2017.04.22. 18:16
Cselgáncs Eb - Szigetvári Mercédesz végső helyezésétől függetlenül boldogan megy haza
Varsó - Végső helyezésétől függetlenül már boldogan megy haza Szigetvári Mercédesz a varsói cselgáncs Európa-bajnokságról.
Varsó - Végső helyezésétől függetlenül már boldogan megy haza Szigetvári Mercédesz a varsói cselgáncs Európa-bajnokságról.
A második felnőtt Eb-jén szereplő dzsúdós első meccsén óriási meglepetésre legyőzte a nehézsúlyban olimpiai bajnok francia Emilie Andeolt, majd egy vereséget követően a vigaszágra került.
"A győzelmem után csak annyi járt a fejemben, hogy ezt nem hiszem el. Érdekes volt, hogy nem éreztem erősebbnek nálam, talán nem volt jó formában, de az is lehet, hogy nekem megy jobban, mint hiszem" - mondta az MTI-nek a 18 éves versenyző.
A Mogyi Bajai JC büszkesége kifejtette, hogy a második meccsére már úgy állt ki Jelizaveta Kalanyina ellen, hogy nincs vesztenivalója.
"Az ukrán lánytól kikaptam a tavalyi U23-as Eb-n, és sajnos most is megvert, ezt én rontottam el. A vigaszágon egy bosnyák lány lesz az ellenfelem, ott csak egy jó meccset várok, én már így is boldogan megyek haza" - tette hozzá.
A 16 órakor kezdődő délutáni programban Szigetvári az Eb-második Larisa Cericcsel találkozik. Győzelem esetén a bronzéremért mehet, ha kikap, akkor hetedikként zár.
- MTI -