2020.04.06. 13:30
Nagyok, kicsik
Még a magukat sokat tudónak tartó közgazdászok is csak hümmögnek azon, hogy közvetlen egészségügyi hatásán túl mit mér még ránk – jóval túlmutatva önmagán időben és térben – a koronavírus-járvány, amelynek határai ma még ismeretlenek.
Még a multicégek is csak tapogatózva próbálják felmérni, milyen anyagi kockázatot vállalhatnak be a valamikori gazdasági felfutás reményében. Érvényes ez a gazdaság döntő szegmensére, legfeljebb az élelmiszeripar, a gyógyszergyártás, a gyógyászati segédeszközök előállítói érezhetik magukat jobban társaiknál. Ma a bomba üzlet a lélegeztetőgép, a szájmaszk, a gumikesztyű vagy a védőruha gyártása.
A gazdaság törpe elemeinek, a kisvállalkozóknak pedig az aggódás marad, hiszen ugyan tényleg sok könnyítést kapnak meg mind központi, mind helyi szinten, de a bevétel így is elmarad, így éppen az alapmegélhetés nem biztosított alkalmazottaik, illetve saját maguk számára.
(A borítóképen: a cikk írója)