Sport

2014.07.10. 13:31

Birkirkara vs. DVTK - A taxis és az edző több ezres szurkolói álma

Máltán nem központi téma a Birkirkara csütörtöki hazai visszavágója.

Máltán nem központi téma a Birkirkara csütörtöki hazai visszavágója.

A szigeten ugyanis éppen dübörög a nyár, százával, ezrével érkeznek a turisták a világ minden tájáról, és az ő kiszolgálásuk a legfontosabb. A plusz harminc celsius fok, a rendkívül gazdag történelem, a színes építészet, az egyes Bud Spencer filmekben látott szűk utcák, és a kékellő tenger csábító, tele vannak az éttermek, a kocsmák, a sétányok. Persze, a brazíliai világbajnokság nyomait egy-két helyen fel lehet fedezni, erről beszélt nekünk a taxisofőr, Miguel is, amikor szerda késő délután a Ta’ Qali Nemzeti Stadion felé szállította lapunk munkatársait.

– Nálunk az angoloknak és az olaszoknak drukkoltak a legtöbben, ők azonban hamar elbúcsúztak, így aztán már teljesen mindegy, hogy Németország kivel játssza a döntőt... – fogalmazott, majd rátért hazája futballjára is. – Az én kedvenc csapatom a Sliema Wanderers, de a múlt héten, a másik magyar csapat, a Ferencváros ellen nem tudtam ott lenni a stadionban, mert ilyenkor rengeteg a munkám, egyik fuvar jön a másik után... Van még egy-két jó, ismert klub a szigeten, mint például a Birkirkara, a Valetta, vagy a Hibernians, de a kontinensen lévők azért erősebbek tőlük.

Telefonszám, bizalom

Miguelnek azt is elmondtuk, hogy egy hete, amikor a Birkirkara Magyarországon, a Diósgyőr ellen játszott, Paul Zammit, a szigetországiak vezetőedzője úgy prognosztizálta: öt-hatezren lesznek a mostani visszavágón…

– Mikor kezdődik a meccs? Fél nyolckor? Akkor nem hiszem… Szerintem a tréner úr álmodta ezt a létszámot, szerintem maximum pár százan mennek majd ki szurkolni a Birkirkarának.

Ha valaki máltai embert faggat a futballról, akkor előbb-utóbb szóba kerül az egyik régi ász, a 113-szoros válogatott Carmel Busuttil neve, aki annak idején bennünket, magyarokat is „boldogított”.

– Nem tudom pontosan, hogy mi van vele… Amikor legutóbb olvastam vele kapcsolatos hírt, az arról szólt, hogy gyerekeket oktat…

Miguel korrekt, profi üzletember lévén azonnal megadta a telefonszámát, és bizalma jeléül azt mondta: ráér akkor a számla rendezése, amikor este visszafuvaroz bennünket a hotelbe. A Birkirkara is legyen ilyen előzékeny, szívélyes vendéglátó csütörtök este...

ÉM-MI


[poll id="702"]


Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!