Vegyész RC: A veretlenség jó, de tovább kell dolgozni

Kazincbarcika - Vasárnap idegenben játszik bajnokit a Vegyész RC Kazincbarcika férfi gárdája.

Kazincbarcika - Vasárnap idegenben játszik bajnokit a Vegyész RC Kazincbarcika férfi gárdája.

Egyelőre megállíthatatlan a honi férfi röplabda NB I-ben a barcikai együttes, amely eddigi négy mérkőzését szettveszteség nélkül hozta. Az észak-borsodiak vasárnap a Székesfehérvári MÁV Előre vendégei lesznek.

– A két kupameccs alapján már tudjuk, mire képes a Székesfehérvár, ennek fényében ugyanez a célunk hazai pályán is: győzelem, lehetőleg szettveszteség nélkül – mondta Daniel Oravec vezetőedző. – Ez nem lehetetlen küldetés, csupán fegyelem és koncentráció kérdése. 3-11-es etap a Szolnok ellen? Mindig nehéz csereként pályára lépni, hiszen az izomzat még nem ég százszázalékosan.

Az ilyen szituációkban is helyt kell állni, és ugyan a MÁV Előre és a Szolnok ellen is volt ilyen bizonytalanság, végül a maga javára fordította a csapat a szettet. Ez is mutatja, hogy bár látszólag jobbak vagyunk, ha nem koncentrálunk eléggé, könnyen okozhat az ellenfél ilyen meglepetéseket nekünk.

Van három-négy

A VRCK egyik nyári szerzeménye a 80-szoros macedón válogatott Vlado Milev, aki már megmutatta képességeit…

– Jól érzem magam Kazincbarcikán, szerencsére az eredmények is jönnek, habár a MEVZA miatt vannak bennem hiányérzetek, ahogy az egész csapatnak is – jelentette ki a légiós. – Mindenképpen nyerni akartunk a Myjava ellen, de dolgozunk tovább, hogy a következő körben Nyitrán javíthassuk.

Ez azonban nem lesz könnyű, nehéz ellenfelek várnak ránk. A magyar bajnokság nem a legerősebb Európában, szerintem ezzel senkit nem bántok, ezzel mindenki tisztában van. Viszont van három-négy csapat, amely képes jól játszani, szerencsére mi egyet közülük magabiztosan legyőztünk.

Ez azonban semmit nem jelent, mi is foghatunk ki rosszabb napot, éppen ezért dolgozunk az edzéseken, hogy a lehető legfelkészültebbek legyünk. Az, hogy még veretlenek vagyunk a bajnokságban és szettet sem veszítettünk, jó dolog, de folytatni kell tovább a munkát. Sokat cserélget az edzőnk, igyekszik mindenkinek lehetőséget adni, ami szerintem jó dolog. Sok meccsünk van, és minél hosszabb a kispad, annál jobb.

- ÉM-MI, TM -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!