Nagyvilág

2011.05.30. 16:36

Hihetetlen! Elnyelte a föld a kamiont

<p>Nem mindennapi baleset esett meg egy kínai kamionossal: szó szerint megnyílt a föld alatta.</p>

Dráma bontakozott ki ma az Észak-kelet kínai Jilin tartomány fővárosában Changchun -ban, amikor az út közepén először csak egy hatalmas törés jelent meg, ami egy másodperc múlva szó szerint elnyelt egy teherautó -t. A helyszínre kivonuló kínai közegek is döbbentek álltak a gigantikus méretű lyuk szélén, s bár még csak most kezdték meg a vizsgálatokat úgy vélik, hogy az acélcsöveket szállító kamion túl súlyos volt. Amely magyarázat lássuk be, nagyon csúnyán sántít. A teherautóban utazó két személy sérült, de azt egyelőre nem tudni, hogy állapotuk mennyire súlyos.

Ezek után meg sem lepődünk a hivatalos statisztikai adatokon, amely szerint Kínában évente átlagosan 100 ezer halálos baleset történt, kétszer annyi, mint az USA-ban, annak ellenére, hogy Amerikában négyszer annyi autó közlekedik az utakon. Kínában ráadásul hírhedten rosszak az építési szabványok, februárban szintén ebből kifolyólag történt egy emlékezetes-bizarr baleset, amikor egy nemrégen épített híd egyszerűen összeomlott egy teherautó alatt.

- MON -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!