Sport

2012.08.23. 08:13

EL-selejtező - Kondás szerint mindenképpen gólt kell rúgni

Debrecen, 2012. augusztus 22., szerda (MTI) - Nem lenne elégedett a 2004-es 0-0-ás eredménnyel Kondás Elemér a belga FC Bruges elleni Európa Liga-selejtezőre készülő Debrecen labdarúgócsapatának az edzője.

Debrecen, 2012. augusztus 22., szerda (MTI) - Nem lenne elégedett a 2004-es 0-0-ás eredménnyel Kondás Elemér a belga FC Bruges elleni Európa Liga-selejtezőre készülő Debrecen labdarúgócsapatának az edzője.A két csapat nyolc éve is találkozott egymással az UEFA Kupában, akkor az első mérkőzésen Belgiumban 1-0-ra diadalmaskodtak a hazaiak, míg a visszavágón gól nélküli döntetlen született.

"Ahhoz, hogy esélyünk legyen a jövő heti visszavágón is, gólt, gólokat kell lőnünk" - mondta a szakember a szerdán Debrecenben tartott sajtótájékoztatón, hozzátéve: csak később derül ki, hogy a középpályás Varga József és Selim Bouadla - mindketten kisebb sérüléssel bajlódnak - tudja-e vállalni a játékot a csütörtökön 20:30-kor kezdődő első mérkőzésen.

A tréner elmondta, a korábban Belgiumban profiskodó Adamo Coulibaly és Ibrahima Sidibe, valamint a volt debreceni futballista, a jelenleg a belga Kortrijkban játszó Czvitkovics Péter is segített feltérképezni az ellenfelet. Kondás szerint a Bruges idegenben is arra törekszik, hogy irányítsa a játékot.

Georges Leekens, a Bruges vezetőedzője a sajtótájékoztatón kifejtette: kicsit meglepte őket a forróság, amely Magyarországon várt rájuk, de ígérete szerint ez nem lesz hatással a játékukra.

"Mindenki sokat vár a csapatomtól, és ez folyamatos nyomás alatt tart bennünket" - hangoztatta a belga tréner, hozzátéve, hogy a DVSC-TEVA-t erős csapatnak tartják, és különösen a magyar bajnokság gólkirályára, Coulibalyra kell odafigyelniük.

- MTI - 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!