Ukrán válság

2023.03.28. 06:35

Luke Skywalker hangján szólal meg az ukrán légvédelmi alkalmazás

398. napja tart a háború a szomszédban. Hírfolyamunkban az MTI, az Origo, a Magyar Nemzet és a Mandiner híreiből válogatunk.

Ukrán katonák orosz állásokat készülnek aknavetővel lőni a donyecki régióban fekvő, ostromgyűrűben lévő Bahmutban 2023. március 25-én

Forrás: MTI/AP/Libkos

Orosz óhitű vezető: a pápa kész közvetíteni a kijevi barlangkolostor ügyében 

Ferenc pápa kész közvetíteni a Moszkva által kánoninak tekintett Ukrán Ortodox Egyház (UPC), és a skizmatikusnak tartott - az ukrán állam segítségével létrehozott - Ukrajna Ortodox Egyháza (PCU) közötti tárgyalásokon az UPC szerzeteseinek a kijevi Pecserszka Lavra barlangkolostorból való kiutasítása ügyében - közölte Leonyid Szevasztyjanov, az orosz ortodox Óhitűek Világszövetségének elnöke kedden a TASZSZ-hírügynökséggel, a pápával folytatott személyes beszélgetésére hivatkozva. 

Az Oroszországi Ortodox Egyház által történelminek tekintett UPC szerzeteseinek az ukrán kormány ultimátuma értelmében szerdai határidővel el kell hagyniuk a kolostort, vagy át kell pártolniuk a rivális egyházhoz.

 "Azt mondta (a pápa), hogy kész közvetítést vállalni, hogy az UPC és a PCU minden személyes kérdést meg tudjon beszélni. Közvetítő lehetne, segíthetne az UPC-nak megvédeni az álláspontját. (...) Ha probléma van a kapcsolatfelvételben, az álláspont közlésében, kész közvetíteni" - mondta Szevasztyjanov, aki levelezésben áll a katolikus egyházfővel. 

Kijelentette, hogy a pápának a békére és a tárgyalásokra való felhíváson kívül nem áll rendelkezésére más jogi mechanizmus a segítségnyújtásra. 

"Ő csak békére, párbeszédre és tárgyalásokra szólíthat fel. A Lavra esetében a hely szentségének tiszteletben tartására szólít fel, hogy hagyják abba a most zajló akciókat, de nincsenek olyan jogi mechanizmusai, amelyekkel konkrétan beavatkozhatna" - mondta Szevasztyjanov. 

Az óhitű tisztségviselő a RIA Novosztyi hírügynökségnek nyilatkozva azt állította, hogy

 a pápa elfogadhatatlannak tart minden agressziót az UPC-nek a kijevi Pecserszka Lavrában, "az Istenanya földi otthonában" élő szerzetesei ellen. 

"Tehát a PCU és a hatóságok minden követelését tárgyalások formájában kellene érvényesíteni, kifejteni követeléseiket és közös megegyezéssel megállapodni" - mondta. 

Korábban Kirill, Moszkva és Oroszországi pátriárkája "borzalmas cselekedetnek" minősítette, hogy az ukrán hatóságok a barlangkolostor elhagyására akarják rákényszeríteni az általuk oroszbarátnak nevezett, ezáltal megbélyegzett szerzeteseket. 

Felszólította a helyi ortodox egyházak vezetőit, Ferenc pápát, António Guterres ENSZ-főtitkárt és más vallási vezetőket, valamint a nemzetközi szervezetek képviselőit, hogy "tegyenek meg minden lehetséges erőfeszítést" a szerzetesek kiutasításának és a kolostor kényszerű bezárásának megakadályozására. 

Ferenc pápa korábban aggodalmát fejezte ki a kijevi Pecserszka Lavra helyzete miatt, és felszólította "a háborúban részt vevő feleket, hogy tartsák tiszteletben a vallási helyeket". 

A felhívást a világ több ortodox vezetője támogatásáról biztosította. A kérdés az ENSZ Biztonsági Tanácsának napirendjén is szerepelt. 

Ukrajnában alapvetően két ortodox egyház rivalizál egymással: a kijevi vezetés által Moszkva-barátként megbélyegzett, Moszkva által pedig történelminek és kánoninak tekintett Ukrán Ortodox Egyház (UPC), amely zsinatjának 2022. május 27-i határozatával kilépett a moszkvai patriarkátus fennhatósága alól, valamint az ukrán kormány által támogatott Ukrajna Ortodox Egyháza (PCU), amely Konstantinápolytól 2019-ben kapott autokefáliát (önállóságot). 

Annak dacára, hogy az UPC - a háború előtt legnépesebb ukrajnai ortodox felekezet - hivatalosan elfordult a moszkvai patriarkátustól Oroszország Ukrajnában indított háborúja miatt, az ukrán kormány megvonja tőle a szovjet időkben államosított kijevi barlangkolostor bérleti jogát. Március 10-én felszólították a szerzeteseit, hogy március 29-ig hagyják el a keleti szláv kereszténység legfontosabb központjának tekintett, a 11. században alapított Pecserszka Lavrát. Pavlo metropolita, a barlangkolostor apátja közölte, hogy a szerzetesek nem fognak távozni. 

Az ukrán állam támogatásával létrehozott PCU szinódusa kedden, a kijevi kormányhoz hasonlóan, arra szólította fel az UPC szerzeteseit, hogy vagy hagyják el a kolostor helyiségeit, vagy pártoljanak át az ő szervezetükbe. Az új egyház követői kedden sértegették az ellentábornak a Lavrában istentiszteletre összegyűlt tagjait, a nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszkban elfoglalták az UPC utolsó templomát, Ternopil megyében pedig felperzseltek egy szentélyt. 

Az önmagát történelmi egyháznak tekintő UPC szerzetesei többezer hívő részvételével vasárnap liturgiát tartottak a Lavrában. A szertartáson a hívők annak ellenére is tömegesen vettek részt, hogy az ukrán biztonsági szervek mindenkit igazoltattak.

Okosbombát semmisíthettek meg az oroszok

Először tett említést GLSDB (rakétameghajtóval ellátott földi indítású precíziós bomba) lelövéséről keddi hadijelentésében az orosz védelmi minisztérium.

Az Egyesült Államok idén januárban jelentette be, hogy ilyen típusú, az amerikai Boeing és a svéd Saab által közösen kifejlesztett, rakétahajtóművel felszerelt, HIMARS sorozatvetőről indítható bombákat szállít Ukrajnának.

 A Saab szerint a nagypontosságú lőszer hatótávolsága meghaladja a 150 kilométert. Korábban az ukrán fél legfeljebb 80 kilométeres hatótávolságú lövedékeket vetett be.

 

A keddi orosz hadijelentés szerint az orosz légvédelem az elmúlt nap folyamán tizennyolc HIMARS-rakétát és egy GLSDB irányított rakétát hatástalanított.

 

A hadijelentést ismertető Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi tárca szóvivője az ukrán fegyveres erőknek az elmúlt nap során elszenvedett emberveszteségét csaknem 470 főben nevezte meg. A tábornok szerint mintegy 240 katona és "zsoldos" a Donyeck körzetében vívott harcokban esett el. A megsemmisített haditechnikai eszközök között említette meg egyebek között egy Sz-300-as légvédelmi rendszer radarberendezését.

A moszkvai katonai tárca közölte, hogy Szergej Sojgu védelmi miniszter kedden Cseljabinszk és Kirov megyei hadiipari létesítményekben ellenőrizte az állami hadimegrendelések teljesítését. A minisztérium szerint az ott gyártott különböző kaliberű tüzérségi, harckocsi- és aknavetőlövedékek, valamint nem irányított repülőgép-rakéták gyártása bizonyos típusoknál az év végéig a mostani hét-nyolcszorosára fog növekedni.

