Nagyvilág

2013.05.30. 20:12

Túlzott deficit - EU: közös siker a magyar deficiteljárás megszűnése

Budapest, 2013. május 30., csütörtök (MTI) - Nagy siker, de közös siker, hogy az Európai Bizottság szerdán javaslatot tett a magyarországi túlzottdeficit-eljárás megszüntetésére - mondta Szűcs Tamás, az Európai Bizottság budapesti képviseletének vezetője csütörtökön.

Budapest, 2013. május 30., csütörtök (MTI) - Nagy siker, de közös siker, hogy az Európai Bizottság szerdán javaslatot tett a magyarországi túlzottdeficit-eljárás megszüntetésére - mondta Szűcs Tamás, az Európai Bizottság budapesti képviseletének vezetője csütörtökön.

A képviseletvezető egy budapesti sajtóbeszélgetésen hangsúlyozta, hogy nincs értelme olyan beállításban vizsgálni a szerdai bejelentést, hogy Brüsszelnek vagy a magyar kormánynak volt-e sikere.

Szűcs Tamács az Európai Bizottság által megfogalmazott országspecifikus javaslatokkal kapcsolatosan elmondta: nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy közös tevékenységről van szó, és az ajánlások betartása elsősorban az adott tagállamnak, másodsorban pedig az EU egészének használ. A cél kimozdítani minden országot, az EU egészét a válságból - tette hozzá.

Tapasztaljuk, hogy ha ezeket az ajánlásokat követik, akkor érzékelhető eredmények jelentkeznek, ez talán a balti országokban látható a legjobban - mondta.

Az ajánlások ügyében az eddigieknél sokkal intenzívebb egyeztetés volt a tagállamokkal, így három szakértői, államtitkári szintű találkozó is volt Brüsszelben.

Szűcs Tamács elmondta: az idei országspecifikus ajánlásoknak az a különleges jelentőségük, hogy a 2014-20-as költségvetési keret előkészítése zajlik jelenleg. Az új szabályok értelmében az ajánlásokhoz kell igazítani a tagállami prioritásokat.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!