Merénylet

2024.05.15. 15:20

Befejeződött a meglőtt Robert Fico életmentő műtétje

Robert Fico szlovák miniszterelnök ellen szerdán délután Nyitrabányán (Handlova) a kabinet kihelyezett ülése után követtek el fegyveres merényletet. A támadást követően a szlovák kormányfőt életveszélyes állapotban helikopterrel a besztercebányai Roosevelt kórházba szállították. A szlovák rendőrség egyelőre nem erősítette meg a merénylet helyszínén őrizetbe vett férfi személyazonosságát, a merénylőről egybehangzóan azt állítják szlovák sajtóorgánumok, hogy egy 71 éves lévai illetőségű férfi, aki biztonsági őrként dolgozott és így legálisan tartott fegyvert.

MW

Robert Fico szlovák miniszterelnököt életveszélyes állapotban szállítják kórházba Besztercebányán

Forrás: MTI/AP/TASR Slovakia

Fotó: Jan Kroslák

Befejeződött a meglőtt Robert Fico életmentő műtétje

A TA-3 hírtelevízió információi szerint az operáció 3 óra 40 percig tartott. A csatorna szerint Fico jelenleg mély altatásban van, és így is marad a következő órákban.

Sajtóinformációk szerint Robert Fico sok vért vesztett, egy golyó a mellkasában maradt, egy golyó a beleiben okozott sérülést, egy pedig az egyik végtagját sebesítette meg. A hírtelevízió információi szerint az orvosok mindent megtettek, most már Robert Fico szervezetén múlhat, hogyan sikerül megküzdenie a sérüléseivel – adta hírül a Magyar Nemzet.

Videót szivárogtattak ki Robert Fico támadójáról

Egy videót osztottak meg a támadóról, aki bevallotta, hogy nem értett egyet Robert Fico politikájával, ezért lőtte meg többször a miniszterelnököt a szlovákiai Nyitrabányán.

Fontos megjegyezni, hogy a videót a jelek szerint az egyik rendőr szivárogtatta ki. A rendőröknek nem szabad így viselkedniük, az ő feladatuk a bizonyítékok biztosítása és az elkövető megfelelő kihallgatása a törvényeknek megfelelően. Az nem derül ki, hogy milyen kérdésre válaszol és a szövegkörnyezet sem teljes – írja a Magyar Nemzet.

A francia elnök is elítélte a merényletet

Emmanuel Macron francia elnök is elítélte a Robert Fico szlovák miniszterelnök elleni szerdai merényletet, és kifejezte szolidaritását a szlovák néppel.

Megdöbbentett, hogy rálőttek Robert Fico szlovák miniszterelnökre. Határozottan elítélem ezt a támadást. Gondolataimban vele vagyok, és szolidaritásomat fejezem ki vele, a családjával és a szlovák néppel

– írta a köztársasági elnök az X közösségi oldalon.

Továbbra is kritikus állapotban van a szlovák kormányfő

Már három órája tart a műtétje és továbbra is kritikus állapotban van a besztercebányai kórházban Robert Fico szlovák miniszterelnök, aki ellen merényletet követtek el Nyitrabányán (Handlova) – jelentette be a besztercebányai Roosevelt kórházban tartott sajtótájékoztatóján Robert Kalinák szlovák védelmi miniszter és miniszterelnök-helyettes szerdán este.

Robert Kalinák elmondta: a miniszterelnöknek több lőtt sebe van, állapota nagyon komoly, életveszélyes, és jelenleg is zajlik az állapota stabilizálását célzó műtét. 

Ez, ami ma történt, egy olyan sebet okozott, amelynek begyógyítása soká fog tartani, és arra évekig emlékezni fogunk

– jelentette ki Robert Kalinák.

