Sport

2012.07.11. 19:48

Gosztonyi piros-fehérben

Miskolc - Újra játékosa lett Sisa Tibornak a huszonegy esztendős csatár – 2015 nyaráig.

Miskolc - Újra játékosa lett Sisa Tibornak a huszonegy esztendős csatár – 2015 nyaráig.A pepsifoci.hu szerda kora délután arról adott hírt, hogy a Videoton FC játékosa, Gosztonyi András pályafutása az Andrássy úton folytatódhat; és hogy a diósgyőriek és a fehérváriak (illetve a menedzserek) rövid időn belül meg is állapodhatnak. Az ügyben elsőként a Careers Management Group menedzserirodát kerestük meg, amely Gosztonyi András dolgait intézi. Pataky Tibor, a CMG egyik igazgatója délután negyed ötkor még csak annyit közölt az Észak-Magyarországgal, hogy Gosztonyi számára a DVTK, mint klub megfelelő választás lenne, és természetesen a vezetőedző, Sisa Tibor is. Ez utóbbi egyáltalán nem volt meglepő kijelentés, hiszen az 1990. november 7-én Kaposváron született futballista tagja volt annak a 2008-as, csehországi Európa-bajnokságon szerepelt U19-es válogatottnak, amelyet a Diósgyőr jelenlegi mestere, Sisa Tibor irányított. A 183 centiméter magas támadó ezen kívül játszott a 2009-es, egyiptomi U20-as vb-n is, ahol bronzérmes lett a magyar gárda. Gosztonyi klubszinten már külföldet is megjárta, ugyanis két mérkőzésen szóhoz jutott Olaszországban, az AS Bariban.

Csütörtökön délelőtt

Fél ötkor, lapunk megkeresésekor még a székesfehérváriak sem tudtak konkrétumokkal szolgálni, aztán 18 óra előtt három perccel a DVTK a honlapján közölte: Gosztonyi a miskolciaké, három esztendőre. Pataky Tibor újabb beszélgetésünk alkalmával elmondta, korábban azért nem adhatott bővebb információt, mert nem volt arra felhatalmazva, viszont a tényt ekkor már megerősítette. ,,Gosztonyi András 2015. június 30-ig a DVTK játékosa lett.

A szerződés részleteiről, és arról hogy milyen feltételekkel egyezett meg a két klub az átigazolásról, nem szeretnék nyilatkozni, az a felek magánügye". Ezután a fiatal futballista telefonszámát tárcsáztuk, aki ezen szavakkal kezdte:

– Azt hiszem, nem kerültem rossz helyre... – jelentette ki Gosztonyi András, aki éppen a borsodi megyeszékhely felé autózott, miután Budapesten létrejött az egyezség. – Nem mennék bele mélyebb esélylatolgatásba, de jó csapat lehet a Diósgyőr, és nagyon bízom benne, hogy lesz is; ellenfélként egy igen masszív együttest ismertem meg a DVTK-ban. A célom az volt, hogy olyan helyre menjek a nyáron, ahol a futballról szólnak a dolgok, és Miskolcon ez a helyzet. Örülök annak, hogy sikerült megfelelő konstrukciót találni, hogy a még egy évig élő szerződésem ellenére el tudjak jönni Fehérvárról, a hozzáállást, a partnerséget köszönöm a Videotonnak. Túl hosszú-e a három szezon? Egy évet semmiképpen sem szerettem volna aláírni, ilyen rövid kontraktusnak nem látom az értelmét, én olyan játékos vagyok, aki szeret hosszútávra tervezni, és szerintem ez a jó egy klubnak is.

Gosztonyi – aki csütörtökön délelőtt jelentkezik első edzésére Miskolcon – a DVTK második nyári igazolása a kapus Ribánszki László után. Információink szerint a piros-fehérek még egy belső védőt és egy csatárt várnak.

Gosztonyi András egyik gólja az U21-es válogatottban

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!