Nagyvilág

2010.06.07. 19:07

Nem rendőrök fosztották ki a lezuhant lengyel elnöki gép egyik áldozatát

<p>Négy orosz katona, és nem orosz rendőrök lopták meg a szmolenszki lengyel repülőszerencsétlenségben meghalt egyik lengyel tisztségviselőt - pontosított hétfőn a lengyel kormányszóvivő.</p>

A lengyel Nemzeti Harc és Mártíromság Emlékét Őrző Tanács titkárának számlájáról nagyjából 414 ezer forintnak megfelelő összeget vettek fel az áldozat bankkártyája segítségével.


A tolvajok orosz katonák voltak, és nem az orosz rendőrség terrorellenes különleges egysége, az OMON tagjai, ahogy az a vasárnapi kormányközleményben szerepelt - pontosította korábbi kijelentését a lengyel kormányszóvivő. Pawel Gras elmondta: "ennek az aljas tettnek az elkövetőit már letartóztatták Oroszországban". Az ügyben nyomozó ügyészek közlése szerint egy Szmolenszkben állomásozó alakulat katonáiról van szó.

A varsói ügyészség szóvivője, az AFP francia hírügynökségnek elmondta: az emlékőrző bizottság államtitkári rangú vezetője, Andrzej Przewoznik számlájáról már a gép lezuhanása után kevesebb mint másfél órával pénzt vettek fel a csalók. Monika Lewandowska elmondása szerint három nap alatt 11 alkalommal vettek fel pénzt a férfi egyik bankkártyájával, összesen hatezer zloty (414 ezer forint) értékben. Próbálkoztak a férfi másik bankkártyájával is, de azzal csak hat sikertelen kísérletig jutottak.

A lengyel elnököt, és feleségét, valamint több magas rangú lengyel állami, és katonai tisztségviselőt szállító lengyel elnöki gép április tizedikén, leszállás közben zuhant le, az oroszországi Szmolenszk repülőterének közelében. A szerencsétlenséget senki sem élte túl.
- Független Hírügynökség -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!