Tokaj hírei

2019.02.27. 13:13

Előkelő horgászeredmények: Ezüstéremmel tértek haza a pergető-világbajnokságról

Tokaj - Magyar sikerekkel értek véget az idei Horgász Világjátékok.

Tokaj - Magyar sikerekkel értek véget az idei Horgász Világjátékok.

Dél-Afrikában rendezték meg a közelmúltban a IV. Horgász Világjátékokat. A több helyszínen zajló megmérettetésen a Magyar Országos Horgász Szövetség idén a csónakos pergető, a pontyozó, a női finomszerelékes, valamint a férfi feeder válogatottal képviseltette a világjátékok keretein belül megrendezett világbajnokságokon Magyarországot.

Olyan halfajokra horgászhattunk, melyekre itthon nem nagyon.” Tóth László

Értékes helyezések

Az afrikai kaland végül abszolút sikert hozott, ugyanis a magyar csapat az éremtáblázat élén végzett az édesvízi versenyeken két világbajnoki győzelemmel, egy világbajnoki ezüstéremmel és egy nyolcadik helyezéssel.

Ahogyan arról korábban lapunk is beszámolt, a XII. Csónakos Pergető Világbajnokságon a nemzeti válogatott Deák Ferenc, Hipszki Róbert, Oláh Peter, Tóth László összetételben 31 ponttal ezüstérmet szerzett Csehország mögött és Namíbia előtt végezve.

A tokaji Tóth László az Északnak múlt héten úgy nyilatkozott: hatalmas élmény volt számukra a világbajnokság, „az különösen, hogy olyan halfajokra horgászhattak, melyekre itthon nem nagyon”.

A pontyozók – a szakág eddigi egyik legjobb vb-helyezését, a 2017-es hazai rendezésű világbajnokság eredményét lemásolva – a XXI. Pontyfogó Világbajnokság (Bloemhof Dam) 8. helyén végeztek, ahol a házigazda Dél-Afrika diadalmaskodott. A XXVI. Női Horgász Világbajnokságon a magyar horgászlányok – Deli Ibolya, Gyulánszki Nikolett, Kovács Hajnalka, Kulcsár Aranka, Rudnay Csilla, Walter-Barna Diána – elsőként „aranyozódtak be”. A Vereenining városa mellett, a Vaal folyón kialakított versenypályán a kétfordulós versenyen 40 pontot szerezve utasították maguk mögé az ezüstérmes, 48 pontot gyűjtő olasz és a bronzérmes, 51 pontos angol válogatottakat. Az egyéni rangsorban Kovács Hajnalka a 4., Deli Ibolya a 7. helyen végzett.

Végül a Bloemhof Dam mellett megrendezett X. Feeder Horgász Világbajnokságon a magyar csapat – Döme Gábor, Erdei Attila, Sipos Gábor, Sivák Mátyás, Szabó Tamás, Walter Tamás – húsz nemzet válogatottja közül összesen 39,5 pontot szerezve hódította el a világbajnoki címet az 54 pontos holland és 63 pontos olasz horgászválogatott elől úgy, hogy az egyéni rangsor első 10 helyére három magyar versenyző is bejutott.

ÉM


[related-post post_id="4151457"]

[related-post post_id="4110127"]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!