Anno

2024.05.25. 16:00

Felállt a tolószékből és elfutott

Érdekes esetre hívta fel húsz évvel ezelőtt olvasói figyelmét az Észak-Magyarország.

Kerekesszékben

Forrás: Shutterstock

Fotó: Prostock-studio

Hajnali egy órakor a Búza téren szolgálatot teljesítő járőröknek feltűnt két fiatalember. Egyikük egy tolószékben ült, a barátja tolta, így ír a történtekről 2004. május 25-én az Észak-Magyarország. Hirtelen az előbbi felállt, és helyet cseréltek, majd így folytatták útjukat. A rendőrök közelebb mentek, mire a fiatalok futásnak eredtek. Rövid üldözés után mindkettőjüket elfogták a rendőrök, és kérdezgetni kezdték őket a különös „gyógyulásról”. Kiderült: a fiatalok az egyik miskolci kórházban jártak a délután folyamán, és ott vették észre a látszólag gazdátlan tolószéket. Jó heccnek tartották, hogy „elkössék” azt, az este során pedig egymást furikázták. Egy ilyen tolószék értéke meghaladja a 40 ezer forintot (ne feledjük, húsz évvel ezelőttről van szó - a szerk.) ezért a tolvajokat bevitték a kapitányságra, ahol eljárást indítottak velük szemben. Ennek során tisztázzák majd, hogy miként tudták észrevétlenül kihozni a tolószéket a kórház területéről, számolt be a különös esetről húsz éve a megyei napilap.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában