Magyarország

2013.03.22. 14:08

Öt fővárosi közterület neve változhat

Budapest, 2013. március 22., péntek (MTI) - Öt fővárosi - köztük három csepeli - közterület nevének megváltoztatásáról dönthet jövő szerdai ülésén a Fővárosi Közgyűlés, emellett új helyszín kaphatja az Asztana nevet.

Budapest, 2013. március 22., péntek (MTI) - Öt fővárosi - köztük három csepeli - közterület nevének megváltoztatásáról dönthet jövő szerdai ülésén a Fővárosi Közgyűlés, emellett új helyszín kaphatja az Asztana nevet.

Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes előterjesztésében utalt arra, hogy tavaly októberben átneveztek egy közterületet, amely korábban Tersánszky Józsi Jenő nevét viselte. Az író nevét most a XII. kerületi Kisdobos köz veheti fel, a városrészhez való kötődése miatt.

A III. kerület kezdeményezésére a Tégla utca Gelléri Andor Endre író nevét kaphatja meg, aki gyerekkorát az Óbudai Téglagyárban töltötte, és írásai jórészt óbudai élményeiből építkezett.

A csepeli képviselő-testület a 20. századi önkényuralmi politikai rendszerek megalapozásában, kiépítésében vagy fenntartásában részt vevő személyekről való elnevezés törvényi tilalmára hivatkozva kéri három közterületi elnevezés megváltoztatását. A Gombos Ferencről elnevezett Gombos tér Koncz János nevét venné fel, aki 27 évig volt a kerület főjegyzője.

A Bordás Andrásról elnevezett Bordás utca az 1956-ban kivégzett Kőrösi Sándor nevét viselheti; a Láng Kálmán utca pedig Magasházy Ödönnek és fiának, Ádámnak állítana emléket. Mindkettejüket kivégezték összeesküvés és kémkedés vádja miatt.

A közgyűlés legutóbbi ülésén teret nevezett el Kazahsztán fővárosáról, Asztanáról a VIII. kerületben. A városvezetés ennek visszavonását kezdeményezi, mivel indoklásuk szerint találtak egy kedvezőbb elhelyezkedésű területet. Az új helyszín a Városligeti körút középső része, az Olof Palme sétánytól a Hermina út és az Ajtósi Dürer sor sarkáig tartó szakasz lenne. A korábbi határozat visszavonásának nincs jogi akadálya, mivel az még nem lépett hatályba.

- MTI - 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!