Sport

2011.07.18. 23:38

Vívó Eb - Negyedik a női tőrcsapat

Sheffield/Budapest (MTI) - A negyedik helyen végzett a Mohamed Aida, Knapek Edina, Varga Gabriella, Kreiss Fanny összeállítású női tőrcsapat a sheffieldi vívó Európa-bajnokságon.

Sheffield/Budapest (MTI) - A negyedik helyen végzett a Mohamed Aida, Knapek Edina, Varga Gabriella, Kreiss Fanny összeállítású női tőrcsapat a sheffieldi vívó Európa-bajnokságon.

A négy közé kerülés jól jött a szakág hazai képviselői számára az olimpiai kvalifikáció szempontjából.

A magyarok a hétfői versenyben az első összecsapásukon bravúrt hajtottak végre azzal, hogy legyőzték a lengyeleket, ezzel ugyanis eldőlt, hogy negyediknél rosszabbak nem lehetnek. A folytatásban aztán kikaptak az oroszoktól, majd a helyosztón a németektől is. Utóbbiak elleni siker sokat érhetett volna a későbbiekben.

A bronzmérkőzésen egy darabig a magyarok vezettek, de a németek a közepén fordítottak és jelentősen el is húztak - kilenc tussal is vezettek -, innen pedig már nem volt visszaút.

A londoni játékokon a világranglista első négy helyezettje, valamint zónánként további egy-egy csapat vehet majd részt a jövő év márciusában záruló egyéves versenyidőszak eredményei alapján.

A Vívó Eb eredményei (az Eb honlapja szerint):

a negyeddöntőben:

Olaszország - Nagy-Britannia 39-34

Németország-Franciaország 36-32

Magyarország-Lengyelország 45-40

Oroszország-Ukrajna 39-27

az elődöntőben:

Olaszország-Németország 45-24

Oroszország-Magyarország 45-22

a 3. helyért:

Németország-Magyarország 45-38

a döntőben:

Olaszország-Oroszország 45-43

A végeredmény: 1. Olaszország, 2. Oroszország, 3. Németország, 4. Magyarország

- MTI -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!