2012.05.30. 10:33
Jegyzet: Guszti bácsi beretváját fente
<em>Ez a miskolci utcarészlet a színháztól a könyvesboltig kitörölhetetlenül belém rögzült. Kismilliószor jártam le így nem csoda, ha visszatérő álmaimban is szerepet kapnak. A 31. szám alatt máig is megmaradt a Miskolci Fodrász Szövetkezet üzlete. Ez volt Guszti bácsi birodalma vagy három évtizeden át. Ő volt az első mester, övé volt a bejárattól balra az első szék birtokosa.</em> <strong>Szántó István jegyzete.</strong>
Ez a miskolci utcarészlet a színháztól a könyvesboltig kitörölhetetlenül belém rögzült. Kismilliószor jártam le így nem csoda, ha visszatérő álmaimban is szerepet kapnak. A 31. szám alatt máig is megmaradt a Miskolci Fodrász Szövetkezet üzlete. Ez volt Guszti bácsi birodalma vagy három évtizeden át. Ő volt az első mester, övé volt a bejárattól balra az első szék birtokosa. Szántó István jegyzete.
Mivel a közelben laktunk, három forinttal a markomban mezítlábasan is átmehettem egy nyírásra. Sütötte a talpam a forró aszfalt s ezt tetézte a fóbiás szorongásom. Mi lesz velem frissen stuccolva, ha elveszejtem az érméket. Láttam, tudtam hallottam, hogy az üzletben harsányan pletykálnak, ugratnak és hangoskodnak a segédek. A pitralon gőzös fülledt szalon közepén trónolt a pénztáros hölgy, aki kellő jattért még az előző napi sorszámból is osztogatott. Aminek vajmi kevés jelentősége volt. Itt mindenki maga választhatta meg a partnerét, a kuncsaft a figaróját a borbély meg a vele szimpatizálót. A várakozás tétlenségében beletemetkeztem a Ludas Matyiba, amely tele volt Toncz Tibor erotikával fűtött Jucikás karikatúráival. Ebből lestem ki, hogy mikor szán már meg Guszti bácsi. Aki korán elhunyt apám ritka erős borostájával is megküzdött. Majd alig egy évtized elmúltával már nekem fente a beretváját. Közben sosem felejtette el megjegyezni – fiam neked sem gyengébb pofaszőröd!
A megsárgult kép csalóka, a nagy világégés előtt készülhetett. A lombos fák az ötvenes években sem voltak meg. A békebeli időkre csak a reggeli vizesnyolcasok emlékeztettek. A segédek sepregetéskor bádoglocsolóból hűsítették a járdát. Igaz, manapság keveset forgolódok arra, de ilyesmit már nem nagyon látok.
Ne felejtsem, az eltűnt kalapszalon szomszédságában volt az Ofotért. Itt is otthonos voltam. Amatőr fotósként a Pajtás masinámmal majd a fejlődés rögös útját kitaposva az NDK -beli Verámmal jártam oda. Összeszűkült gyomorral lestem a még alig száradt friss tekercseket. Mit is tudhat a mai digitális masinás arról a fotografálásról, amikor a sötétkamrában és a fixírsó keverési arányában dőlt el a művészet sorsa.
Apropó művészet. Még az iskolapadot koptattam, amikor az Ofotért előtt vietnámi strandpapucsban bandukolt Sztankay István a miskolci nemzet színház titánja. Az, akit előző nap éppen a Brecht Arturo Ui című darabjában láttam vagy harmadszor. Az Ady hídi Forum kávéházig követtem feltűnés nélkül. Ő volt, ahogy ma mondanánk a város celebe – a tini lányok bálványa - amiért mi nagyon irigyeltünk.
A 33. szám alatt volt a fényképész szalon ahol a mosolyfotok készültek. A kirakatában díszelgő képeket addig csodálhattuk, amíg ismerősekké nem váltak. Ebben a műteremben készült az érettségi tablónk 1968 –ban amelyet a sarki könyvesbolt kirakatában reklámoztunk. Mindannyian egy zsinóros díszmagyarban pompáztunk. Abba az egybe bujtunk bele hogy különbek legyünk, mint az öltönyösök.
S e mellett volt a megszűnt úri szabóság is ahol tréfás kedvű segédek fűzték a cérnát a tűbe. Itt esett meg, hogy egy vidéki öreg bácsit, aki még sosem járt ilyen putzos városi szabóságban felfektettek az asztalra. S úgy vettek róla méretet, hogy krétával körberajzolták, mint Doszpot Péter az áldozatokat.
Pechűk volt a víces szabóknak. Addig terjedt a móka híre, mígnem rájuk szálltak a népi ellenőrök. Akik igazságot szolgáltattak. Az öreg készségesen újrajátszotta a történteket. Amikor a segédek már a nép ellenőrökkel együtt kacagtak.