Sutaj Estok belügyminiszter Szlovákia fennállása legsötétebb pillanatának és a demokrácia legszomorúbb napjának nevezte a miniszterelnök ellen elkövetett merénylet napját. A miniszter kijelentette, hogy a vizsgálat során már bebizonyosodott: egy közvetlenül az államfőválasztás után elkövetett, politikai motivációjú merénylet történt. Elmondta, hogy fokozott biztonsági intézkedéseket vezetnek majd be, és ő személyesen a kormány biztonsági tanácsának összehívását is kezdeményezte.

Lőfegyverrel megsebesítették Robert Fico szlovák kormányfőt, életveszélyes állapotban szállították kórházba
Fotó: - / Forrás: AFP

A belügyminiszter ezzel együtt határozottan a kedélyek megnyugvására szólított fel. Mint fogalmazott: 

Azoknak is meg kell nyugodniuk, akik esetleg befejezettnek szeretnék látni ezt a szörnyű tettet, és azoknak is, akik esetleg bosszún gondolkoznának.

Robert Fico ellen szerda délután Nyitrabányán (Handlova), a kormány kihelyezett ülése után követett el lőfegyveres merényletet egy idősebb férfi, akit a helyszínen azonnal őrizetbe vett a rendőrség. A miniszterelnököt életveszélyes állapotban helikopterrel a besztercebányai Roosevelt kórházba szállították, ahol az esti órákban még zajlott a műtétje.

Amennyiben a szlovák miniszterelnök sérülései miatt hosszabb ápolásra szorulna, a vonatkozó szabályozás szerint feladatai ellátását a négy miniszterelnök-helyettes egyike venné át, a szlovák sajtó Robert Kalinákot tartja a legesélyesebbnek e feladat ellátására.

Kövér László mély megdöbbenésének adott hangot

Mély megdöbbenéssel és teljes megütközéssel töltött el a Robert Fico elleni brutális fegyveres támadás híre - írta az Országgyűlés elnöke szerda este.

Kövér László közleményét az Országgyűlés Sajtóirodája juttatta el az MTI-hez.

A házelnök úgy fogalmazott, a 

magam és a magyar Országgyűlés nevében őszinte együttérzésemet szeretném kifejezni a családnak és a szlovák nemzetnek ezekben a nehéz pillanatokban.

Hozzátette: imádkozik Robert Fico szlovák miniszterelnök mielőbbi felgyógyulásáért.

Vlagyimir Putyin: nem lehet mentség a szörnyű bűncselekményre

Szörnyű bűncselekménynek nevezte Vlagyimir Putyin orosz elnök  a szlovák kormányfő elleni merényletet, amelyre nem lehet mentség - olvasható a Kreml honlapján szerdán közzétett, Zuzana Caputová szlovák államfőhöz intézett táviratban.

Tisztelt elnökasszony, megrökönyödéssel értesültem a Robert Fico szlovák miniszterelnök elleni merényletről. Erre a szörnyű bűncselekményre nem lehet  semmilyen mentség

– áll a táviratban.

Robert Ficót bátor és lelkiekben erős embernek ismerem. Nagyon remélem, hogy ezek a tulajdonságai segítik majd abban, hogy kiállja ezt a nehéz helyzetet. Kérem, tolmácsolja neki őszinte támogatásom szavait, valamint a mielőbbi és teljes felépüléséhez fűzött jókívánságaimat

– írta Putyin.

PUTYIN, Vlagyimir
Vlagyimir Putyin orosz elnök
Fotó: Pavel Byrkin

Dmitrij Medvegyev, az orosz biztonsági tanács elnökhelyettese gyógyulást kívánt a szlovák kormányfőnek, hozzátéve, hogy a merénylő célja nem világos. Ezt Oleg Oszipov, Medvegyev tanácsadója közölte a  RIA Novosztyi hírügynökséggel.

Videón, ahogy megérkezik Fico a kórházba

Egy, az X-re feltöltött videón látszik, ahogy a miniszterelnököt hordágyon viszik be a kórházba, hogy minél előbb megkapja a megfelelő kezelést.

A videót itt tekinthetik meg:

Megerősítik a szlovák parlament és a képviselők védelmét

A Robert Fico szlovák miniszterelnök ellen szerdán elkövetett lőfegyveres merényletre reagálva megerősítik a pozsonyi parlament és képviselőinek védelmét - jelentette a törvényhozás kommunikációs irodájára hivatkozva a TASR, szlovák közszolgálati hírügynökség szerdán.

Az intézkedés visszavonásáig beszüntetik a pozsonyi törvényhozás épületének látogathatóságát, a parlament munkáját pedig május 21-ig berekesztik – közölte a szlovák törvényhozás kommunikációs irodája szerdán.

Ezzel egyidejűleg megerősítjük a törvényhozás épületének őrizetét, valamint lépéseket teszünk a képviselők személyes biztonságának védelmére, mivel a miniszterelnökkel szembeni merényletet követően többen félelmeiknek adtak hangot

– közölte Peter Ziga, a parlament alelnöke, akit Peter Pellegrini korábbi házelnök államfővé választását követően átmenetileg a törvényhozás vezetésével bíztak meg.

 A merénylő fia szerint apja nem volt Fico szavazója

A Markíza nevű szlovák kereskedelmi tv csatorna információi szerint a Robert Fico miniszterelnök ellen elkövetett nyitrabányai (Handlová) merénylet elkövetője egy 71 éves férfi. 

Az illetőt Juraj C.-ként nevezték meg, és információik szerint egy lévai íróról van szó. A Markízának ezt két forrás is megerősítette

számolt be az Új Szó. 

A férfi a lövések leadása után azonnal ártalmatlanították.

A felvidéki lap leírja, hogy az aktuality.sk információi szerint a merénylő egy olyan fegyverrel lőtte meg a miniszterelnököt, amely valószínűleg legálisan volt a birtokában.

A merénylő több verses kötete is írt és tagja a Szlovák Írószövetségnek. 

Egyes információk szerint Cintula az ellenzéki Progresszív Szlovákia szimpatizánsa. Egy 2019-es lévai online cikkben Juraj C.-t baloldali íróként mutatták be.

Úgy tudni, korábban biztonsági őr volt egy bevásárlóközpontban. A merénylet elkövetőjének a fia az Aktuality hírportállal közölte, hogy sokkolták a történtek, majd hozzátette, hogy édesapja legálisan tartott fegyvert. Fogalma sincs róla, hogy az apja mit tervezett, és hogy miért történt ez az egész. Arra a kérdésre, hogy gyűlölte-e Ficót, a merénylő fia azt felelte:

Inkább úgy fogalmaznék, hogy nem rá szavazott. Ez minden, amit ezzel kapcsolatban mondhatok.

Uniós vezetők és a NATO főtitkára is elítélte a Robert Fico szlovák kormányfő elleni lőfegyveres támadást

Az európai uniós intézmények vezetői és a NATO főtitkára is elítélte a Robert Fico szlovák kormányfő ellen szerdán, lőfegyverrel elkövetett merényletet.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke kijelentette: az ilyen erőszakos cselekmények aláássák a demokráciát.

Ursula von der Leyen a közösségi oldalán közzétett üzenetében azt írta: 

Határozottan elítélem a Robert Fico miniszterelnök elleni aljas támadást.

 Az ilyen erőszakos cselekmények aláássák a demokráciát, mint legértékesebb közjavat és nincs helyük a társadalmakban – jelentette ki.

Orbán Viktor: Imádkozunk egészségéért és mielőbbi gyógyulásáért

Orbán Viktor a közösségi oldalán kívánt mielőbbi gyógyulást és gyors felépülést a szlovák miniszterelnöknek:

„Imádkozunk egészségéért és mielőbbi gyógyulásáért” – írja a kormányfő.

Az uniós tagállamok vezetőit tömörítő Európai Tanács elnöke, Charles Michel üzenetében azt írta, megdöbbentette a szlovák kormányfő elleni támadás híre. 

Soha semmi sem igazolhatja az erőszakot vagy az ilyen támadásokat

– fogalmazott Michel.

FICO, Robert
Robert Fico szlovák miniszterelnök támogatóival találkozik a kormány kihelyezett ülését követően a Pozsonytól mintegy 150 kilométerre, északkeletre fekvő Nyitrabányán (Handlova) 2024. május 15-én
Fotó: Radovan Stoklasa / Forrás: MTI/AP/TASR Slovakia

Roberta Metsola, az Európai Parlament leköszönő elnöke szintén megdöbbenéséről számolt be közösségi oldalán a Robert Fico elleni merényletet illetően. Kijelentette: az Európai Parlament nevében elítéli az erőszakos cselekedetet. 

A gondolataim a miniszterelnökkel és családjával vannak ezekben a nehéz pillanatokban

– tette hozzá az uniós parlament elnöke.

Szijjártó Péter is megdöbbenését fejezte ki a merénylettel kapcsolatban

„Reménykedünk a minél gyorsabb felépülésben s imádkozunk is érte. Nagy szükség van Robert Ficora a szlovák és az európai politikában” – olvasható a bejegyzésben.

A köztársasági elnök is reagált a szlovák miniszterelnököt ért támadás hírére

„Imádkozom érte, és gyors felépülést kívánok neki” – írja közösségi oldalán Sulyok Tamás.

Élesen elítélte a Robert Fico elleni merényletet a felvidéki magyar párt

Élesen elítélte a felvidéki magyar párt, a Magyar Szövetség a Robert Fico szlovák kormányfő ellen szerdán délután Nyitrabányán (Handlova) elkövetett lőfegyveres merényletet – közölte a párt sajtóosztálya az MTI-nek küldött közleményében szerdán.

"A Magyar Szövetség megrendüléssel értesült a miniszterelnököt ért merényletről. Az erőszak és a polarizáció nem a helyes út, mivel az erőszak csak újabb erőszakot szül. Ennek minden formáját mélységesen elítéljük és közösen, egységesen kell küzdeni ellene. Robert Ficonak mielőbbi felépülést kívánunk!" – írta közleményében a Magyar Szövetség.

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár bejegyzésében azt írta: sokkolta és megrázta a szlovák kormányfő elleni lőfegyverrel elkövetett támadás. 

Erőt kívánok neki a mielőbbi gyógyuláshoz

– fogalmazott a NATO-főtitkár, majd hozzátette: gondolatai Robert Ficóval, szeretteivel és Szlovákia lakosságával vannak.

Lőfegyverrel megsebesítették Robert Fico szlovák kormányfőt, életveszélyes állapotban szállították kórházba

Lőfegyverrel megsebesítették szerdán Nyitrabányán (Handlova) Robert Fico szlovák kormányfőt – közölte Libos Blaha parlamenti elnökhelyettes. Robert Ficót életveszélyes állapotban helikopterrel a besztercebányai kórházba szállították. A feltételezett tettest őrizetbe vették.

A merényletről több videó is készült:

Az eset a Pozsonytól mintegy 150 kilométerrel északkeletre fekvő város kultúrháza előtt történt, ahol Robert Fico kabinetje előtte kihelyezett kormányülést tartott ott, majd támogatóival találkozott. A rendőrség körbe zárta a helyszínt.

Sajtójelentések szerint a helyszínen három-négy lövés dördült, majd a Denník N hírportál helyszíni tudósítója azt látta, hogy a kormányfő testőrei felemelik Ficót a földről, autóba helyezik, majd elviszik. A Plus7Dní híroldal információi szerint Ficót a mellkasán és gyomrán érték a lövések.

Az alábbi videóban látható, hogy a miniszterelnököt menekítik a helyszínről:

A szlovák kormányhivatal sajtóosztályának közlése szerint a kormányfőt életveszélyes állapotban szállították a besztercebányai kórházba, az életmentő beavatkozás sürgőssége és az intézmény közelsége miatt oda, és nem Pozsonyba – írta a közleményre hivatkozva a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség. 

A következő órák sorsdöntőek lesznek

– írták a szlovák kormányfő közösségi profilján.

Az eset idején a pozsonyi parlament éppen rendkívüli ülést tartott, amelyet felfüggesztettek a hír hallatán. 

A szlovák miniszterelnököt ért támadást azonnal élesen elítélték, sokkolónak nevezték szlovákiai vezető politikusok, többen pedig az állam elleni támadásnak minősítették.

A megbízatási időszaka végéhez közelítő Zuzana Caputová államfő sokkolónak és brutálisnak nevezte a támadást, és sok erőt és felépülést kívánt a miniszterelnöknek.

Peter Pellegrini, az újonnan megválasztott köztársasági elnök a merényletet a demokrácia elleni példátlan támadásnak nevezte közösségi profilján, és gyors gyógyulást kívánt Robert Ficónak. 

Meg vagyok rettenve attól, hogy hová fajulhat a más politikai nézettel szembeni gyűlölet

– idézte Pellegrini szavait a TASR. Peter Ziga parlamenti alelnök, a második legnagyobb koalíciós párt egyik vezető politikusa a demokrácia elleni támadásnak nevezte a merényletet. Úgy vélte, a támadás annak következménye, hogy az ország lakossága két kibékíthetetlen táborra oszlott.

Andrej Danko parlamenti alelnök, a legkisebb koalíciós pártnak, a Szlovák Nemzeti Pártnak (SNS) az elnöke támogatásáról biztosította a miniszterelnököt, és azt mondta: nyilvánvaló, hogy a támadás „társadalmi konfliktus” következménye.

A Robert Fico elleni támadást kabinetjének összes minisztere is elítélte, valamint az ellenzéki pártok politikusai is. Branislav Gröhling, az ellenzéki liberális Szabadság és Szolidaritás (SaS) elnöke az állam és az állam biztonsága elleni merényletnek nevezte a támadást.

Amennyiben a szlovák miniszterelnök sérülései miatt hosszabb ápolásra szorul, a vonatkozó szabályozás szerint feladatai ellátását a négy miniszterelnök-helyettes egyike venné át, a szlovák sajtó Robert Kalinák védelmi minisztert tartja a legesélyesebbnek ennek a feladatnak az ellátására.

A román vezetők elítélték a szlovák kormányfő elleni merényletet

Megdöbbenésüket fejezték ki és pártállástól függetlenül határozottan elítélték a Robert Fico szlovák miniszterelnök elleni fegyveres támadást a román vezetők a közösségi médiában szerdán közzétett bejegyzéseikben.

A jobboldali Klaus Iohannis államfő közösségi oldalán azt írta: megdöbbenve értesült a szlovák miniszterelnök elleni lőfegyveres támadásról és mielőbbi teljes felépülést kívánt számára.

Határozottan elítélem az ilyen szélsőséges cselekményeket, amelyek az alapvető európai értékeinket veszélyeztetik

– fogalmazott az X-en (volt Twitter) közzétett bejegyzésében a román elnök.

További külföldi politikusok ítélték el a szlovák kormányfő elleni támadást

Az uniós vezetők, a NATO-főtitkár és a román politikusok mellett további külföldi vezetők adtak hangot megdöbbenésüknek a Robert Fico szlovák miniszterelnök elleni szerdai merénylet miatt.

A támadást megrázónak nevezték vezető lengyel politikusok, köztük Andrzej Duda elnök. "E támadás kegyetlensége elképesztő" – írta Duda az X közösségi honlapján. Az államfő biztosította Ficót, családját és az egész szlovák nemzetet afelől, hogy imáiba foglalja őt.

