Sport

2014.09.11. 19:40

H6 Pizzéria Borsodnádasd Rallysprint - Nádasdnál folytatják az amatőr ralisok

A versenyzők számára közkedvelt balatoni szerpentinen csatáznak egymással az északi sprintesek.

A versenyzők számára közkedvelt balatoni szerpentinen csatáznak egymással az északi sprintesek.

Újabb fordulójához érkezik az MNASZ égisze alatt zajló Magyar Amatőr Rally Bajnokság (MARB). Az Északi Régió hatodik viadalát az előttünk álló hétvégén a BorsodnádasdBalaton közti útszakaszon rendezik meg. Néhány héttel ezelőtt Miskolcon találkoztak a sprintesek, és a mezőny nagyjából megegyezik majd a nádasdi viadalon is. A nevezési határidő csütörtökön éjfélkor járt le, ezért a végleges szám még nem ismert, de az biztos, hogy több mint hatvan páros vág neki a versenyzők által közkedvelt szakasznak. A verseny az átvételekkel és a pályabejárással már szombaton elkezdődik, majd 17 órától egy ünnepélyes rajtceremóniát is tartanak a Petőfi téren. Ezt megelőzően motoros streetfighter show színesíti a programot, este héttől pedig rali bajnokokkal találkozhatnak a nézők. Egy közönségtalálkozóra érkezik ugyanis ifj. Tóth János és Spitzmüller Csaba, akik a korábbi élményeikről mesélnek majd a nézők előtt.

Hat gyorsasági

Vasárnap reggel fél nyolckor kezdődik az éles verseny, az autók a nádasdi lemezgyár kapuja elől rajtolnak, és egészen a balatoni településjelző tábláig tart az gyorsasági. Innen a párosok természetesen ellenkező irányban is megteszik a távot, méghozzá három-három alkalommal. A díjkiosztó ünnepséget előreláthatólag este hét órától a nemrég átadott, új borsodnádasdi Közösségi Házban bonyolítják le. A nézők számára fontos információ, hogy a H6 Pizzéria Borsodnádasd Rallysprint versenypályáját már vasárnap reggel 6 órától lezárják, innentől kezdve csak gyalogosan lehet megközelíteni a helyszínt.

ÉM-ME


Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!