Se lenyelni, se kiköpni

2022.08.02. 07:59

Amerikai hátszéllel váltana ellenzéket Márki-Zay Péter

Márki-Zay Péter az ellenzékváltó hangulatot meglovagolva akarja kiütni a nyeregből Gyurcsány Ferencet, ehhez pedig az amerikai, globalista sajtó szekundál neki – vélekedett Kiszelly Zoltán arról, hogy a baloldal bukott miniszterelnök-jelöltje a napokban durván nekirontott a DK elnökének. A Századvég Politikai Elemzések Központjának igazgatója szerint ugyanakkor a jelenleg párt nélküli hódmezővásárhelyi polgármester aligha éri el célját, miközben a készülődést hangoztató Gyurcsány bebetonozza magát a baloldal vezetőjeként – írja a Magyar Nemzet.

– A Szabad Európa és a 444.hu, azaz az amerikai, globalista sajtó propagandája magyarázza meg Márki-Zay Péter tetteit. Ezek az orgánumok most azzal támadják a baloldali ellenzéket, hogy nem használják ki a kata módosítása és a rezsicsökkentés miatti elégedetlenséget, teszik ezt ráadásul a kormány kérésére. Ennek a propagandának a segítségével Márki-Zay újra az ellenzékváltással próbálkozik, első számú célpontja pedig Gyurcsány Ferenc – mondta Kiszelly Zoltán arról, hogy Hódmezővásárhely polgármestere a napokban durván nekirontott a DK elnökének, akivel áprilisban még közösen vágott neki a választásnak.

Ismert: Márki-Zay Péter a hétvégén jelentette be, hogy az általa vezetett Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) többé nem támogatja az időközi választásokon a DK jelöltjeit, mert a párt „több alkalommal ráindult ellenzéki jelöltekre, megosztva az ellenzéki szavazatokat”. Sőt, az MMM szerint Gyurcsány Ferenc áprilisban valójában nem is akarta leváltani a kormányt, ráadásul hiteltelen alternatíva egy olyan ember, akinek „hatalma idején azonosítószám nélküli rendőrök földön fekvő ártalmatlan embereket rugdosnak és ütlegelnek”.

– Hiteles alternatívát teremtünk – hangoztatta Márki-Zay Péter, miközben egykori szövetségese ellen fordult.

– Hódmezővásárhely polgármesterével szívesen beszélgetünk Hódmezővásárhely ügyeiről, de csak arról, ugyanis korábbi országos politikai szerepvállalása és megszólalásai minden idők legnagyobb fideszes kétharmadához vezettek – reagált a DK.

A baloldal Gyurcsány Ferenccel soha nem fog nyerni, így ha őt most nem ütik ki a nyeregből, akkor a következő négy évben ugyanaz lesz, mint eddig volt: se kiköpni, se lenyelni nem tudják

– mondta a Századvég Politikai Elemzések Központjának igazgatója.

A teljes cikk ITT olvasható.

Borítókép: A baloldal bukott jelöltje nem tud ellenzéket váltani / Magyar Nemzet / Kurucz Árpád

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában