Perecesen a játék a főprogram

A perecesi napközis tábor

őrbódéjában egy

kislány fogad minket, akitől arról

érdeklődünk, hogy hol találjuk

a tanárokat. Miközben elmagyarázza,

hogy merre menjünk, egyfolytában kitekinget

az őrhelyről. Nézi társait,

akik a hatalmas hűs fák alatt

játszanak, látszik rajta,

legszívesebben ott lenen velük. Nem

jó ügyeletesnek (így

hívják a

táborlakók azokat, akik a

kapuban őrködnek) lenni, ezt

később a többiek is

megerősítik, olyankor ugyanis nem lehet

játszani. Pedig a perecesi napközis

tábor erről szól, a

kisiskolások egésznap játszanak,

kötetlenül. Persze vannak programok,

versenyek, de leginkább mindenki azt

csinál, amit akar. Ezt

Csekőné Tóth

Marianna táborvezető mondja. Azt

hozzáteszi: próbálják

ösztönözni a gyerekeket, hogy

benevezzenek a versenyekre. Az aktív

szereplésért ugyanis zsetonokat kapnak,

amelyeket a kéthetes turnus végén

összesítenek, és a legjobb csapat

tortát kap.

A mostani turnusban csaknem 200-an vannak, de van,

amikor a 300-at is eléri a létszám

– mondja a táborvezető.

„Sok gyereknek jobb helye van itt, mint otthon,

itt ugyanis háromszori bőséges

étkezést kapnak” – tudjuk

meg. Hozzáteszi: jutalmazzuk a gyerekeket

és nagy élmény nekik, hogy

mások előtt megdícsérik

őket. Itt minden zsák megtalálja a

foltját – folytatja – a csendesebb,

hangosabb gyerekek is találnak

pajtásokat.

Cirkálni

szeretnek

Mi is azt látjuk, hogy a lombos fák alatt

csoportokban ülnek a gyerekek. Sok esetben

külön a lányok, külön a

fiúk. Az egyik lánycsoport a zsetonjait

számolgatja, mikor odamegyünk

hozzájuk. Pontosan lejegyzik, hogy ki mennyit

gyűjtött össze. Miután

végeznek, már azon tanakodnak, hogy a

holnapi dalversenyen mit adjanak elő, ez ugyanis

újabb 20 zsetont ér majd.

Székely Henrietta nem

énekel, szerinte neki nincs jó hangja.

Inkább mesél nekünk:

„Négy hetet, két turnust vagyok

Perecesen. Szeretek itt lenni, jobb, mint

otthon. Ott csak unatkozom, ülök a gép

előtt. Itt sok foglalkozás van, a kedvencem

a fonás és a tánc.”

A lányok csoportban mondják, hogy nem

szeretnek ügyeletesek lenni, mert akkor a kapuban

kell lenniük. Viszont a cirkálás a

kedvencük. Mi ez – kérdezem.

Henrietta visszaveszi a szót:

járom a tábort, és rá kell

szólnom mindenkire, aki nem jól

viselkedik.

bunker mellett

Fábián

Károly Attila és

Szépvölgyi

Ádám együtt

ülnek egy fa alatt és a

lányokat nézik, akik

fociznak. Megkérdezem

tőlük, hogy ők

miért nem állnak be.

Attila – mint

törzstáborlakó,

hiszen egész nyáron ott

van – elsőként

válaszol: „ha én

elkezdek focizni, az minden lesz csak

foci nem”. Egyik

gólélményét

is elmeséli, a

történet vége az,

csupán véletlenül

talált be a kapuba.

Ádám

viszont szeret focizni, de főleg a

kapus szerepet vállalja. A

hangosbemondó megszólal:

a fiúkat várják a

focipályán.

Ádám

elszalad. Attila azonban egy bunkerhez

vezet minket.

Útközben több

fiúval találkozunk, akik

szedret szednek egy

fáról, azt mondják

magukról, ők a

tábori kostólok. Ha nem

mondták volna is látni a

ruhájukon, ami csupa

szederlé. Egyikük,

László

Bence gyorsan átveszi a

szót, és arról

mesél, hogy a bunkert valaha

ő építette,

évekkel ezelőtt. Ő

ugyanis nagyon régen jár

a perecesi táborba. Mint mondja:

akkor még kisebbek voltak a

bokrok, mára megnőttek.

Így még jobb rejtekhelyet

nyújtanak a napközis

tábor lakóinak,

főleg azoknak a fiúknak,

akik katonásat játszanak.

Bence elmondja azt is:

szeret itt lenni, otthon csak

tévét nézne, itt

jobb, mert vannak haverok.

táborról

A percesi tábort az

önkormányzat

működteti.

Június 22-től augusztus

14-ig van, kéthetes turnusokban,

kisiskolásoknak.

A gyerekek háromszori

étkezést kapnak.

A tábor ingyenes, csupán

az étklezésért

kell fizetni, annyit, amennyit az

iskolai

étkezésért.