boon-sportoldal

2010.07.23. 10:21

Jó csapattal a Poznan ellen

<p>Múltkor elmaradt meccsét pótolja be vasárnap 17.30-tól a Népkertben a Speedway Miskolc.</p>

Bár ezen hétvégére némi lehülést és ezzel együtt csapadékot jósolnak a meteorológusok a megyeszékhelyre (is), aSpeedway Miskolc gárdája úgy készül, hogy mindenképpen lejátssza július 18-ról – eső miatt – most vasárnapra tolt lengyel első ligás hazai összecsapását a PSZ Lechma Poznan ellen. Jacsó Tibor csapatvezető elmondta, természetesen figyelik a különböző, időjárással foglalkozó honlapokat, ám ezen kívül készenlétben is vannak, mert amennyiben szombaton este, vagy vasárnap délelőtt nagymennyiségű csapadék zúdul a pályára, azonnal indulnak és a szükséges eszközökkel hozzálátnak az ovál rendbetételéhez. AzSM esetében immáron „szokásos módon” szólni kell az anyagi helyzetről, amihez sokat már nem tud hozzátenni Jacsó Tibor, pusztán annyit: „Ennek az ügynek a végére a jövő héten pontot kell tenni. Kezdeményezni szeretnék egy találkozót a stratégiai szponzorainkkal a hogyan továbbról, mert az idő halad, mi bekkelgetjük a mérkőzéseket, de több már nemigen megy.

Élet-halál meccs

A holnaputáni találkára mindkét gárda leadta az általa elképzelt névsor, a lengyelek a Robert Miskowiak, Rafal Trojanowski, Adam Skórnicki, Mateusz Szczepaniak, Norbert Kosciuch, Damian Celmer hatost nevezték meg, míg a vendéglátók a Scott Nicholls, Szatmári László, Magosi Norbert, Cameron Woodward,James Wright, Tabaka József összetételű keretet. Ami persze még változhat, akár itt, akár ott: „Ezzel a csapattal nem csupán a győzelemre van esélyünk, hanem arra is, hogy az ottani eredmény körül végezzünk – fogalmazott Jacsó Tibor. – Mint ismert, Lengyelországban 61-29-re kaptunk ki egy tartalékos együttessel, amelyben Szatmári,Lőrincz és Conda egyetlen pontot sem szerzett. Szatiban különben még benne van a múltkori esése, az, hogy tudja-e vállalni a mérkőzést, leghamarabb a ma délután 5 órakor kezdődő teszt után derülhet ki. Woodwarddal, aki ugyan még nem ment nálunk az idén, de a pályát ismeri, beszéltünk, itt lesz és Nicholls is, aki felé van törleszteni valónk, viszont segít bennünket abban, hogy a bennmaradás esélye megmaradhasson. Biztos vagyok benne, hogy a lengyelek, látva a listát, a felállásunkat szintén erősíteni fognak. Élet-halál meccs elé nézünk, amelyre várjuk a szurkolókat.

Mint arról beszámoltunk, afelsőzsolcai lakcímkártyával rendelkezők ingyen nézhetik meg az SM – Poznan összecsapást, kapunyitás 16 órakor.

- MI -

A lengyel I. liga állása

mérkőzés győzelem döntetlen vereség eredménykülönbség bónusz összes pont
1. Start Gniezno 12 9 0 3 101 4 22
2. Lokomotiv Daugavpils 13 8 0 5 165 5 21
3. Marma Hadykowka Rzeszow 11 8 0 3 187 4 20
4. GTZ Grudziadz 13 8 0 5 49 2 18
5. Lotos Wybrzeze Gdansk 12 7 0 5 69 3 17
6. PSZ Lechma Poznan 12 5 0 7 -29 2 12
7. RKM ROW Rybnik 13 3 0 10 -134 1 7
8. Speedway Miskolc 12 1 0 11 -408 0 2

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!