A TASZSZ hírügynökség a rendvédelmi szervekre hivatkozva közölte, hogy az orosz fővároshoz tartozó Új Moszkva területén, Szvityino községben, a vasúti síneknél egy kék-sárga színű drón maradványaira bukkantak, a szárnyára az ukrán nacionalisták köszönése volt felfestve. A helyszínen vizsgálat indult.

Ukrán vezérkar: négy kelet-ukrajnai településre irányultak az orosz támadások

Az orosz támadóműveletek kedden négy kelet-ukrajnai településre irányultak: a Donyeck megyei Bahmutra, Avgyijivkára és Marjinkára, valamint a luhanszki régióban Bilohorivkára, illetve az említett települések környékére - írta az ukrán vezérkar esti harctéri jelentésében.

A beszámoló szerint a nap folyamán az orosz erők tizenegy légi- és két rakétacsapást hajtottak végre, valamint több mint tíz alkalommal nyitottak tüzet rakéta-sorozatvetőkkel. "Fő erőfeszítéseiket a Liman, Bahmut, Avgyijivka és Marjinka irányában végrehajtott támadó hadműveletekre összpontosították. E települések, illetve környékük továbbra is a harci cselekmények középpontjában állnak" - fogalmazott a vezérkar. Hozzátették, hogy kedden az ukrán erők 24 ellenséges támadást vertek vissza az említett vidékeken. A katonai vezetés közölte, hogy Oroszország változatlanul jelentős katonai erőket állomásoztat az ukrán határ mentén fekvő kurszki és belgorodi területein.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden az Oroszországgal határos, északkeleti Szumi megyében tett munkalátogatást, ahol ellenőrizte az államhatár védelmét. 

Az elnöki iroda tájékoztatása szerint a határőrök elmondták az államfőnek, hogy Oroszország fokozta az ukrán határmenti térség ágyúzását területéről, főként Bilopillja települést és környékét érik az utóbbi időben támadások. A nap folyamán Zelenszkij részvételével kihelyezett haditanácsülést tartottak Dnyipro városában. Zelenszkij Dnyipropetrovszk megyében felkereste a nyikopoli járást is, amelyet az orosz erők folyamatosan ágyútűz alatt tartanak.

Luke Skywalker hangján szólal meg az ukrán légvédelmi alkalmazás

Az Air Alert nevű mobilalkalmazás angol nyelvű verziója Mark Hamill amerikai színész hangján figyelmezteti az ukrán lakosságot az orosz támadásokra. A légiriadó megszólalásakor az applikáció külön felhívja a figyelmet arra is, hogy rakétákra, bombákra vagy éppen dróntámadásokra kell-e számítani.

A figyelmeztetéskor a kultikus filmből vett idézetek hallhatók.

 

Ne légy óvatlan. A túlzott magabiztosságod a gyengeséged

 

– mondja Mark Hamill veszély esetén. Amikor vége a támadásnak, így köszön el:

Az Erő legyen veletek!

Mark Hamill a Disney Star Wars: Skywalker kora című filmjének világpremierjén a kaliforniai Hollywoodban 2019. december 16-án
Fotós: Valerie Macon / Forrás: AFP

A Sky News beszámolója szerint a színészt az orosz–ukrán háború a Star Wars-filmekre emlékezteti, amiben a lázadók harcolnak egy hatalmas birodalom ellen, és végül győznek. A közreműködést a légiriadó-alkalmazás angol nyelvű változatában Mark Hamill az ő személyes segítségnyújtásának tekinti – olvasható a VG cikkében.

Kárpátaljai fiataloknak állított össze ajándékcsomagot az Emberi Méltóság Tanácsa

Húsvét előtt kárpátaljai fiataloknak állított össze ajándékcsomagot az Emberi Méltóság Tanácsa, az adományt Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke vette át kedden Budapesten.

Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke az eseményen azt mondta, hogy a tanács megalakulása óta segíti a Kárpát-medence magyarságát, ezúttal fiatalokat szeretne adományokkal támogatni az ukrajnai háború okozta nehézségek enyhítésére.

Hozzátette: a magyar állam segítsége mellett nélkülözhetetlen a civilek támogatása a háborús körülmények között.

Brenzovics László, aki Lomnici Zoltántól és Szunai Miklóstól, az Emberi Tanács elnökének főtitkárától vette át az ajándékcsomagokat, úgy fogalmazott, a kárpátaljai magyarság rendkívül nehéz helyzetben van. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy még nagyon sokan élnek ott, működnek a magyar oktatási intézmények, az árvaházak.

Azt mondta, a Kárpát-medence magyarsága szolidáris Kárpátaljával. "Nagyon fontos a szolidaritás érzése, (...) mert megerősíti a Kárpátalján élőket abban, hogy megőrizzék magyarságukat" - jelentette ki.

 

Az adományokat a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Főiskola hallgatói, középiskolások és a nagydobronyi árvaház lakói kapják.

 

Ukrán vezérkar: lelőttek tizennégy drónt Ukrajna légterében

Iráni gyártmányú drónokat indított Oroszország keddre virradó éjjel Ukrajna több régiója, köztük a főváros ellen, a 15 pilóta nélküli gép közül 14-et megsemmisített az ukrán légvédelem - közölte az ukrán vezérkar.

Az ukrán katasztrófavédelmi szolgálat arról tájékoztatott, hogy a támadás következtében a főváros, Kijev nyugati részében fekvő Szvjatosin városnegyed egyik közigazgatási épülete megrongálódott, és tűz keletkezett, amelyet gyorsan eloltottak. Személyi sérülés nem történt.

 

Az ukrán védelmi minisztérium közlése szerint az elmúlt napban Ukrajna kilenc régióját érte orosz támadás különböző tüzérségi fegyverekkel, harckocsikkal, rakétákkal és drónokkal, aminek következtében nyolc civil vesztette életét és 66-an sebesültek meg. A tárca hozzátette, hogy 124 települést és 76 infrastrukturális létesítményt ért támadás.

 

Az ukrán vezérkar reggeli helyzetjelentése szerint több mint hatvan orosz szárazföldi támadást vertek vissza az ukrán erők 24 óra leforgása alatt. A támadások fő célpontja a stratégiai fontosságú Donyeck megyei Bahmut volt, ahol hónapok óta folynak a harcok.

Olekszij Reznyikov ukrán védelmi miniszter a szárazföldi sikereket méltatva kedden köszönetet mondott a Twitteren Nagy-Britanniának a "fantasztikus" Challenger 2 harckocsik küldéséért.

London januárban jelentette be, hogy tizennégy harckocsit küld Ukrajnának, amely az ország ellen tizenhárom hónapja háborúzó orosz hadsereg elleni esetleges ellenoffenzívára készül.

A miniszter közzétett egy videót, amelyen ő maga ül nyílt terepen az ukrán zászló alatt haladó járműoszlop egyik harckocsijában.

"Csodálatos, Ben" - írta angolul Olekszij Reznyikov Ben Wallace brit védelmi miniszternek. "Ez (.) nagyon jó dolog. Ukrajna köszöni az Egyesült Királyságnak" - tette hozzá.

A portugál védelmi minisztérium kedden közölte hivatalos Twitter-oldalán, hogy már Ukrajnába érkezett az a három Leopard 2 típusú harckocsi, amelyet az ország adott az ukrán hadseregnek.

Donyecki vezető: orosz kézre került a bahmuti színesfémüzem

Az orosz erők szinte teljesen "megtisztították" az ipari övezetet, amelyen a bahmuti (korábbi nevén Artyomovszk) színesfém-feldolgozó üzem (AZOM) található - közölte Gyenisz Pusilin, a nagyrészt orosz ellenőrzés alá került donyecki régió megbízott vezetője a Szolovjov Live médiacsatorna keddi adásában.

 

Pusilin szerint az orosz oldalon harcoló Wagner katonai magánvállalat harcosai "elég keményen, magabiztosan dolgoznak", és a városba vezető összes út tüzérségi ellenőrzés alá vonásával lehetetlenné tették az ukrán lőszerutánpótlás és a tartalékok bejuttatását, valamint a sebesültek elszállítását. A tisztségviselő azt mondta, hogy az AZOM területén már csak elszórtan tapasztalható ellenállás.

 

Andrej Marocsko, a luhanszki "népi milícia" nyugállományú alezredese a RIA Novosztyi hírügynökségnek nyilatkozva azt állította, hogy az ukrán ellenőrzés alatt álló, Bahmuttól tíz kilométerre nyugatra található Csasziv Jar város halottasházai kapacitáshiány miatt már képtelenek fogadni az ostromban elesett ukrán katonák holttestét, ezért más településekre irányítják át őket. Az orosz médiában rendszeresen sajtótisztként megszólaltatott Marocsko szerint az elesettek szállítása fennakadásokat okoz az ukrán lőszer- és utánpótlás-szállításban. Mint mondta, az ukrán fél erősítést küld a donyecki régióban lévő Szlovjanszkhoz és Harkiv megyébe.

Pusilin azt is állította, hogy az ukrán fegyveres erők helyzete a szintén jórészt harapófogóba vett Avgyijivkában "kritikus vagy közel áll a kritikushoz", és a várost belátható időn belül "fel fogják szabadítani". Orosz hadijelentések szerint az ukrán hadsereg jórészt Avgyijivkából tartja tűz alatt Donyecket.

Orosz rakétacsapásban megsemmisült autó egy rommá vált épület előtt a kelet-ukrajnai Donyecki területen fekvő Szlovjanszkban 2023. március 27-én 
Fotós: Maria Senovilla / Forrás: MTI/EPA

Az orosz ellenőrzés alá került területek több településéről, köztük Donyeckből jelentettek a helyi hatóságok ukrán tüzérségi támadást.

Az elcsatolt luhanszki régió legfelsőbb bírósága kedden 15 évi fegyházra ítélte Artem Bublik 48 éves volt ukrán szerződéses katonát, amiért tavaly májusban Popasznában nyilvánosan agyonlőtt egy civilt, a helyi lakosok megfélemlítésének szándékával.

Fehérorosz külügy: a NATO lépései miatt kényszerült Minszk az atomfegyverek befogadására

Fehéroroszország azért döntött az orosz taktikai atomfegyverek befogadása mellett, mert az Egyesült Államok és szövetségesei évek óta nyomást gyakoroltak rá belpolitikai rendszerének és geopolitikai irányultságának megváltoztatása érdekében - közölte kedden a fehérorosz külügyminisztérium.

Vlagyimir Putyin orosz elnök szombaton jelentette be, hogy megállapodott Fehéroroszországgal taktikai atomfegyverek telepítéséről a szomszédos országban.

A fehérorosz külügyminisztérium kedden közleményben indokolta meg együttműködését Oroszországgal, rámutatva, hogy Minszk a "Nyugattal szembeni védekezés" jegyében jár el.

"Az elmúlt két és fél évben Fehéroroszország korábban nem látott politikai, gazdasági és információs nyomásnak volt kitéve az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság és NATO-szövetségeseik, valamint az Európia Unió tagállamai részéről" - áll a közleményben.

A politika és a gazdaság terén meghozott egyoldalú kényszerítő eszközök mellett a szomszédos NATO-országok területén, határaink közvetlen közelében növelik a katonai potenciált. Tekintettel ezekre a körülményekre és az ezekből eredő legitim nemzetbiztonsági aggodalmakra és kockázatokra, Fehéroroszország kénytelen volt a saját biztonságát és védelmi kapacitásait növelve reagálni 

- folytatódik a szöveg.

