Nézőpont: A zöld hernyó tere

Akt.:
A miskolci Szent István tér
A miskolci Szent István tér - © Fotó: ÉM-archív
Zöld hernyó: sokan így hívták a miskolciak közül az évtizedekkel ezelőtti múltban azt a sátrat, amely a kezdetben először a Spáten sörmárkanevét viselte, mint első „nyugati” söröző, a mostani Szent István téren. Kiss László jegyzete.

Itt soha nem volt tervezett, épített városi tér. Valaha házak álltak, többek között egy óvoda is, amelynek a homokozója pont odaesett, ahol ma a tér legkedveltebb része, a hatalmas fák árnyékolta „gödör” van. A miskolciak érzelmileg is kötődnek ehhez a helyhez – és ez nagy kincs.

A város mostani főépítésze mondott valami olyasmit, hogy az építész kereteket teremt az élethez. Nos, a Szent István tér és környéke azon kevés helyek egyike, jelentem, ahol most is van élet. Azért van, mert minden városban kell, hogy legyen egy ilyen tér – ha nincs, kialakul magától. Egy olyan pont, ahol a fiatalok találkoznak, szórakoznak, az időseknek is van hely és tér, a gyerekek rohangálnak, és este is vannak, amikor másutt elnéptelenedik minden. Szerencsére nincsenek lakóházak körben – mert az állandó konfliktusok forrása lenne.

Csak reménykedni lehet, hogy ez a tér, amely ma is a miskolciaké, úgy születik újjá, hogy előbb megkérdezik őket. Hogy az lesz a fő cél, hogy az ott kialakult életet, pezsgést még inkább gyámolítsák, segítsék. Nem pedig egy üres,  jó sok pénzbe kerülő, reprezentatív valami jön majd létre, tengernyi betonból, senkinek sem kellő, rideg, de rajzon jól mutató megoldásokkal. Nem dísztér kell – hanem egy hely, ahol élni, létezni, örülni lehet, ahol árnyat adnak a fák, ahol van hely elegendő, ahol nem feszeng senki, ahol van helye az iskolásnak és a nyugdíjasnak. Ahol van „zöld hernyó”, sör, zene és sétány tologatni a babakocsikat. Ahol lehet élni, élvezni a várost, azt a szépséget, amit Miskolc itt nyújtani tud, – s ennek van alárendelve minden.

Nagy a csábítás arra, hogy itt, a városháza előtt valami méltóságteljes, hideg beton és burkolat paradicsom szülessen – ahova el lehet menni egyszer-kétszer egy évben tüntetni vagy koszorúzni, amúgy meg halott. Ennek a térnek az a zöld növényi szőnyeg a lételeme, ami az Avasról szinte lefolyik ide, meg az a spontaneitás, ahogy ezt az egészet a miskolciak használják. Igaz, kissé ötletszerűen alakult eddig a sorsa – a virágóra, ami nem virágóra, meg a szobor hátul, hát kissé amatőr, de még elviselhető.

Tehát most van egy pótolhatatlan terünk, amelynek egy halódó sétálóutca mellett van saját élete:  egy esély a belváros felélesztésére. Nem kellene elszúrni. Akkor inkább maradjon úgy minden ahogy van – olcsóbb is, szerethetőbb is.

– Kiss László –



A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdet�s