Sárospatak hírei

2018.11.14. 17:21

Kilenc bográcsban főztek a versenyre Tolcsván

Tolcsva - Márton-napi főzőversenyt tartottak a tolcsvai Bormúzeum udvarán.

Tolcsva - Márton-napi főzőversenyt tartottak a tolcsvai Bormúzeum udvarán.

Azok az igazi közösségi rendezvények, ahová nem kell lasszóval fogni a résztvevőket. A tolcsvai is ilyen volt, hiszen a résztvevők kis túlzással alig fértek el a nagy udvaron.

Már a harmadik

– Ez a harmadik ilyen főzőversenyünk – mondja Csoma Ernő, Tolcsva polgármes­tere. – Az elsőn még viszonylag kevesen voltunk, az ideire viszont már kilenc csapat nevezett. Azokról sem fe­ledkeztünk meg, akik nem főzni jöttek, csak egy kicsit beszélgetni az ismerősökkel. Nekik az önkormányzat csapata főzött két nagy bográcsban, hogy a kicsit hidegebb időjárásban belül is megmelegedjenek. Miután idén nagyon korán volt a szüret, volt alkalom az új bor megkóstolására is.

– Egy étel akkor jó, ha annak lelke van – mondja nagy György, a zsűri elnöke. – Nem kötöttük ki, hogy valamennyi étel libából készüljön, de természetesen a libaételeket egy kicsit előrébb vesszük a rangsorolásban, ezzel is tisztelegve a Márton-napi hagyományok előtt.

Az egyáltalán nem szigorú zsűri döntése alapján a tolcsvai Márton-napon első lett az Óvónők csapata, ők libacombot sütöttek sütőtökös törtkrumplival és karamellizált lila káposztával, amelyet libatepertővel és birsalmával díszítették. A csapat tagjai: Matusz Mária, Juhászné Király Enikő, Jákóbné Rácz Antónia, Závojszki Lászlóné. A második a Bormúzeum csapata, a harmadik a Mikró csapata lett. A jó hangulatú rendezvényt máglyagyújtással búcsúztatták.

ÉM-BG

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!