boon-sportoldal

2010.08.08. 16:59

Ukrán és brazil győztest köszöntöttek

<p>A nőknél Yuliya Sapunova, a férfiaknál a brazil Reinaldo Colucci nyerte a tiszaújvárosi triatlon Vk-futamot.</p>

A világon egyedülálló módon zsinórban tizennegyedszer rendeztek triatlon Világkupa versenyt Tiszaújvárosban. ,,Triatlonújváros” 1997 óta íródó sporttörténelmének újabb fejezete a már szokásos, a várost felpezsdítő eseménye volt ezúttal is. Bár a most vasárnapi, az első verseny résztvevői, a hölgyek Sajószögeden, a bkezdtek, de a célban már a rajt pillanatában több százan várták a mezőnyt Tiszaújváros belvárosában. Az első versenyszámnál 65 női sportoló ugrott fejest a 24 Celsius fokos vízbe, ahol két kört, összesen 1500 métert kellett tempózni. A ,,fürdés” közben hamar kiderült, hogy az amerikai Sara McLarty ebben nagyon jó, féltávnál és a végén is ő vezetett, őt mindkétszer az öt közül az egyik magyar, Vanek Margit követte, aki mögött a brit Vanessa Raw jött ki harmadikként a habokból. A Tiszaújvárosig tartó biciklizésben sem szállt el az élen álló, akinek sikerül növelnie a váltáskor meglévő 45 másodperces előnyét az üldözőkkel, a 40 fős bollyal szemben, több mint egy percesre. Az ekkor a dobogós helyekért versenyző óriás mezőnyben négy magyar is benne volt, a már említett Vanek Margit mellett Tóth Zsófia, Kovács Zsófia és Szalay Szandra. Jelenlétüknek ,,hangot is adtak”, hiszen a belvárosba Vanek Margit érkezett meg másodikként, majd 14,7 km-rel, vagyis három pályakörrel a szám befejezése előtt Tóth Zsófia tekert a boly élen, az amerikai mögött, egy körrel a brinyó vége előtt pedig Szalay Szandra volt ezüstös pozícióban. Amikor véget ért 42,6 km-es kerékpározás és kezdetét vette a 10 km-es futás, Sara McLarty mögött már a világranglistán előkelő helyet elfoglaló ukrán Yuliya Sapunova, valamint a cseh Radka Vodickova volt dobogós, jelezvén, hogy erővonalak hamarosan átrajzolódnak. Három körrel a vége előtt (7,5 km), még az amerikai volt az első, akit a magyar Kovács Zsófia követett a hatfős bolyban. Aztán McLarty fokozatosan visszaesett, a brit Jodie Swallow is jelezte éremigényét, aki Sapunovával tartotta a lépést. Kettejük harcába a brazil Carla Moreno próbált meg beleszólni, de neki a hajrában, a ,,sprint az aranyért” kategóriába nem volt beleszólása. Ez az ukrán és brit versenyző között dőlt el, előbbi javára. A sokáig vezető McLarty a 62 célba érkezett versenyző közül a 61. (!) legjobb időt futotta és végül az 52. lett, míg a legjobb magyar versenyző, Kovács Zsófia nyolcaddiként ért célba.

