Múltidéző – Reiman Zoltán sorozata miskolci történetekről

2024.04.28. 17:30

Labancz Anna gyilkosa és Repülős Gizi

Természetesen Miskolcon sem volt mindig, mindenki jó ember - ahogy manapság sem az -, sokan vannak olyanok, akikre nem büszke a város.

Reiman Zoltán

Azóta is rejtály, ki ölte meg Labancz Annát

Fotó: BOON

Repülős Gizi, talán így ismerősen hangzik mindenkinek ez a név. Nem büszkélkedik azzal egyik lokálpatrióta sem, hogy Repülős Gizi a városunkból származik. (Sokan azt sem tudják, hogy miskolci származású volt.) 

Repülős Gizit éppen letartóztatják
Fotó: BOON

A híres bűnözőt nagyon sokszor, majd’ negyedszáz alkalommal ítélték el, több mint negyven évet kapott összesen, de ebből csak közel húszat töltött a rácsok mögött. 2017-ben - 91 évesen - keveredett kétes helyzetbe utoljára, gyakorlatilag élete végéig megmaradt a kleptomán hajlama. 

Összesen hat alkalommal részesült közkegyelemben. Az adatok, amelyeket róla találunk eléggé változóak. Saját maga is ellentmondásos nyilatkozatokat tett az életéről, börtönben töltött idejéről, lopásairól. 

Az angol nyelvű sajtó a ,,Flying Gizi” vagy az ,,Airplane Gizi” nevét ragasztotta rá. 

Jó eszű gyermek volt

Bodnár Gizella 1926-ban született Miskolcon. A családi körülményei átlagosak voltak, megfelelő nevelést kapott. Jó eszű gyermek volt, csak bizony már kiskorában előjött nála az a bizonyos „hajlam” a másé iránt. Azt mondta erről Gizi, hogy ennek egy hatéves korában elszenvedett agyhártyagyulladás volt az oka, amelyből szerencsésen felépült. Ennek a nyoma mindig látszott a CT felvételeken. Állítólag Szent-Györgyi Albert is kezelte, aki azt mondta neki, hogy vagy világhírű művész vagy bűnöző lesz belőle... 

Még gyerekkorában történt, hogy az apja az otthonukban elmozdította a kutyaólat takarítás miatt, ekkor találta meg a sok, Gizi által összelopott holmit. Jól meg is verte, de a szomszéd is megmondta már akkor, nem verés kell ide, hanem orvos. Ennek ellenére - legalábbis ő ezt állítja - a kassai leányneveldébe nyert felvételt és végzett irodalom-történelem szakon. Egy korábbi cikk fémipari főiskoláról tesz említést egyébként. De mikor is végezte volna iskoláit/ját, amikor már 1944-ban, majd 1946-ban is büntetve volt, onnantól kezdődően pedig szinte folyamatosan? Az, hogy három nyelven beszélt lehetséges, hiszen külföldön is élt, többször járt nyugaton és keleten egyaránt. Olyan forrásra is akadtam, ahol azt állította Gizi, hogy ő márpedig apácának tanult. 

Hamar kezdte

Már a negyvenes években is volt büntetve, majd következett az első házassága, ahol három gyermeke született. A nővére egy barátnőjének a bátyja lett a férje. Nem volt szerelmi házasság, hamarosan el is váltak. Egy kis időre hagyta csak abba a tolvajlást. 1946-tól már lehet találni újságcikket Giziről, az ismert tolvajról. A Repülős Gizi ragadványnév úgy maradt rajta, hogy az ötvenes években üzemelő belföldi repülőjáratokon is „dolgozott”, bár ezt mindig tagadta, sőt állítása szerint soha nem ült ilyen gépen, mert rettegett a repüléstől. Elmondása szerint az a bizonyos repülőjegy, amit nála találtak, és amiből a neve eredeztethető, a férjéé volt. Pedig a legenda szerint reggel átment a szomszédhoz kérni valamit - napközben a belföldi járatokkal utazgatott, a vidéki városokban lopkodott ezt-azt -, majd este vissza is adta a kölcsönt, így próbált meg alibit szerezni magának.,,

"Mese habbal, hogy Gizi félt a repüléstől – rakta helyre a kérdést a Borsnak Tóth Károly nyugalmazott rendőr-alezredes. – Én kétszer is elkaptam. Egyszer magam riasztottam a fővárosi kollégákat, akik már várták a ferihegyi reptéren – mondja a miskolci rendőr, aki 1951-től 1988-ig szolgált a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányságon.”

