Magyarország

2016.05.20. 15:09

Tóbiás: meg kell szólalnia az államfőnek Matolcsy-ügyben!

Budapest - Az MSZP elnök-frakcióvezetője szerint Áder János köztársasági elnöknek meg kell szólalnia Matolcsy György és a jegybanki alapítványok ügyében.

Budapest - Az MSZP elnök-frakcióvezetője szerint Áder János köztársasági elnöknek meg kell szólalnia Matolcsy György és a jegybanki alapítványok ügyében.

Tóbiás József pénteken Budapesten, a Sándor-palota előtt tartott sajtótájékoztatón úgy értékelt, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnökének és a jegybanki alapítványoknak az ügyei Magyarország pénzügyi stabilitását veszélyeztetik, gyengítik a forintot.

Kijelentette: törvénytelenség az, ami a jegybankban történt, és Áder Jánosnak a jogállam őrzőjeként kötelessége megszólalni.

Sehol sincs leírva, hogy az MNB elnöke politikai szerepet vállalhat. Sőt, tilos, hogy a jegybank és valamely párt tevékenysége összekapcsolódjon - mondta, hozzátéve: az elmúlt napokban Lentner Csaba közgazdász, az egyik jegybanki alapítvány kuratóriumi tagja arról beszélt, hogy az alapítványoknak mindent meg kell tenniük a Fidesz 2018-as választási győzelméért.

Tóbiás József szerint Áder János - lelkiismeretére hallgatva - egyszer már lépett az ügyben, amikor az Alkotmánybírósághoz küldte a 260 milliárd forint jegybanki pénz felhasználásának eltitkolását lehetővé tévő jogszabályt.

Most újra rajta van sor, hogy megszólaljon, és érvényt szerezzen a törvénynek - hangoztatta.

Jelezte, hogy levelüket már szerdán elküldték Áder Jánosnak, és azt szeretnék, hogy mondja el a véleményét arról, amit "Matolcsy György az elmúlt években művelt".

Orbán Viktor miniszterelnök reggeli, rádiós nyilatkozatára reagálva kérdésre válaszolva Tóbiás József azt mondta, a kormány mindent megtesz azért, hogy elszigetelje Magyarországot Európában és elszigetelje az Egyesült Államoktól is. Elfogadhatatlan, hogy a kormányfő vagy a kormány bármely tagja demokratákat, a szabadság letéteményeseit, az EU és az Egyesült Államok együttműködését ilyen módon minősítse - hangsúlyozta. Hozzátette: ez nem szolgálja Magyarország javát, ellentétes az ország hosszú távú érdekeivel.

A pénteki Népszabadságban megjelentekre, miszerint a 133 állami vezető tavaly ötmillió kilométert utazott, és 145 millió forintért tankolt, az MSZP elnöke azt mondta, ha a kormányzat teljesítményével összevetik, akkor öt forintot sem kellett volna erre költeni, majd rámutatott az oktatás, az egészségügy és a szociális terület gondjaira.

A várban újjáépülő Lovarda pénteki alapkőletételével kapcsolatban kérdésre Tóbiás József közölte: egy kormány akkor hagyhat nyomot maga után, ha a társadalom tagjai jólétben, biztonságban, egyenlő esélyekkel küzdhetnek a jövőért. Ez a kormány azonban csak saját kiváltságosait akarja helyzetbe hozni - tette hozzá.

- MTI -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!