A minszki külügyminisztérium leszögezte, hogy Fehéroroszország a Nyugat lépéseit "egy független állam belügyeibe történő közvetlen és durva beavatkozásnak tekinti, amelynek célja az ország geopolitikai irányvonalának és belpolitikai rendszerének megváltoztatása". Ez egyenesen ellentmond azoknak a kötelezettségeknek, amelyeket Minszk az atomsorompó-egyezményhez csatlakozva vállalt - közölte a tárca.

 

Moszkva már átadta Minszknek az atomtöltet hordozására alkalmas Iszkander rakétarendszert. Vlagyimir Putyin bejelentette, hogy július 1-jén befejeződik a taktikai atomfegyverek tárolására alkalmas létesítmény építése fehérorosz területen.

 

Oroszország segítséget nyújtott Fehéroroszországnak az atomfegyverek hordozására alkalmas harci repülőgépek korszerűsítéséhez is - közölte korábban Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök.

Megbukott az Északi Áramlaton bekövetkezett robbanások kivizsgálásáról szóló orosz határozattervezet az ENSZ BT-ben

Megbukott az Északi Áramlat gázvezetékeken bekövetkezett robbanások független kivizsgálásáról szóló orosz határozattervezet az ENSZ Biztonsági Tanácsában (BT).

Az előterjesztést egyedül Oroszország, Kína és Brazília támogatta, míg a testület 12 másik tagja tartózkodott. Egy határozat elfogadásához azonban legalább kilenc tag támogatására, illetve arra van szükség, hogy a vétóhatalmak - Oroszország, Kína, Franciaország, az Egyesült Államok, vagy Nagy-Britannia - egyike se blokkolja azt.

"Tárgyilagos és átlátható nemzetközi vizsgálat nélkül nem fog kiderülni az igazság a történtekről" - jelentette ki Vaszilij Nyebenzja, Oroszország állandó ENSZ-képviselője a szavazást megelőzően.

Egy tavaly szeptember végén elkövetett szabotázsakcióban megrongálódott az Északi Áramlat és az Északi Áramlat 2 gázvezeték, amely Oroszországból szállított földgázt Európába a Balti-tengeren keresztül.

A svéd parti őrség felvételén földgáz bugyog fel az Északi Áramlat 2 csővezetékbõl a Balti-tengeren, svéd felségvizeken 2022. szeptember 28-án 
Forrás: MTI/EPA/TT Hírügynökség/Svéd parti õrség

Az ügyben Svédország, Dánia és Németország vizsgálatot indított, de egyelőre nem sikerült tisztázni, ki állhatott a robbantások mögött. A három ország az ENSZ BT-nek címzett levélben ugyanakkor közölte, hogy a károk "szabotázs okozta erőteljes robbanások" következtében keletkeztek.

 

Az Egyesült Államok és a NATO is szabotázsakciónak minősítette az incidenst.

 

Az ENSZ BT szavazáson tartózkodó tagjai azzal érveltek, hogy  előbb a nemzeti vizsgálatokat folytassák le, mielőtt fontolóra vennék a világszervezet bevonását.

Oroszország mindemellett sérelmezte, hogy nem kap tájékoztatást a folyamatban lévő nemzeti vizsgálatokról, s azt javasolta, hogy nemzetközi szakértői csoport alakuljon a történtek felderítésére. Moszkvának nincs módja saját vizsgálati eljárást indítani, mert szakértőit nem engedik az általa terrorcselekménynek minősített incidens helyszínére.

 

Moszkva a nyugati országokat gyanúsítja a robbantásokkal.

 

"Az Egyesült Államoknak nem volt köze a történtekhez. Pont" - hangoztatta Robert Wood, az Egyesült Államok helyettes ENSZ-nagykövete azzal vádolva Moszkvát, hogy "megpróbálja aláásni a folyamatban lévő nemzeti vizsgálatokat és elfogult minden olyan eredménnyel szemben, amely nem fedi előre meghatározott, politikai narratíváját".