"Sokkoló hírek Szlovákiából. Robert, ebben a nagyon nehéz pillanatban gondolatban veled vagyok" – írta szintén az X-en Donald Tusk kormányfő.

Mateusz Morawiecki korábbi lengyel miniszterelnök azt írta a közösségi portálon: "szörnyű információk (érkeztek) Szlovákiából a Robert Fico kormányfővel szembeni merényletről". Morawiecki is támogatásáról biztosította Ficót.

Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter reményét fejezte ki, hogy a szlovák kormányfő felépül sérüléseiből, és "a szörnyű esemény minden körülményét" tisztázzák.

Andrej Plenkovic horvát kormányfő ezt írta közösségi oldalán: "Mélységesen megdöbbentett a Robert Fico miniszterelnök elleni támadás híre. Határozottan elítélem ezt a szörnyű erőszakos cselekményt. Együttérzünk Fico miniszterelnökkel, családjával és a szlovák néppel" – írta.

Robert Golob szlovén miniszterelnök is határozottan elítélte a szlovák kollégája elleni szerdai támadást. Golob az X-en közzétett reakciójában mielőbbi felépülést kívánt neki.

Aleksandar Vucic szerb elnök is megdöbbenésének adott hangot a szlovák miniszterelnök elleni merénylet híre hallatán. Az X-en a szerb azt írta, sokkolta a hír, hiszen Robert Fico Szerbia és az ő személyes barátja is. "Drága barátom, imádkozom érted és az egészségedért" - írta.

A Vecernje Novosti című belgrádi napilap nem hivatalos információkra hivatkozva azt közölte, hogy Aleksandar Vucic néhány napon belül meglátogatja a kórházban kollégáját.

Rishi Sunak brit kormányfő azt írta az X-en, hogy megdöbbentette a szörnyű hír a szlovák miniszterelnök elleni merényletről, és kifejezte együttérzését vele és családjával.

Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök is felháborodásának adott hangot a szlovák kormányfő elleni támadásra reagálva. "Semmi nem igazolhatja az erőszakot" – fogalmazott az X-en közzétett üzenetében. Hangsúlyozta: Spanyolország ezekben a nehéz pillanatokban Robert Fico és családja, valamint a szlovák nép mellett áll.

Dorin Recean, Moldova miniszterelnöke szintén az X-en fejezte ki a szlovák kormányfőt ért támadás miatti együttérzését. "Mélyen elszomorított a Robert Fico miniszterelnökkel történt incidens híre. Nem szabadna, hogy a politikai erőszaknak helye legyen társadalmunkban. Gondolatban a szlovák néppel vagyunk vannak ebben a nehéz időszakban" – írta.

Vezető cseh politikusok határozottan elítélték a Robert Fico szlovák kormányfő elleni merényletet. Egybehangzóan az hangsúlyozták, hogy a politikában és a társadalomban nincs helye az erőszaknak. "Nem szabad megtűrnünk az erőszakot, nem szabad, hogy helye legyen a társadalomban" – írta az X közösségi hálózaton megjelent bejegyzésében Petr Fiala miniszterelnök.

Elítélte a szlovák kormányfő elleni merényletet Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Denisz Smihal miniszterelnök is. "Borzalmas a Robert Fico szlovák miniszterelnök elleni támadás. Határozottan elítéljük ezt a szomszédos partnerállamunk kormányfője elleni erőszakos cselekményt. Mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy az erőszak ne váljon normává egyetlen országban, formában vagy területen sem" – fogalmazott Zelenszkij az X-en közzétett üzenetében. Hozzátette: reméli, hogy Fico gyorsan felépül, és szolidaritását fejezte ki Szlovákia népével. "Határozottan elítéljük a mai támadást a Szlovák Köztársaság miniszterelnöke ellen, az elkövetőket meg kell büntetni!" – írta az X-en az ukrán kormányfő, aki őszinte támogatását is kifejezte a szlovák politikus "családjának és az egész szlovák népnek".

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában