Csak két rövid szót kér cserébe: köszönöm szépen

Kádasné Balogh Orsolya kezdetben csak a kutyákat és a macskákat mentette meg nyomorúságos sorsukból, de rájött, hogy erre az embereknek is szükségük van. A legnehezebb terepet választotta, Lyukóvölgyet. Eredetileg szociális gondozónak tanult, de a vendéglátásban helyezkedett el, majd egy boltban dolgozott. Jelenleg egy állateledel- és -felszerelésboltban eladó. Már gyerekkorában is nagyon szerette az állatokat, kutyájuk és macskájuk mindig volt.

Elengedte a nyulakat

– Gyerekkoromban a faluban összeszedtem azokat a kismacskákat, amelyek nem kellettek senkinek, és hazavittem őket. A szüleim persze nem örültek ennek. A kedvencem mindig az az állat volt, amelyik a legcsúnyábbnak, a legelesettebbnek bizonyult. Nyulakat is tartottunk, de soha nem engedtem, hogy levágják őket, inkább szabadon engedtem őket a vágás előtti nap. Felnőttként hét éve védem az állatokat, korábban egy alapítványnál voltam önkéntes. Mindenben segítettem, amiben csak kellett: gyűjtésben, rendezvényszervezésben. Két évvel ezelőtt elhatároztam, hogy kimegyek Lyukóba kutyákat etetni. Ehhez konzerveket és száraztápot gyűjtöttem. Mindenki le akart beszélni: ne menjek oda, mert ott majd megölnek. De nem hallgattam senkire. Kimentünk a barátnőmmel, és elkezdtük etetni a kutyákat. Az emberek furán néztek ránk, de elmagyaráztuk nekik, hogy segíteni szeretnénk. Volt ott egy kisfiú, a cipője elejét kivágták, mert már kicsi volt rá. Megkérdezte: néni, cipőt nem tudnál hozni? Megsajnáltam a gyereket, megígértem neki, hogy visszajövök és hozok cipőt – meséli Orsolya.

Azóta a szegény családokat is segíti Lyukóban. Ruhákat, játékokat gyűjt, azokat szétosztja a gyerekek között, de közben a felelős állattartásra is neveli őket.

– Néha élelmiszert is tudunk vinni. A kutyák szépen híznak, nyakörvet kaptak.

Volt, amikor sírva fakadtam, mert egy kisgyerek a kutyatápot ette. Tett egyet a Morzsi tányérjába, egyet pedig a sajátjába. Akkor elmentem a boltba, és vettem a családnak élelmiszert. Aznap meleg vacsora került az asztalra – idéz föl egy újabb történetet az önkéntes, hozzátéve: – kimondhatatlanul jó érzés segíteni másokon, és látni a hálás mosolyt az arcukon. Csak két szót szoktam kérni cserébe, bár ezt sokan tudják maguktól is: köszönöm szépen.

Orsolya karolta föl a Lyukóban élő Csapó Zsoltikát is, aki nagy szegénységben él beteg nagyapjával és keresztapjával, mert a nagymamája nemrég elhunyt.