(BorsOnline - Tényleg repülővel járt lopni Repülős Gizi - városi legenda) 

Disszidált 1956-ban

1956-ban gyermekeivel együtt disszidált. Járt Londonban, Párizsban és Amszterdamban is, ezeken a helyeken kiváló magyarnóta-énekesként tartottak számon, de itt is lopott. Ő azt mondta, hogy három év után tért haza, más források szerint már 1957-ben itthon volt. A megtorlás utáni amnesztia okán hat évet engedtek el a büntetéséből. 

Hivatalos források szerint már 1950 és 1970 között közel 15 évet töltött börtönben. Papírja is volt a betegségéről, bizonyított nála a kleptomán hajlam, és a kleptománia mint betegség. Azt nyilatkozta többször, hogy hiába tesz bármit ellene, egyszerűen lopnia kell. Ami még érdekes lehet az, hogy amikor a bűntetteit elkövette, akkor könnyedén megtette azokat, azonban utána nagyon rosszul volt. Remegett, reszketett, félt és különböző fizikai tüneteket produkált, így vették észre később a gyermekei is, ha „rossz fát tett a tűzre”. 

Talán ez bizonyítja valamennyire betegsége valódiságát. Tapasztalatból tudom, az elme aztán csuda dolgokat tud tenni az emberrel...Sok helyen élt. Miskolcon született Kassán tanult - ha igaz -, majd Csepelen lakott. Ezután Miskolc és a főváros között gyakran váltogatta lakhelyét. Városunkban a szülei a Vasgyárban laktak - legalábbis ezt írja egy 1948-as cikk. Ő pedig lakott a Danyi-völgyben, a Martintelepen és még ki tudja merre a városban. Élete alkonyán Komáromba költözött azért, hogy ott majd nyugodtabb élete lesz, de 2009-ben ott is lopáson érték. Utoljára 2017-ben keveredett egy zűrös ügybe, de ott nem emelték vádat ellene. A hetvenes évek után folyamatosan a bűnözés tette ki élete jó részét. Gyermekei sem tudták elviselni ezt a hajlamát, így fokozatosan elhidegültek egymástól, külföldre költöztek. Sok esetben történt az, hogy őket is zaklatta a rendőrség anyjuk egy-egy ügye alatt. Gizi bűncselekményeinek jó része valószínűleg soha nem derült ki, vagyis az kiderült, hogy történt bűneset, azonban az soha, hogy ő volt a tettes. Nagymamakorba lépve sem hagyta abba a besurranást és a rendszerváltás sem csillapította benne a tolvajlás kényszerét. Történetét külföldön is megismerhették, hiszen írt róla a Washington Post online változata, a szintén amerikai CBS News, a kínai China Daily, az ausztrál Herald Sun, de több német és lengyel újság vagy internetes portál is foglalkozott a magyar besurranóval. Magyarországon egy rajongói oldala is üzemel a mai napig Repülős Gizinek a Facebook-on, igaz, elhunyta után már nem nagyon aktív. Repülős Gizi 2019-ben hunyt el egy fővárosi kórházban, egy legenda távozott közülünk. Nyugodjon békében Gizi néni! 

Labancz Anna gyilkosa 

Az utolsó eset a Miskolcot legjobban felkavaró gyilkosság. A nővér gyilkosa, akiről soha nem derült ki, hogy kicsoda, úgyhogy őt nem tudjuk nevesíteni. 

Brutális gyilkosság rázta meg Miskolc és az ország közvéleményét 1970. április 19-én. A szép és kedves ápolónőt Labancz Annát a Nővérszálló ablakában érte több késszúrás. Az életét nem tudták megmenteni. A gyilkos kiléte a mai napig ismeretlen. Rengeteg kérdőjelet és összeesküvés elméletet találtam az eset után kutatva, szinte két forrásban sem szerepel ugyanaz a történet. 

Labancz Anna szépségéről is híres volt
Fotó: BOON

Anna esetében pletykáltak kikosarazott hódolóról, féltékeny feleségről, egyszerű rablógyilkosságról, tévedésről. Az a nézet is tartotta magát egy ideig, hogy nem akarták megölni, csak elcsúfítani, egy örök bélyeget tenni az arcára. A gyilkosság mára elévült, ha a tettes holnap reggel besétálna a rendőrségre, akkor sem tennék lakat alá. 

Azon a hajnalon a Nővérszálló hármas földszinti szobájában Anna békésen aludt. A gyilkos az ablakon kopogtatott, odacsalta a leányt. Ahogy kinézett az ablakon, a gyilkos a hajánál fogva megfogta és egy hosszú pengéjű tőrrel többször megszúrta. A szerencsétlenül járt Anna utolsó erejével még kitámolygott a folyosóra, segítséget kért, aztán összeesett. Állítólag orvos kezébe is túl későn került, de megmondom őszintén, a sok kusza információ miatt igazából nem tudtam kivenni a leírásokból, hogy miért. Amikorra a traumatologiára került, már nem tudták megmenteni az életét. 

Sok volt a gyanúsított

Sok ember került gyanúba az ügy kapcsán, sok ember karrierjét törte derékba az ügy. Egy ismert orvos például, aki gyanúba keveredett, egészen Pestig menekült, de ott is utolérte a „hírneve”. Féltékeny feleségek, féltékeny férfiak, egyszerű kukkolók is voltak a gyanúsítottak között, családokat is tönkre tett az eset. Olyan verziót is olvastam, hogy rablógyilkosság volt és be akart mászni a tettes, de arról is lehetett hallani, hogy nem Annát akarták megölni, egyszerű tévedés volt. A legképtelenebb verzióban egy pesti triót is emlegettek, akik taxival érkeztek és távoztak a helyszínről. Egy bizonyos K. és egy bizonyos F. került a rendőrség látókörébe, ők már konkrét(?) gyanúsítottak voltak. 

A lányon 26 sérülést írt össze a bűnügyi jegyzőkönyv, a kis horzsolásoktól a legsúlyosabb szúrásokig. A gyilkos fegyver egyébként soha nem került elő. 

A tettesről személyleírás is készült, volt aki látta a Nővérszállótól nem messze, és a belvárosban is láttak egy lélekszakadva futó férfit hajnalban. A rendőrség fő gyanúsítottja egy bizonyos F. István volt. A 17 éves segédmunkás fiú később egy emberölés miatt 20 évre rács mögé került. A börtönben állítólag a gyilkosság elkövetésével is dicsekedett. Jó pár évvel ezelőtt egy ecvadori börtönben ült kábítószer csempészés miatt. 

Akárhogy is, a bűntény a magyar kriminalisztika egyik legismertebb esete lett. Anna egyébként a miskolci műszaki egyetem klubjába járt szórakozni barátaival. Tehetős, jó egzisztenciával rendelkező férfit keresett magának elsősorban. Sok fiúval megismerkedett, szeretett táncolni, barátságos volt, szép volt és ez felkeltette a másik nem érdeklődését. Talán ez lett a veszte? Egy biztos, volt valaki, aki nagyon mérges volt rá valamiért. Akárhogy is, akármennyire megbántott a lány valakit, erre a szörnyű tettre nincs sem mentség, sem felmentés. 

Ki ismerte igazán?

Annáról több véleményt is olvastam, ezek is mind más nőt mutatnak meg számunkra. A kórházi munkatársak elítélőbbek voltak vele szemben, vagy jobban ismerték. Ki tudja. 

Nem tisztem eldönteni mi az igaz a fentebb leírtakból. Mindenki eldöntheti, vagy találgathat, hogy vajon mi az igazság. Sajnos Labancz Annát erről már senki nem kérdezheti meg. Ha a gyilkosát akkor elkapják, a brutális tette miatt valószínűleg halálbüntetés várt volna reá. De nem került rendőrkézre. Talán még ma is boldogan éli mindennapjait, talán nem. Ezért a tettéért már csak odaát nyeri el méltó büntetését. 

Források

Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái - Saguna András báró 

Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 10. - Saguna András 

miskolciszemelvenyek.blog.hu - Regula Ede, az edelényi rém - A tolvajok királynőjének legendái-Repülős Gizi nyomában - A miskolci Bonnie és Clyde - A miskolci bíró elrablása - Pillanatnyi elmezavarában gyilkolt-Miskolc legvéresebb bűnténye - Ki ölte meg Labancz Annát?

 

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában