Nem csak írás, olvasás és matek van a világon

Hejőkeresztúr - "A gyerekeket egyáltalán nem érdekli, milyen szépen mondom el a tananyagot." Interjú Kovácsné Nagy Emesével, a hejőkeresztúri IV. Béla Általános Iskola igazgatójával.

Van egy iskola, ahol a tanulók 70 százaléka hátrányos helyzetű, mégis minden diák szeret iskolába járni, nincsenek igazolatlan hiányzások, ez évben nem bukott meg senki, a gyerekek kiválóan szerepelnek az országos versenyeken, és a pedagógusok minden nap azt mondják: ma is érdemes volt tanítani. A hejőkeresztúri IV. Béla Általános Iskolában több mint tíz éve alkalmazzák a komplex instrukciós programot, aminek segítségével minden tanuló érdekelt lesz a tananyagban. Mert mint Kovácsné Nagy Emese igazgatótól megtudtuk, ez a program sikerének az egyik záloga.

- Véget ért az idei tanév. Adódik a kérdés: milyen volt?

Kovácsné Nagy Emese: - Izgalmas volt a mostani tanév több okból is. Ha csak a versenyeredményeket nézzük, akkor azt mondhatom, nagyon jó formában voltak a gyermekeink. Országos első helyezettjeink vannak különböző táblajátékokból, sőt dámajátékból Európa-bajnokságra is kijutott az egyik tanítványunk. Számunkra nagyon fontos a logikai gondolkodás fejlesztése, de ezt mi nem matematikaórán belül tesszük, hanem azzal nagyon szoros összefüggésben, táblajáték-foglalkozásokon. A legeredményesebb dámajátékosunk egyébként dyslexiás, dysgráfiás, és épp az ő teljesítménye bizonyítja, hogy ha a gyereknek megfelelő foglalkozást ajánlunk föl, akkor a hátrányait leküzdve bármit elérhet. Ez a diákunk egyébként évismétlőként került hozzánk, most pedig érettségit adó középiskolában folytatja tovább a tanulást. Tanulóink azonban nem csak táblajátékokban jók, hanem számos más területen, német nyelvtől a táncig. Legutóbb sárkányevezési versenyen lettek másodikok.

- Fontosak a versenyek?

Kovácsné Nagy Emese: - Mivel az iskolánkban sok a hátrányos helyzetű gyerek, számunkra nem központi kérdés, hogy versenyezzenek. A megméretés inkább extrának számít. Amikor úgy érzi a gyerek, hogy készen áll, belép a küzdelembe. De ez egyáltalán nem kötelező. Más iskolákkal szemben nálunk a tanítási órák 20 százalékában kimondottan tiltjuk, hogy a gyerekek versenyezzenek. Azért, mert a nyugodt munkához az kell, hogy biztonságban érezzék magukat. Egy verseny kezdetén ugyanis eleve elrendeltetett, hogy ki lesz a győztes, hiszen mindenki tudja, hogy egy adott tárgyból ki teljesít a legjobban. Mi pedig kiemelt figyelmet fordítunk a tananyaghoz való egyenlő hozzáférésre, azaz hogy egyenlő státuszból tudjanak a gyerekek a tananyaggal kapcsolatban kommunikálni. Ne érezze egyikük sem azt, hogy azért, mert ő jobban tud valamit, több joga van a tananyaghoz való hozzáféréshez. A pedagógusnak ebben nagy szerepe van. De abban is, hogy tudja, nem csak írás, olvasás és matematika van a világon, hanem még nagyon sok más. Például keresztrejtvény, mert van, aki abban jó, de van, aki a rajzolásban, mások az ötletelésben. Erre nagyon építünk, hiszen minden ember többszörös intelligenciával rendelkezik.

- Mi a baj a magyar iskolákkal? Gondolom baj van velük, ha Hejőkeresztúrban úgy érezték a pedagógusok, hogy valami más kell.

Kovácsné Nagy Emese: - A legnagyobb probléma az, hogy a pedagógusok többsége nem vette észre, a gyerekek megváltoztak. Ma már egy másik generáció ül ott a padokban. A mai gyerekek a digitális technikának köszönhetően hihetetlen gyorsan jutnak információkhoz, és ehhez a tanításnak, tanulásnak is alkalmazkodnia kell. Gondoljuk csak végig! Jókai a regényében 15 oldalon keresztül ecseteli a téli tájat. Ehhez képest a mai gyerekek ránéznek a monitorra, és egy szemvillantás alatt megvan, milyen a téli táj. Tehát tudomásul kell vennünk, hogy a gyerekek ingerküszöbe ma már egészen más, mint 15-20 évvel ezelőtt. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem kell frontálisan tanítani, hogy nem kell elmagyarázni a tananyagot, hogy nem kell hagyományos módszerekkel is tanulni, de mi elhatároztuk, hogy váltunk, és a tanítási órák 20 százalékában mást csinálunk.

- Amikor elkezdték az új programot, tudták, hogy jó lesz, vagy csak gondolták és kísérletezgettek?

Kovácsné Nagy Emese: - Több módszert is kipróbáltunk. Végül is mindegyik jó a maga nemében, de nekünk olyan módszerre volt szükségünk, ami heterogén tanulócsoportban alkalmazható. A heterogenitást tudásban és szocializáltságban is értem. Ha mi erre nem figyeltünk volna, akkor a tanulóknak csak egy rétegét tudjuk eredményesen oktatni. A cél azonban az volt, hogy ne legyen olyan gyerek, aki esetleg azt mondja, „nem akarom csinálni”.

Pedagógusnak talán azért megy sok ember, mert szeretné szépen elmondani a tananyagot. Mert azt gondolja, ha ő szépen elmondja, akkor a gyerek azt majd szépen megtanulja. A gyereket viszont egyáltalán nem érdekli, hogy milyen szépen mondom el a tananyagot. Neki az a lényeg, hogy mit mondok és hogy azt milyen ingergazdagsággal, milyen motiváltsággal adom át. Ha a pedagógus mindenkit meg tud szólítani az órán, akkor jól dolgozik, ha ezt nem tudja megcsinálni, akkor hiba van.

- Mi a feladatuk a mai iskoláknak? Tanítani, nevelni, esetleg a diákokat a családjukkal együtt nevelni?

Kovácsné Nagy Emese: - A legfontosabb feladat a nevelés. Mert mit is követelnek meg a mai munkahelyek? Azt, hogy a munkavállaló tudjon csapatban dolgozni, innovatívan gondolkozzon és motivált legyen. Na most erre fel kell készíteni a gyereket. A nevelés mellett természetesen nagyon fontos a tudás gyarapítása is. És ebből nem szabad leadnia egyik iskolának sem. Se a határmeneti, kis, falusi iskolának, se annak, ahol 70 százalék a hátrányos helyzetű gyerekek száma, mint például nálunk.

- A mai pedagógusok vállalnák ezt a pluszmunkát, amit önök? Hiszen alulfizetettek, fáradtak, lehet, hogy elment a kedvük az élettől is.

Kovácsné Nagy Emese: - Jelenleg velünk együtt 11 iskola alkalmazza a mi programunkat az országban, megyénkben 2. Ezek az iskolák azért vették át az ismereteinket, mert rájöttek, hogy a gyerekek érdekében valami mást kell csinálni. A bükkábrányi iskolában például már alig volt gyerek, a program bevezetése után viszont az idén 20 elsőst írattak be hozzájuk.

Nemrég az egyik igazgató azt mondta nekem, hogy az alulfizetett, meg nem becsült pedagógusoktól nem lehet elvárni, hogy többletmunkát végezzenek. Hozzátette, hogy például egy 50 éves pedagógus, aki már beteg, és van elég gondja az életben, nem fog arra energiát szánni, hogy új módszereket vezessen be. Én meg azt kérdezem, mi a jobb? Az, ha valaki 50 éves, beteg és ráadásul még a diákjai sem teljesítenek jól, vagy ha valaki 50 éves, beteg, de mindennap örömmel megy be az iskolába tanítani, mert a gyerekek tanulnak és érdeklődőek. Nálunk például a nap végén minden pedagógus azt mondja, hogy ma is érdemes volt tanítani.

- Sok pedagógus vallja azt, hogy az iskola bármit csinálhat, ha a család visszahúzza gyereket.

Kovácsné Nagy Emese: - Lehet, hogy otthon a legrosszabb körülmények között él a gyerek. Lehet, hogy végignézi az egész család nem igazán példamutató életét, lehet, hogy egy kunyhóban laknak 13-an, de mégis, amikor ide belép az iskolába, tudja, hogy mik a normák. És nem azért, mert veszekszünk rá, hanem mert ezt mutatjuk és ezt kérjük tőle, tehát ehhez szokott hozzá. Azt vettük észre, hogy az iskolai normák visszahatnak a családokra is. Például nálunk már egyáltalán nincsenek igazolatlan hiányzások, egyetlen túlkoros gyerek sincs az osztályokban. A bukások száma csökkent, ebben a tanévben például egyetlen bukott tanulónk sincs.

- A nagyobb városokban megfigyelhető, hogy létrejönnek olyan iskolák, melyekben csak hátrányos helyzetű gyerekek járnak, és olyanok, melyekben alig vannak ilyen tanulók. Hogyan lehetne ezt a problémát kezelni?

Kovácsné Nagy Emese: - Én nagyon jónak tartom Hódmezővásárhely megoldását. A városvezetés olyan kerületekre osztotta fel a várost, hogy akár utcákat is kettévágtak azért, hogy az iskolákban egyenletesen oszoljanak el a hátrányos helyzetű gyerekek. Az egyházi iskoláknak pedig kötelezővé kellene tenni a beiskolázási körzetét. Akkor nem lenne az, hogy felveszek ugyan roma gyereket, de csak jól szituáltakat. Ez nagyon fontos lenne, ugyanis ezzel minden város magának tenne jót. Mert minden osztályban 5-10 hátrányos helyzetű gyerek jól elfér. Nálunk 70 százléknyi hátrányos helyzetű gyerek van, és mindenki elfér. Hencidán, ahol szintén a mi programunkat alkalmazzák, 100 százaléknyi roma gyerek tanul, és ott is mindenki elfér. 2050-re minden második munkaképes ember roma lesz az országban. Csak nem gondoljuk azt, hogy ezeket a gyerekeket nem kell felkészítenünk arra, hogy középiskolákban és egyetemeken tanuljanak tovább?!

- Hegyi Erika -