Helyi közélet

2015.04.17. 13:40

Miskolci közgyűlés - Nem adják a Fazekas Iskolát

Miskolc - Újra a miskolci közbiztonsággal foglalkozó napirend váltotta ki a legnagyobb vitát a testületben.

Miskolc - Újra a miskolci közbiztonsággal foglalkozó napirend váltotta ki a legnagyobb vitát a testületben.Már a márciusi miskolci közgyűlési ülésen is nagy hangsúlyt kapott a város közbiztonsága, illetve az azzal kapcsolatos feladatok. Az akkor elfogadott költségvetés ugyanis 650 millió forintot különített el erre a területre, a városvezetés pedig a legnagyobb közbiztonsági csomagként emlegette. Nem volt ez másképp csütörtökön sem, amikor újra téma volt a közbiztonság. Az egyik napirend ugyanis a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MiÖR) szervezeti és működési szabályzatának módosításáról szólt, azaz arról, hogy 160-ra emelik a rendészet állományát, illetve a MiÖR feladata lesz minden körzetben legalább egy rendészeti alkalmazott szolgálatának biztosítása. Ez az úgynevezett sheriff-rendszer, amelyet már korábban beharangozott a Fidesz-KDNP frakciószövetség.

A szocialisták szerint ilyen már működött korábban is, az ő városvezetésük alatt, de a mostani városvezetés megszüntette. Dr. Kiss János alpolgármester szerint, ha volt is ilyen 2010 előtt, akkor azt úgy hívták, a láthatatlan légió.

A közbiztonság kapcsán a Jobbik azt hangsúlyozta, hogy miközben a város arról beszél, hogy Miskolcon 40 százalékkal csökkent a közterületi bűnözés, addig a körzeteikben a lakók betörésre panaszkodnak. „Ha önök megint megélhetési rendészeket, pártkatonákat vesznek fel, nem megyünk semmire, tettre kész rendészekre van szükség, akik nem az újságban modellkednek, hanem dolgoznak” – fogalmaztak.

Tiszta udvar, rendes ház

Az ellenzéki képviselők azt is kifogásolták, hogy több, logikailag össze nem illő – mint fogalmaztak – napirendek összevont tárgyalását javasolja rendre a városvezetés. Példaként említették, hogy a szociális ellátásokról szóló rendeletmódosítást, a Miskolc Pass kártya bevezetését, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK) Miskolci Tankerületéhez tartozó intézmények átszervezésével kapcsolatos véleményezését és a kárpátaljai magyar lakosság támogatásáról szóló javaslatot is összevontan kellett véleményezniük a képviselőknek.

A szociális ellátásokról szóló rendelet módosítására egyébként azért volt szükség, mert a törvényi változás értelmében kikerül belőle a Tiszta udvar, rendes ház kitétel. Azaz korábban a lakókörnyezet rendben tartása is feltétele volt a segélyezésnek, de mivel ez a segélyfajta a járási hivatalhoz került, így az önkormányzatnak erre nincs ráhatása. Azt is hangsúlyozták, ez nem jelenti azt, hogy ezentúl ez az ellenőrzés megszűnik, hiszen a lakástámogatási rendszerbe beépítik.

A KLIK-nek adott véleményezés része volt a napokban nagy vihart kavart miskolci Fazekas Utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola ügye is. Mint ismert, a Miskolc-Belvárosi Református Egyházközség kérte a fenntartói jogot. A szülői közösség azonban nem támogatta, hogy egyházi kezelés alá kerüljön az intézmény, így a csütörtöki ülésen kimondták: az önkormányzat nem ért egyet a fenntartói jog átadásával.

Miskolc Pass

Május 1-től működik a Miskolc Pass kártya – erről is döntött a testület. Ez egy turisztikai kártya, amely nemcsak a városunkba érkezőknek, de a miskolciaknak is biztosít kedvezményeket. Az előterjesztésből kiderül, az elfogadóhelyeket a turisták igényeinek megfelelően alakították ki.Lesz ebből 24 órás, 48 órás, 72 órás és 120 órás változat, a miskolciak részére pedig 365 napos.


Miskolc - A csütörtöki ülésen újra szóba került a fészekrakós probléma. tovább »

Miskolc - Az önkormányzat a felszámolói liciteljáráson 155 millió forintért visszavásárolta kedden a város emblematikus épületét, az Avas szállót. Arra voltunk kíváncsiak, hogyan tovább, azaz a város új terveket készít, vagy a Multicasa Consulting által már engedélyeztetetteket valósítja meg? Illetve milyen célcsoportnak épít szállodát a város? Valamint arról érdeklődtünk, mikorra készülhet el a beruházás? tovább »

Miskolc - Csütörtökön tartották az áprilisi, miskolci testületi ülést. A képviselők 20 napirendi pontot tárgyaltak, ezek között volt a testület szervezeti és működési szabályzatának újabb módosítása is. Illetve döntöttek arról is - zárt ülésen -, hogy május 11-én, a város napján kik kapjanak kitüntetéseket. A Borsod Online olvasóit élőben tudósítottuk a közgyűlésről. tovább »


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában