Sport

2015.03.09. 09:55

Miskolci Jegesmedvék: Elvették tőlük az ünnepet

Miskolc - Elmaradt vasárnap a jégkorong Mol Liga idei fináléjának első, miskolci összecsapása.

Miskolc - Elmaradt vasárnap a jégkorong Mol Liga idei fináléjának első, miskolci összecsapása.Szombaton késő este derült ki, hogy vasárnap nem rendezik meg a népkerti jégcsarnokban a Miskolci Jegesmedvék – HC Nové Zámky mérkőzést, amely a közös magyar-román-szlovák ligabajnokságnak, a Mol Liga döntőjének az első menete lett volna. A történet lényege: az érsekújváriak a szlovák harmadosztály döntőjében is érdekeltek, miután magasan a legjobbnak bizonyultak az A-csoportban és a feljutásért a B-csoport nyertesével, az MHK Humennével csatáznak.

A címvédő közleménye

Az első felvonást – még múlt szerdán – hazai jégen 6-3-ra nyerte a Nové Zámky, viszont a szombat esti, homonnai derbit a pályaválasztó kelet-szlovákiai együttes hozta 3-2-re. A mindent eldöntő harmadik meccs időpontja március 9., hétfő (vagyis ma) 17.30, a helyszín pedig Breznóbánya. Az érsekújváriak egy közleményt jelentettek meg honlapjukon, melyben ez állt: „A Mol Liga döntő első mérkőzése elmarad. A mai mérkőzésre nem utazik el Miskolcra a HC Nové Zámky csapata, más időpontban rendezik meg a találkozót, vagy a miskolciak javára írják jóvá. A versenybíróság döntéséről időben informálni fogjuk a szurkolókat. A vezetőedző javaslatára a szlovák 2. Liga (amely a harmadik vonalnak felel meg az Extraliga és a 1. Liga után – a szerk.) döntő befejezésére kell összpontosítania a csapatnak.” Mindez tehát jelzi, hogy a felvidéki zöld-fehérek számára egyértelműen prioritást élvez a honi másodosztályba való bekerülés, annak lehetősége a Mol Ligával szemben, amelynek egyébként a címvédői.


A Miskolci Jegesmedvék szurkolói a döntő első mérkőzésének elmaradása ellenére megjelentek a Jégcsarnokban és szurkoltak is


Szembeköpték a döntőt

A Miskolci Jegesmedvék csapatmenedzsere, Egri Gergő vasárnap felháborodottan nyilatkozott lapunknak:

– Szombaton este hívott fel az érsekújváriak csapatvezetője a minket lesújtó hírrel… Egész éjszaka, sőt még vasárnap délelőtt is azon dolgoztunk, hogy elhárítsuk a hirtelenjében elénk tornyosuló akadályhegyet. Győzködtük riválisunk vezetőit, hogy ilyet nem lehet csinálni, vagyis megpróbáltunk tüzet oltani, hogy minél kisebb presztízs­veszteséggel jöjjön ki ebből az ügyből a liga, a szövetség, a Miskolci Jegesmedvék és minden érintett fél. Sajnos minden erőfeszítésünk hiábavalónak bizonyult, így nem tudok mást mondani, csak azt, hogy ép ésszel nem lehet felfogni azt, amit a szlovákok csináltak. Egyszerűen szembeköpték a döntőt, ez kultúrkörökben nem szokás, ilyet az ellenségeivel sem tehet senki. Ezek után hogyan fogjuk meggyőzni azokat, akik a sportágba, a ligába vagy klubunkba tesznek pénzt, sőt idejüket és energiájukat nem kímélve dolgoznak a hokisportért. Egyszerűen nem is értem, hogyan juthattak el eddig az érsekújváriak, akik most tönkretették mások életének munkáját. Az erkölcsi kár mellett létezik anyagi veszteség is: milyen üzenete lesz a jövő számára a szlovákiai klub határozatának? Hová sorolja majd a történtek után a Mol vezérkara a ligát? Aztán folytatom: mi még mobilletátót is készítettünk, gyakorlatilag elkelt minden jegy, lettek volna legalább kétezren és száz vendéget vártunk a VIP-be…

Majoross Gergely vezetőedző – a történteket szakmai oldalról kommentálva – vasárnap délután ezt mondta:

– Az egész szezonban azt hangsúlyoztuk, hogy minket semmilyen külső tényező nem zavar. Számunkra csak és kizárólag a produktum a lényeges, hiszen ezt visszük a jégre. Most is elveinket követjük: meg kell várnunk, hogy hétfőn milyen döntés születik, majd a végleges megoldáshoz igazodunk, a kötelességünk jegyében. Vagyis a szurkolóink és a támogatóink felé tesszük a dolgunkat, az illetékesek pedig eldöntik, hogy mikor és hányadik meccsel folytatódik a finálé.

Ma ligaülést tartanak

Ki nem állás esetén – a szabályzat alapján – a rájátszásban a győzelmet automatikusan az ellenfélnek kell jóváírni. Ennek következtében a finálé tehát, szinte bizonyosan, a Miskolci Jegesmedvék 1-0-s vezetéséről folytatódik majd szerda este, a második mérkőzéssel, ezen túl pedig a vétkes felet nyilván pénzbüntetéssel sújtják. A példátlan esetet a hétfői ligaülésen tárgyalják és hoznak döntést. A megbeszélésen ott lesz Egri István, a Miskolci Jegesmedvék első embere, aki így nyilatkozott: „Az erkölcsi kárt nem lehet kimutatni, az anyagit igen. A Nové Zámky nem állt ki egy meccsre, 5-0-lal majd nekünk írják a meccset, ez a dolog egyik része. A másik: mi hokiünnepre készültünk, ezt azonban elvették tőlünk. Mást nem tehetünk, megyünk tovább és majd megverjük őket a jégen.”


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!