Ország-világ

2021.04.23. 15:20

Már az első oltás után is jelentősen csökken a fertőzés esélye

Az AstraZeneca- és a Pfizer-vakcina egyetlen dózisa is nagymértékben visszafogja a koronavírust.

Zalaegerszeg, 2021. április 23. Godena-Horváth Eliza nővér beadja a Pfizer-BioNTech koronavírus elleni vakcina első adagját egy szoptatós anyának a Zala Megyei Szent Rafael Kórházban 2021. április 23-án.

Forrás: MTI

Fotó: Varga György

Az Egyesült Királyság oltási kampányában használt mindkét oltóanyag, az Oxford–AstraZeneca- és a Pfizer–BioNTech-vakcina első adagja után is jelentősen csökken az esélye annak, hogy a beoltottak megfertőződjenek a koronavírussal

– derül ki a brit statisztikai hivatal (ONS) és az Oxfordi Egyetem újabb kutatásából, amelyet pénteken a BBC brit közszolgálati médiatársaság ismertetett.

Ahogy a Magyar Nemzet írja, a kutatáshoz mintegy háromszázhetvenezer brit lakost teszteltek három héttel azután, hogy megkapták az első oltásukat, amelynek az időpontja 2020 decembere és 2021 áprilisa közé esett. A kutatás alapján hetvennégy százalékkal csökkent azoknak az aránya, akik megfertőződtek és tüneteket is produkáltak, míg a tünetmentes fertőzések aránya ötvenhét százalékkal esett vissza.

Összességében tehát hatvanöt százalékkal kevesebb az esély arra, hogy elkapja a koronavírust az, aki már megkapta az első oltást az AstraZeneca vagy a Pfizer–BioNTech vakcinájával.

Koen Pouwels, az Oxfordi Egyetem vezető kutatója elmondta: az eredmények megerősítik a döntést, hogy növeljék a vakcinák beadása közti időtartamot.

A fertőzés elleni védelem mértéke, amely már egyetlen oltás után is fennáll, alátámasztja az elhatározást, hogy tizenkét hétre hosszabbítsuk meg az első és a második oltóanyagdózis beadása közötti időtartamot. Ezzel növelhetjük a kezdeti oltási lefedettséget, valamint csökkenthetjük a kórházi kezelések és a halálesetek számát

– közölte.

A professzor ugyanakkor arra is figyelmeztetett, hogy a kutatási adatok alapján van rá esély, hogy a beoltott emberek is megfertőződjenek és továbbadják a betegséget másoknak. Hangsúlyozta: a távolságtartás és a maszkviselés továbbra is szükséges az oltás után.

A kutatási eredmények szerint a Pfizer–BioNTech-oltóanyag második dózisának a beadása után kilencven százalékkal csökken a fertőzés esélye. Az Oxford–AstraZeneca-vakcina esetében a kutatók egyelőre nem tudtak hasonló következtetést levonni, mert a felmérés időszakában még nem adtak be elég második adagot ebből az oltóanyagból. A szakértők azonban egyértelműen megállapították, hogy a két vakcina ugyanolyan hatékonyságú a hetvenöt évnél idősebbek és a krónikus betegségekkel küzdők körében is, mint az összes többi lakossági csoportban.

Az oltások hatékonyságára vall az is, hogy már nem a koronavírus-fertőzés az első számú halálozási ok Angliában:

az ONS adatai alapján márciusban a halálozások mindössze 9,2 százalékát okozta közvetlenül a vírus.

Az ONS hangsúlyozta, hogy egyetlen hónap alatt hetvenkét százalékkal csökkent a járvány miatt bekövetkezett halálozások száma, ami a koronavírus-járvány kezdete óta az eddigi legnagyobb havi visszaesés az országban. A brit egészségügyi minisztérium csütörtök esti beszámolója szerint az első oltási adagból eddig 33 257 651-en részesültek, közülük 11 192 601-en a második dózist is megkapták, vagyis összesen 44 450 252 adagot adtak már be a koronavírus elleni vakcinákból az Egyesült Királyságban. A brit kormány célkitűzése az, hogy július 31-ig a teljes brit felnőtt lakosság – hozzávetőleg 52,7 millió ember – részesüljön a koronavírus elleni oltás első adagjából – számol be róla az MTI.

Borítókép: Godena-Horváth Eliza nővér beadja a Pfizer-BioNTech koronavírus elleni vakcina első adagját egy szoptatós anyának a Zala Megyei Szent Rafael Kórházban 2021. április 23-án.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában