Sport

2012.09.07. 16:17

Paralimpia 2012 - Döntőben a női párbajtőrcsapat

London, 2012. szeptember 7., péntek (MTI) - Döntőbe jutott a kerekesszékes vívók pénteki versenynapján a magyar női párbajtőrcsapat a londoni paralimpián.

London, 2012. szeptember 7., péntek (MTI) - Döntőbe jutott a kerekesszékes vívók pénteki versenynapján a magyar női párbajtőrcsapat a londoni paralimpián.

A Krajnyák Zsuzsa, Juhász Veronika, Dani Gyöngyi összetételű együttes a négy között óriási küzdelemben 45-40-re legyőzte a lengyel válogatottat az ExCeL sportközpont vívócsarnokában, mintegy kétezer néző előtt.

A magyar trió a közép-európai idő szerint 20:30 órára kiírt fináléban a kínaiakkal találkozik, akik a másik elődöntőben 45-42-re verték Hongkongot.

A női csapatverseny érmeit Áder János köztársasági elnök adja majd át.

Krajnyák már egy ezüstnél (párbajtőr egyéni) és egy bronznál (tőr egyéni), Dani pedig egy ezüstnél (tőr egyéni) tart a brit fővárosban, míg Juhász épp Krajnyáktól kapott ki a tőrözők bronzcsatájában. Külön motiváció lehet a trió számára, hogy Krajnyák pályafutásának négy bronz- és három ezüstérme, illetve Dani négy ezüstje mellett még egyikük sem diadalmaskodott paralimpián.

- MTI -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!