Oroszország szuperszonikus hajóelhárító rakétát lőtt ki egy hadgyakorlaton a Japán(Keleti)-tengeren

Az orosz haditengerészet szuperszonikus hajóelhárító rakétákat lőtt ki egy gyakorlat során a Japán(Keleti)-tengeren kijelölt célpontra - közölte kedden az orosz védelmi minisztérium.

A Telegramon közölt tájékoztatás szerint a Csendes-óceáni Flotta hajóiról Moszkit manőverező robotrepülőgépeket lőttek ki a kijelölt "ellenséges tengeri célpontra". A gyakorlat során a mintegy 100 kilométerre lévő célpontot két Moszkit rakétával találták el.

 

A P-270 Moszkit rakéta egy közepes hatótávolságú szuperszonikus manőverező robotrepülőgép (cirkálórakéta), amely mintegy 120 kilométeres hatótávolságon belül képes megsemmisíteni egy hajót.

 

A rakéták kilövése előtt egy héttel két nukleáris fegyver szállítására alkalmas orosz stratégiai bombázó repült több mint hét órán át a tenger fölött, Moszkva szerint "tervezett repülés" keretében.

Fehér Ház: nincsenek jelei annak, hogy Oroszország nukleáris eszközöket szállított volna Fehéroroszországba

Az Egyesült Államok szerint nincsenek arra utaló jelek, hogy Oroszországból taktikai nukleáris katonai eszközöket szállítottak volna Fehéroroszországba - közölte a washingtoni Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsának kommunikációs vezetője hétfőn újságírók előtt.

John Kirby szerint annak sem látták jelét, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnöknek a taktikai nukleáris eszközök fehéroroszországi telepítéséről tett bejelentése olyan döntéssel is járt volna, hogy Oroszország taktikai atomfegyvert szándékozna bevetni Ukrajnában. 

A fehér házi illetékes közölte, hogy Washington nagyon szorosan nyomon követi az eseményeket, de jelenleg semmi nem indokolja, hogy változtasson "stratégiai elrettentő" pozícióján.   

John Kirby aggasztónak nevezte az orosz-iráni közeledésről szóló jelentéseket a kiberegyüttműködést tekintve, de megjegyezte, hogy látni kell ennek pontos tartalmát, azt, hogy miként valósulhat meg a gyakorlatban. Hozzátette, hogy az Egyesült Államok mindent megtesz annak érdekében, hogy biztosítsa saját nemzetbiztonsági érdekeinek védelmét és érvényre juttatását a Közel-Keleten.     

Elmondta azt is, hogy az Egyesült Államok folytatja az Iszlám Állam elleni műveletet, függetlenül a Szíriában történt múlt heti incidenstől, amikor iráni gyártású drón amerikai katonákat sebesített meg és egy szerződéses jogviszonyban álló embert megölt Szíria északkeleti részén egy támaszponton. John Kirby hangsúlyozta, hogy nincs változás az amerikai jelenlétet illetően sem. A támadásért felelősnek tartott, Irán támogatását élvező fegyveres csoportok részéről nem tapasztaltak további támadásokat, de készenlétben vannak, és az Egyesült Államok a továbbiakban is határozottan lépni fog saját polgárainak és létesítményeinek védelmében - mondta a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsának szóvivője.

Magyarország segít

Magyarország területére 2023. március 27-én az ukrán-magyar határszakaszon 3946 fő lépett be. A román-magyar határszakaszon belépők közül 3247 fő nyilatkozott úgy, hogy Ukrajnából érkezett. A beléptetettek közül a rendőrség 21 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást.

Az ukrajnai háború elől 2023. március 27-én 71 ember, köztük 30 gyermek érkezett Budapestre vonattal - közölte a rendőrség.

12 Shahed drónt semlegesített az ukrán légierő

Oroszország iráni gyártmányú Shahed drónokkal és irányított bombákkal támadta meg Ukrajnát március 27-én este – jelentette az ukrán légierő. A támadók összesen 13 db Shahed "kamikaze" drónt lőttek fel, amelyek közül 12-t Ukrajna légvédelme semlegesített - közölte a légierő. A 13. drón lezuhant, az okozott tüzet a nyugat-kijevi boltban. 

Ezeken kívül egy Granat-4 felderítő pilóta nélküli légi járművel és két KAB precíziós irányított légibombával történt támadás. A KAB-okat az oroszországi Morozvoszk repülőtérről felszálló Szu-35-ös vadászgépekről indították Herszon megyei célpontokra. Hogy ezek célba találtak-e, és ha igen, milyen pusztítást okoztak, arról nem szól az ukrán légvédelmi jelentés.

Robbanásokat jelentettek Kijevből

Vitalij Klicsko polgármester szerint több robbanást is jelentettek hétfő este Kijevben. A város nyugati részén kigyulladt  egy üzlet, de nem érkezett hír áldozatokról. A lángokat rövid idő alatt megfékezték a tűzoltók.

A kijevi légvédelem közölte, hogy lelőtt minden érintett drónt.

Lerohanták egy oroszbarát aktivista pár otthonát

A német ügyészség házkutatást tartott két Kreml-barát aktivista otthonában, bizonyítékokat keresve, hogy a házaspár készpénzzel vásárolt rádiókat orosz katonáknak Ukrajnában. A rendőrök számítógépeket és írott dokumentumokat tartalmazó mappákat vittek el.

Max Schlund és élettársa, Elena Kolbasnikova állítólag a németországi támogatóktól gyűjtött pénzeket adományozta az orosz hadsereg egyik hadosztályának, és a pénzt walkie-talkie rádiók, fejhallgatók és telefonok vásárlására fordították.

Az Európai Unió szankciói megtiltják bizonyos áruk szállítását vagy azok vásárlásának finanszírozását az orosz hadsereg számára. A tiltott listán rádióberendezések is szerepelnek. A német törvények szerint öt évig terjedő börtönbüntetéssel sújtható mindenki, akiről kiderül, hogy megsértette a szankciókat.

Az orosz külügyminisztérium szóvivője, Maria Zakharova azt mondta, hogy Kolbasnyikova a német hatóságok üldözésének az áldozata.

Német Leopard 2-esek érkeztek Ukrajnába

Egy biztonsági forrás szerint 18 db Leopard 2 harckocsi érkezett meg Németországból Ukrajnába. Németország januárban tett ígéretet a harckocsik küldésére a NATO-partnerek közötti hosszas tárgyalások után. A forrás szerint a 18 fő tank mellett 40 db német Marder gyalogsági harcjárművet és két páncélozott mentőjárművet is szállítottak Ukrajnába.

A német hadsereg az észak-németországi münsteri és bergeni gyakorlótereken több héten át képezte ki az ukrán harckocsizó személyzetet, valamint a Marder járművek üzemeltetésére kijelölt csapatokat.

A német járművekkel együtt három, Portugália által adományozott Leopard harckocsi is eljutott Ukrajnába.

Európa és a világ biztonságára is veszélyes

Éjszakai videóüzenetében Volodimir Zelenszkij ukrán elnök többek között arról is beszélt, hogy egyeztetett a zaporizzsjai helyzetről Rafael Grossival, a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség vezetőjével. Megállapították, hogy egy atomerőművet több mint egy évig megszállás alatt tartani a legrosszabb dolog, ami az európai és általában a globális atomenergia-szektor történetében történhet.

GROSSI, Rafael
Volodimir Zelenszkik ukrán elnök (b) és Rafael Grossi, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség, a NAÜ főigazgatója látogatást tesz a délkelet-ukrajnai Zaporizzsjában 2023. március 27-én
Fotós: Efrem Lukackij / Forrás: MTI/AP

"Minél tovább tart az erőmű orosz megszállása, annál nagyobb veszélyt jelent Ukrajna, Európa és az egész világ biztonságára. Hálás vagyok partnereinknek, hálás vagyok Rafael Grossinak, hogy megértették ezt, és támogatják Ukrajnát a vonatkozó kérdésekben" - mondta az ukrán elnök.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában