2011.07.04. 08:47
Nézőpont - A szerep: osztják vagy osztjuk?
<em>Ki viszi és mi viszi Miskolc – de akár Borsod- hírét? A fészekrakó és egyéb nyomorszülte sztorik az esti bulvár félórákban a kereskedelmi tévékben, vagy az Operafesztivál? Fel lehet-e tenni így egyáltalán ezt kérdést? Természetesen igen. Ugyanis a valóságról van szó, amely működik nélkülünk is, csak éppen választhatunk, hogy ebben a színdarabban kiosztják nekünk a szerepeket és eljátsszuk ha tetszik, ha nem, vagy mi magunk keresünk szerepeket, nekünk jobban illőt.</em> <strong>Kiss László jegyzete.</strong>
Ki viszi és mi viszi Miskolc – de akár Borsod- hírét? A fészekrakó és egyéb nyomorszülte sztorik az esti bulvár félórákban a kereskedelmi tévékben, vagy az Operafesztivál? Fel lehet-e tenni így egyáltalán ezt kérdést? Természetesen igen. Ugyanis a valóságról van szó, amely működik nélkülünk is, csak éppen választhatunk, hogy ebben a színdarabban kiosztják nekünk a szerepeket és eljátsszuk ha tetszik, ha nem, vagy mi magunk keresünk szerepeket, nekünk jobban illőt. Kiss László jegyzete.A fészekrakók, a nyomortelepek, a munkanélküliség, a társadalom peremére csúszott családok nagy száma – ez realitás, miskolci jelen, aki tagadja, homokba dugja a fejét mint a strucc. Nemrég a fővárosban járva, egy minden szempontból a magyar elithez tartozó nagy befolyású értelmiségi kérdezte meg tőlem: igaz-e, hogy Miskolcon a lakosság harmada roma? Neki nagyjából ennyi, ami a városról pesti szlenggel szólva „lejött” eddig. Lehet-e erre azt mondani, hogy á, dehogy, meg ezt nem így kell felfogni stb.? Lehet, csak felesleges, a védekezés mindig rossz pozíció.
Nincs más lehetőség, mint olyan szerepekben feltűnni, amelyeket mi keresünk, választunk. Erre jó példa az Operafesztivál – ahol higgyük el, nem az a fontos, hány miskolci polgár megy el egy áriát meghallgatni, hanem az, hogy ez egy olyan téma az utóbbi években, amely abszolút pozitív töltettel említődik Miskolccal kapcsolatban, elszivárogva a hazai felső véleményformáló körökbe is. Semmi nem ér annyit, mint egy hiteles pozitív eredmény, erőfeszítés, ami szimpatikus a többségnek, vagy egy hiteles szószóló, egy testet öltött jó példa. De említhetem a Miskolci Múzsa Díjat is, amely abszolút civil és magánkezdeményezésként tíz éve ad elismerést minden évben azoknak, akik a város jó hírét viszik, generálják. Müller Péter Sziámi, avagy Kovács László, Marton Éva mint Múzsa díjasok a városunk barátai is – és ezt képviselik, ha kell.
Miskolcnak hallatlanul gazdag múltja van: és hallatlanul sok híres, tehetséges embert adott a világnak. De mintha ennek nem lennénk tudatában, nem építünk eléggé erre. Bárhova megyünk a világban miskolciakba, vagy olyanokba ütközünk, akik valamiért megszerették ezt a várost: Hollywoodtól Budapestig és New Yorkig. Mégsem építünk ebből tudatosan hálót, lobbierőt, befolyást, lehetőséget.
Igen, valóban igaz, nincs pénz, vagyis kevés. A gazdasági vészhelyzet itt az amúgy is szegény vidéket, várost méginkább sújtja, nyomja lefelé. Ebben a helyzetben foglalkozzunk azzal, hogy keressük, használjuk, erősítsük ezeket a kapcsolatainkat? Igen. Határozottan igen. Akkor is, ha mindig lesznek nyomós érvek, hogy miért tegyünk inkább mást, mert mindig lesznek súlyosabb, égetőbb, azonnalibbnak minősíthető ügyek.
Miskolcot rengeteg baja ellenére a nyitottsága, kapcsolatteremtő képessége, sokszínű szabad szelleme, befogadókészsége képes kiemelni onnan, ahol van. Ennek a mentalitásnak és stratégiának felül kell írnia és uralnia kell minden helyi aktuális politikai helyzetet, csatározást, ellentéteket – mert ez az igazi esélyünk.
Tipikusan magyar történet a Barlangfürdőé. Minden adott, hogy Európa hírű és vonzású turisztikai célpont lehessen, mégsem az. Miskolc számára óriási szerencse, hogy van egy Barlangfürdője, de ez a mai napig csak többé-kevésbé kiaknázott adottság, és ezen nem segít az sem hogy, a Barlangfürdő régi önmagához képest jelentősen megújult. Kiss László jegyzete
Nézem ezt a bizonyos „minta” villamosmegállót az Augusztus 20 strandfürdőnél, és mindig az a mondás jut eszembe, amit apai nagyapám hangoztatott, amikor valaki túl flancos, nem az életmódjához illő bármire tett szert: fiam, mondtam én nem való a parasztnak a szőnyeg… Ő ezt abszolút joggal mondhatta, hiszen ő is paraszt volt, a földet túrta egész életében. Kiss László jegyzete.
Zöld hernyó: sokan így hívták a miskolciak közül az évtizedekkel ezelőtti múltban azt a sátrat, amely a kezdetben először a Spáten sörmárkanevét viselte, mint első „nyugati” söröző, a mostani Szent István téren. Kiss László jegyzete.
