Magyarország

2012.04.02. 11:51

Hámori József: a Semmelweis Egyetem szenátusa megvédte a tudomány hitelét

Budapest, 2012. április 2., hétfő (MTI) - Hámori József neurobiológus akadémikus, az első Orbán-kormány nemzeti kulturális örökség minisztere szerint a Semmelweis Egyetem szenátusának "korrekt döntése" mindenképpen kedvező fejlemény az ügyben, hiszen ezzel megvédték a tudomány hitelét - erről Hámori József a Népszabadság hétfői számában beszélt.

Budapest, 2012. április 2., hétfő (MTI) - Hámori József neurobiológus akadémikus, az első Orbán-kormány nemzeti kulturális örökség minisztere szerint a Semmelweis Egyetem szenátusának "korrekt döntése" mindenképpen kedvező fejlemény az ügyben, hiszen ezzel megvédték a tudomány hitelét - erről Hámori József a Népszabadság hétfői számában beszélt.

Az akadémikus, a Professzorok Batthyány Körének tagja Schmitt Pál pénteki televíziós interjújával kapcsolatban azt mondta, szerinte a köztársasági elnök "nincs teljesen tudatában annak, hogy itt miről is van szó".

Hámori József felidézte, tavaly Viktor Janukovics ukrán államfő is "hasonló ügybe keveredett", amikor kiderült, hogy németül megjelent könyvének egyes részei folyóiratokban közölt cikkekre, egy parlamenti képviselő beszédére, sőt egy főiskolai szakdolgozatra emlékeztetnek, és ugyan a plágiumot végül a könyv német fordítója vállalta magára, Janukovics azonnal bocsánatot kért.

Schmitt Pál az interjú alapján nemcsak az idézés módjával nincs tisztában, hanem "összekeveri az opponens és a konzulens szerepét" - vélekedett az akadémikus. Hozzátette: abból, hogy "ezúttal egy PhD-fokozatot akar szerezni, arra lehet következtetni, hogy nem tudja, miként zajlik egy ilyen eljárás".

Freund Tamás agykutató akadémikus a Népszabadságnak azt mondta, ugyan léteznek korábbi eredmények összefoglalásából született dolgozatok, de ez nem jelenti azt, hogy "mások munkáját egyszerűen lemásoljuk". Ha az eredményeiből újfajta következtetéseket lehet levonni, az disszertációnak számít akkor is, ha az alapot nem saját kutatások adják - fogalmazott. Hozzáfűzte: ebben az esetben azonban nem erről van szó.

Az ugyancsak a Professzorok Batthyány Köréhez tartozó akadémikus kijelentette: mivel "a hajdani Testnevelési Főiskolán a disszertációk zöme így készülhetett", nem lett volna indokolt ezt a felsőoktatási intézményt egyetemi szintre emelni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!