Tokaj hírei

2019.03.20. 09:44

Rákóczi nyomában a diákság

Tokaj - Történelmi versenyt rendeztek Tokajban a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában.

Tokaj - Történelmi versenyt rendeztek Tokajban a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában.

A fejedelem élete és a szabadságharc témakörében szervezett tanulmányi megmérettetés – melyet huszonkilenc éve rendeznek már meg – nemzetközi méretűre nőtt, a hazai diákok mellett a Kárpátaljáról és a Felvidékről is több diákcsoport érkezett.

Összesen huszonhárom iskolai csapat vett részt a hamarosan harmincadik évfordulóját ünneplő tanulmányi versenyen. A tokaji általános iskola, valamint a gimnázium és a kereskedelmi és idegenforgalmi diákjai mellett tarcali, sárospataki, szerencsi és legyesbényei tanulók is versenybe szálltak. Sőt, a határokon túli magyar iskolák küldöttsége is számot adott tudásáról, Nagykaposról és Ungvárról is voltak versenyzők. Szintén a Kárpátaljáról, Szolyváról is érkezett egy delegáció a megmérettetésre. A város 1-es és 6-os iskolájából pedagógusok vendégeskedtek Tokajban, akikkel a későbbiekben szeretnének egy testvériskolai kapcsolatot kialakítani.

– Két csoport betegség miatt nem ért ide, de a jelenlévők magas szintű felkészültsége így is remek versenyt hozott. 100 vendég izgulta végig a kicsit nehéz, de szakmailag kifogástalan versenyt, mely jó hangulatú, családias volt – közölte Kovács Zoltán, a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola intézményvezetője, aki közel három évtizede szervezi a versenyeket.

A részt vevő iskolákat külön kategóriákban versenyeztették, ennek megfelelően több első hely is született. A középiskolások mezőnyében a sárospataki Árpád Vezér Gimnázium győzött, a második és harmadik helyet pedig a Tokaji Ferenc Gimnázium csapatai nyerték el. Külön kategóriát kaptak a vendég általános iskolák is, amiben a Erdélyi János Alapiskola diákjai bizonyultak a legjobbnak a sárospataki és tarcali diákok előtt. Az úgynevezett házi versenyben pedig az otthont adó intézmény 1. számú csapata lett a legjobb.

Sakkban és történelemben is

A Rákóczi-verseny mellett a tokaji intézmény egyik hetedikes diákjára is büszke lehet. Kenéz Márton hetedik osztályos tanuló a történelmi verseny megyei fordulójában a második helyen végzett, a szerzett pontszámai azonban az országos döntőhöz is elegendőek, így Tokajt képviseli a legjobbak közt.

A sakkozó lányok sem hoztak szégyent oktatási intézményükre, Szakály Sarolta és Ress Amira a megyei diák­olimpián elsők lettek, Gabura-Törzsy Zsófia pedig ezüst­érmes.

ÉM-EJ

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!