Sport

2013.12.15. 14:55

Nincs megállás: vasárnap újabb meccs

Vasárnap már szlovák ellenfél vár az Aluinvent-DVTK csapatára, hazai környezetben.

Vasárnap már szlovák ellenfél vár az Aluinvent-DVTK csapatára, hazai környezetben.Kiharcolta a továbbjutást a csoportkörből csütörtökön este az Aluinvent-DVTK női kosárlabdacsapata az Európa Kupában, annak ellenére, hogy kikapott a német Wasserburg otthonában, 57-54-re. Ezen az összecsapáson a legnagyobb népszerűségnek örvendő diósgyőri játékos, az amerikai Brittainey Raven volt, aki a 2011/12-es évadban még a bajor klubban szerepelt.

– Sok ismerőssel találkoztam a mérkőzés napján, jó érzés volt felidézni a régi emlékeket, váltani néhányukkal egy pár szót – mondta a mérkőzésen 7 pontig jutott játékos, akinek amikor felvettük, hogy a meccs másnapján megjelenő helyi lapban két fotója is szerepelt, így felelt: – Az újságot nem láttam, de örömteli, hogy sokan emlékeznek rám, hogy nem felejtettek el. Mondjuk ezt a mérkőzés előtt is tudtam, mert jó pár üzenetet kaptam a wasserburgi szurkolóktól az egyik internetes közösségi portálon.

Arra a kérdésünkre, hogy nem csak az emberek, a környezet, a pálya is ismerős volt, kis túlzással számára hazainak mondható, erre az amerikai kosaras így reagált:

– Azért hazai pályának ezt nem nevezném, ez azért túlzó. Mert én a DVTK játékosaként érkeztem Wasserburgba, ahol közel két éve nem jártam, és nem is játszottam itt.

Hogy miért?

Csütörtökön este a két csapat szoros mérkőzést játszott egymás ellen, és a küzdelmes találkozót végül a hazai csapat nyerte meg. Hogy miért?

– Nem kezdtünk túl jól, tulajdonképpen egy félidőnyi előnyt adtunk a Wasserburgnak – mondta Brittainey Raven. – Mind támadásban, mind védekezésben lassúak voltunk, sok támadólepattanót engedélyeztünk a német csapatnak. A második játékrészben azért már másképp játszottunk, voltak jó időszakaink is, de sajnos a vége nem úgy alakult, ahogy szerettük volna. Ám a lényeg mégis csak az, hogy továbbjutottunk, ott vagyunk a 16 között az Európa Kupában.

Ebben az évben még két mérkőzés vár a csapatra – most vasárnap 17 órától a szlovák Pietanské Cajkyt fogadják, a jövő héten csütörtökön 18.30-tól pedig a PINKK Pécsi 424-et a Közép-Európa Ligában –, és ezzel kapcsolatban azt kérdeztük a légióstól, ki lehet-e javítani a most elkövetett hibákat.

– Sajnos, vasárnapig nincs sok idő, és kevés a közös gyakorlás, de persze amit csak lehet, igyekezni kell tovább csiszolni – felelte a légiós. – De talán ettől is fontosabb, hogy azt tartsuk szem előtt, hogy egymásért játszunk, segítsünk egymásnak és igyekezzen mindenki a maximumot nyújtani, mert így érhetünk el jó eredményt.

Azt is megkérdeztük Brittainey Raventől, hogy mit szól ahhoz, hogy az Európa Kupában török ellenfelet kapott a DVTK, aki erre ezt válaszolta:

– Nagyon jó csapat az isztambuli, és csak akkor lehet esélyünk ellenük, ha száz százalékos teljesítményt nyújtunk. Nagyon nehéz meccsek lesznek ezek, sokat kell gyakorolni az új felállásban, hogy hiba nélkül tudjunk játszani, mert igazából csak így lehet esélyünk a továbbjutás kiharcolására.


KEL-eredmények

14. forduló:

MBK Ruzomberok – PINKK Pécsi 424 71-64,

PEAC-Pécs – Good Angels Kosice 56-76,

UNIQA Euroleasing Sopron – SKBD Rücon Spisská Nová Ves 83-58,

Pietanské Cajky – WBC Novi Zagreb 87-59. 

A 17. fordulóból előrehozott mérkőzésen:

PEAC-Pécs – Ceglédi EKK 87-52.


Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!