Sport

2013.02.28. 22:00

Helyrehoznák a hazai botlást

Váratlan hazai vereséggel kezdte az NB I/B-s férfi kézilabda-bajnokság tavaszi felét az Ózdi KC csapata.

Váratlan hazai vereséggel kezdte az NB I/B-s férfi kézilabda-bajnokság tavaszi felét az Ózdi KC csapata.A piros-kékek a nyitó fordulóban a Primavera Mizse KC-tól szenvedtek 28-25-ös vereséget. A keleti csoport 13. fordulójában az ózdiak Gödöllőn vendégszerepelnek. A Pest megyei városban vasárnap 18 órakor kezdődik az összecsapás, ahová az észak-borsodiak győzelmi szándékkal utaznak.

- Önkritikusan bevallom, hogy az én kezem is jócskán benne volt a hétvégi vereségben - fogalmazott Lakatos László, az Ózdi KC vezetőedzője. - Több olyan hibát is vétettem a kispadon, ami az előnyünk elolvadásához, majd a meccs elvesztéséhez vezetett. Nagyon remélem, hogy sikerül javítanunk, egész héten azon dolgoztunk, hogy helyrehozzuk ezt a kisiklást. Láttam a Gödöllő egri vendégjátékát, aminek az első félideje lehet mérvadó. Az újonc hazai pályán veszélyes ellenfél, de közel sem verhetetlen. Nehézséget jelent, hogy Panyi Lóránd szereplésére még mindig nem számíthatunk, így ezúttal is klasszikus átlövő nélkül lépünk pályára. A fiúk is érzik, hogy adósak maradtak a szurkolóknak a győzelemmel, ezért Gödöllőről mindkét pontot szeretnénk elhozni. Ehhez azonban az előzőnél határozottabb, akaratosabb, eredményesebb és jóval kevesebb hibát tartalmazó mérkőzést kell játszanunk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!