Nagyvilág

2010.06.30. 14:20

Halálra ítélték a népszerű arab énekesnő lányának és barátnőjének gyilkosát

<p>Kötél által halálra ítélte szerdán az egyiptomi fellebbviteli bíróság azt a férfit, aki a vád szerint brutálisan megölte az arab országokban népszerű marokkói énekesnő, Leila Ghofran lányát és annak barátnőjét.</p>

A 23 éves lány és 19 éves barátnője meggyilkolása két évvel ezelőtt hatalmas felháborodást keltett, főleg az ügy médiatálalása miatt.

A fellebbviteli bíróság szerdán az elsőfokú bíróság döntését erősítette meg. A gyilkosság 2008 novemberében történt Kairó luxusparki negyedében, ahol az AFP szerint az ott élők megengedhetik maguknak, hogy biztonságban éljenek. A két fiatalt a lakásukban ölte meg támadójuk. A vád szerint a tettes az épület egyik alkalmazottja, egy patkolókovács volt, bizonyos Mahmud Szajid Abdel Hafiz Esszavi.

A hatóságok szerint a vádlott azt állította, hogy csak lopni ment a lakásba, de nem gyilkolt. A DNS-teszt azonban bizonyított, és a férfi végül megtört, így a vallomása alapján kiderűlt, hogy rablógyilkosságot követett el.

Az áldozatok hozzátartozóit és barátai felháborította, hogy a gyilkosságok után az egyiptomi média a két lány életmódjával volt elfoglalva leginkább, nem pedig a gyilkossal és a nyomozással. A médiában egyre szaftosabb részletek jelentek meg arról, hogy a marokkói énekesnő lánya állítólag "feslett életet élt, kábítószeres, alkoholos - és szexorgiákat rendezett".

Az ügy médiatálalása heves reakciókat váltott ki. A Facebook-on több ezren csatlakoztak a két áldozatot védő csoporthoz, amely bocsánatkérést követelt a médiától. Végül erre csak néhány újság volt hajlandó.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!