Magyarország

2012.10.08. 16:38

Egyenlegjavító program - MSZP: a válságot mélyítő megszorító csomagot mutatott be a kormány

Budapest, 2012. október 8., hétfő (MTI) - A válságot mélyítő megszorító csomagnak tartja az MSZP elnöke a kormány egyenlegjavító programját.

Budapest, 2012. október 8., hétfő (MTI) - A válságot mélyítő megszorító csomagnak tartja az MSZP elnöke a kormány egyenlegjavító programját.

Mesterházy Attila hétfőn újságíróknak azt mondta: a kiigazító intézkedésekkel a kormány beismerte, amire az MSZP hónapok óta figyelmeztetett, hogy a 2013-as költségvetés nem tartható, és abban egy 400-500 milliárd forintos lyuk van.

A szocialista párt elnök-frakcióvezetője szerint a kormány az unortodox gazdaságpolitika csődjét is bevallotta, és megszorításokat hajt végre, csökkenti a kiadásokat és növeli az adóbevételeket.

Beismerésként értékelte azt is, hogy Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter egy hétfői interjúban azt mondta: az állam olyanoktól von el pénzt, akik eddig nem kellően vették ki részüket a teherviselésből.

Mesterházy Attila szerint ez helyes, de a kormánynak a járulékplafon eltörlése mellett ideje lenne az adórendszert is igazságossá tenni, visszaállítva a többkulcsos személyi jövedelemadózást.

Az egyenlegjavító programot "klasszikus" - az embereket, valamint a kis és közepes vállalkozásokat sújtó - megszorító csomagnak nevezte az MSZP elnöke, azt állítva ugyanakkor, hogy a várt bevételek nem fognak teljesülni, ezért újabb megszorítások lesznek. A megszorító intézkedések közé sorolta a készpénzfelvétel megadóztatását, a segélyplafon bevezetését, a vállalkozások terheit növelő lépésként pedig a pénztárgépek kötelező átalakítását említette.

Ez az intézkedéssor nem enyhíti, hanem mélyíti a válságot - jelentette ki Mesterházy Attila, aki szerint "az Orbán-Matolcsy-csomag" tömeges elbocsátásokhoz vezet majd a közszférában, és ezzel növeli a munkanélküliséget.

Az MSZP elnöke szerint az is világossá vált, hogy a kormány nem gondolta komolyan a pedagógusbérek emelését, az ehhez szükséges pénz ugyanis nem áll a költségvetés rendelkezésére.

Bírálta az európai uniós társfinanszírozás csökkentését is, szerinte ez a gazdasági növekedés gátja lesz, és az ország fejlesztési forrásoktól eshet el.

Kitért arra is, hogy az MSZP szerint jövőre nem lesz egyszázalékos gazdasági növekedés, vagyis a kormány újabb előrejelzése sem igazolódik majd, ami ugyancsak újabb megszorításokhoz vezet majd.

- MTI -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!