Férfiak

A férfiaknál ugyanezen a távon, az úszásban az ausztrál Joshua Amberger kezdett a legjobban, aki mögött már ekkor két orosz versenyző csapkodta a vizet, sorrendben Ivan Vasiliev és Vladimír Turbaevskiy, de partot mégis egy japán fiú, Tsukasa Hirano ért el előbb, megelőzve a féltávnál élen állókat, egy-egy hellyel hátrébb szorítva őket - igaz csak rövid időre. A 75 fős mezőnyből összesen 48-an voltak egy percen belül a legjobb úszóhoz képest, és ebből a blokkból vált ki egy ötösfogat, a már említett Amberger, Vasiliev és Turbaevskiy mellett még az orosz Yulin Malyshev, valamint a spanyol Francesc Godoy, akik a belvárosba vezető kerékpározás során (8,3 km) gyakorlatilag együtt érkeztek meg a főtribün elé. Öt körrel a kétkerekűzés vége előtt ez az ötös 52 másodperccel vezetett a mezőny előtt, és előnyüket a következő két körben összesen 24 másodperccel növelni tudták. A szökevényeket egy 30 fős viszonylag tömör boly követte, és amikor a kvintett leszállt a kerékpárról, mögöttük, 90 másodpercen belül 60 (!) versenyző követte őket, köztük az öt magyar, Vanek Ákos, Rendes Csaba, Bajai Péter, Fecskovics Attila és Pocsai Balázs. És a jött futás, ami elkezdte átrendezni a mezőnyt. Igaz, nem az élen, mert Vasiliev fogta az első helyet, Malyshev előtt. 7,5 km-rel a vége előtt, legjobb magyarként a tiszaújvárosi Rendes Csaba a 26. volt, 71 másodperccel lemaradva az első mögött. A két orosz fiút egyre többen közelítették meg, de az utolsó kört megelőzően (2,5 km-rel a célszalag előtt) Vasiliev még vezetett, és Malyshev jött mögötte. A harmadik helyen ekkor már a mexikói Crisanto Grajales haladt, közvetlenül mögötte a cseh Martin Krnavek – aki kétszer már nyert Tiszaújvárosban – és a brazil Reinaldo Colucci. Utóbbi aztán nagy hajrát nyitott, és a célszalag előtt már kényelmesen tette meg az utolsó métereket a győzelemig, Grajales előtt, aki Krnaveket szorította a harmadik helyre. A sokáig az élen haladó Vasilievnek be kellett érnie a hatodik hellyel, míg legjobb magyar, a rendező klub versenyzője, Rendes Csaba (TVK-Mali TK) lett, aki 18. helyezettként 74 másodperccel maradt le a győztes mögött.


Magyar szavak

Kovács Zsófia: ,,Közepesen úsztam, a kerékpárnál tudtam egy kicsit pihenni a bolyban, és bár futásban egy jó ideig az élmezőnnyel mehettem, a végre elkészültem az erőmmel. De összességében nagyon boldog vagyok, hogy a 8. helyen végeztem hiszen ez sok világranglista pontot hoz nekem.”

Rendes Csaba: ,,Az úszásban ott voltam, ahol a többség, a bicikliről nem sikerült jól leszállnom, ebben a versenyszámban iszonyú erősen kezdett mindenki ebben a hűvösben, mert gyorsat akart menni a mezőny. Igyekeztem az első húszban lenni, és szerintem a legjobbkor voltam a legjobb helyen, a célban.”


A 14. TVK ITU Triatlon Világkupa verseny végeredménye

Nők

1. Yuliya Sapunova (Ukrajna) 2:01:01, 2. Jodie Swallow (Nagy-Britannia) +0:02, 3. Carla Moreno (Brazília) +0:11, 4. Agnieszka Jerzyk (Lengyelország) +0:19, 5. Emma Jackson (Ausztrália) +0:29, 6. Maria Czesnik (Lengyelország) +0:35, 7. Helle Frederiksen (Dánia) +0:37, 8. Kovács Zsófia (Magyarország) +0:41, 9. Alexandra Razarenova (Oroszország) +0:51, 10. Irina Abysova (Oroszország) +1:07, ...14. Tóth Zsófia (Magyarország) +1:36, ...21. Szalay Szandra (Magyarország) +2:18, ...23. Vanek Mária (Magyarország) +2:25, ...53. Horváth Gréta (Magyarország) +7:15.

Férfiak

1. Reinaldo Colucci (Brazília) 1:49:07, 2. Crisanto Grajales (Mexikó) +0:03, 3. Martin Krnavek (Csehország) +0:06, 4. Yulian Malyshev (Oroszország) +0:15, 5. Ruedi Wild (Svájc) +0:20, 6. Ivan Vasiliev (Oroszország) +0:21, 7. Jan Celustka (Csehország) +0:21, 8. Andriy Glushchenko (Ukrajna) +0:28, 9. Rostyslav Pevtsov (Ukrajna) +0:30, 10. Adam Bowden (Nagy-Britannia) +0:31, ... 18. Rendes Csaba (Magyarország) +1:14, ...36. Pocsai Balázs (Magyarország) +2:06, ...42. Fecskovics Attila (Magyarország) +2:30, ...52. Bajai Péter (Magyarország) +3:22, ...59.Vanek Ákos (Magyarország) +4:11.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!