Szuverenitásvédelmi Hivatal

2024.02.12. 07:07

Meglett a hiányzó láncszem: követik a nyomokat a guruló dollárok ügyében

Jelenleg a Szuverenitásvédelmi Hivatal (SZH) vizsgálja az X-en a minap megosztott videókat, amelyeken az Action for Democracy (A4D) vezetői elismerik, hogy Soros György áll a szervezeten keresztül a magyarországi baloldalnak juttatott milliárdok mögött – közölte a Mandinerrel Lánczi Tamás. A Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetője elmondta: igyekeznek beszerezni a teljes felvételeket, ebből a célból már fel is vették a kapcsolatot az illetékes – köztük tengerentúli – szervekkel.

MW

Soros György magyar származású amerikai üzletember beszédet mond a Világgazdasági Fórum (WEF) éves davosi találkozóján 2022. május 24-én

Forrás: AFP

„Bár az X-en megvágott részleteket közöltek, az kijelenthető, hogy a videók nem tűnnek manipuláltnak, hiszen a szereplők – az A4D vezetői – láthatóan kötetlenül, hosszasan beszélgetnek arról, hogy miként akarták befolyásolni a magyar választásokat, hogy kinek a megbízásából és milyen pénzből igyekeztek kormányra segíteni az ellenzéket” – fejtette ki Lánczi Tamás. Hozzátette: példátlannak tartja a videókon elhangzottakat, amelyek igazolni látszanak azokat a feltételezéseket, amelyeket az elmúlt két évben csak sejteni lehetett. 

Az eddig is ismert volt, hogy a 2022-es országgyűlési választás kampányában az ellenzékhez érkező külföldi pénzeknek mi volt elosztási mechanizmusuk. Ám most abba is kapunk valamilyen betekintést, hogy mi volt a pénzek eredete. Ezt kell teljes mértékben feltárni az eredeti, vágatlan felvételek vizsgálatával

– fogalmazott az SZH vezetője a Mandinernek, hozzátéve, hogy akár több különböző bűncselekmény is megvalósulhatott.

BPM_2024019 (3)
Lánczi Tamás
Fotó: Bach Máté / Forrás: Magyar Nemzet

Az X-en megosztott videók egyikén Korányi Dávid, az A4D első számú vezetője arról beszélt, hogy – élve az amerikai törvények adta lehetőséggel – szándékosan tartották titokban, hogy Soros György volt a legfőbb donor, mivel úgy gondolták, ez rontaná az itteni megítélésüket.

Tehát a tőzsdespekuláns anonimitásba burkolózva gyakorlatilag korlátlan mennyiségű pénzügyi eszközzel avatkozhatott be a magyar belügyekbe.

Ebből is jól látható, hogy ezt nem könnyű megakadályozni, de az SZH, olyan állami szervekkel együttműködve, mint az Állami Számvevőszék vagy a Nemzeti Információs Központ, mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy elejét vegye az ilyen kísérleteknek, még a júniusi önkormányzati választások előtt

– szögezte le Lánczi Tamás. Hozzátette: amennyiben az említett szereplők analóg módszerekkel próbálnának készpénzt bejuttatni hazánk területére – például szatyorban, csomagtartóban –, az már a bűnüldöző szervek hatáskörébe tartozik. 

A teljes vizsgálat lezárultával az SZH akár törvénymódosítási javaslatot is tehet.

A Mandiner teljes cikke ITT olvasható el. 

Soros civilje a Partizán mögött álló bankár

Az osztrák Raiffeisen Bank magyarországi fióktelepének felügyelőbizottsági tagja állhat a Gulyás Márton vezette Partizán mögött – erről ír a Tűzfalcsoport legújabb elemzésében - adta hírül a Magyar Nemzet. A portál a Partizán gazdálkodásáról azt írta, senki nem tudja pontosan, hogy miből és hogyan indult el a baloldali YouTube-csatorna, de az biztos, sok tízmillió forintra volt szükség ahhoz, hogy Gulyás Márton a stúdiónak alkalmas helyet béreljen, és már a kezdetekben is közel húszfős stábot fizessen. „Bár Gulyás átláthatóságról beszél, valójában semmit nem árult el arról, hogy ki is támogatta a kezdetektől a csatorna indulását."

Mint fogalmaztak, az indulótőkét papíron biztosító hölgy bankár, és emellett elkötelezett civil aktivista, a hazai Soros-féle jogvédő szervezet, a TASZ felügyelőbizottsági tagja. 

A teljes cikket ITT olvashatja el. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában