Magyarország

2011.09.16. 08:35

Akinek két képe van, az a hunyó

Debrecen - „Kósa Lajos és én is szívesen diskurálunk Pákh Imrével, de hárman nem tudunk megoldást találni.”

Debrecen - „Kósa Lajos és én is szívesen diskurálunk Pákh Imrével, de hárman nem tudunk megoldást találni.”

Felkavarta az állóvizet a Munkácsy trilógia körül az az augusztus végén felbukkant titokzatos vevő, akiről azóta kiderült, valójában egy, az amerikai evangélikus egyházhoz közel álló társaság. Mint arról korábban részletesen beszámoltunk, a három kép közül egy, a megyei önkormányzat tulajdonában lévő Ecce Homo biztos, hogy nem eladó (augusztus 24., szerdai számunk). A kanadai Hamilton Galéria tulajdonában lévő Krisztus Pilátus előtt című alkotás, egyelőre nem értékesíthető, ám 2012-ben egy bizonyos eladási moratórium lejárta után, azzá válik. A harmadik képre, Pákh Imre magyar származású amerikai milliomos tulajdonát képező Golgotára pedig azóta (szeptember 8-án) konkért ajánlatot is tett az említett vevő. Pákh akkor lapunkak úgy nyilatkozott (szeptember 12., hétfői lapszámunk), hogy egy hónap gondolkodási időt kért. Ez idő alatt - mint mondta - nemcsak a kép felett diszponáló Munkácsy Alapítvány kuratóriumával, de Kósa Lajos polgármesterrel, valamint Bodó Sándor megyei önkormányzati elnökkel is tárgyalni kíván, a célból, hogy közösen találjanak megoldást a képek együtt tartására.

Kósa: megvennénk

E közös megoldáskeresésről kérdeztük Kósa Lajost, aki úgy fogalmazott, folyamatosan kapcsolatban vannak Pákh Imrével. - Most minden azon múlik, hogy meg tudunk-e egyezni a Hamilton Galériával. A kanadai kulturális kormányzat is támogatja, hogy a képek együtt maradjanak, mert azok az európai kultúra kiemelt darabjai – tolmácsolta a polgármester a kanadai álláspontot, hangsúlyozva: meg szeretnénk venni a képet Hamiltontól.

Pákhnak kell kezdeményezni

Bodó Sándor ugyanarra a következőképp reagált: „Kétségtelen, hogy nagyon sok olyan szál van a háttérben, ami még nem nyilvános és nem mindenki mondta még el őszintén, hogy mit is szeretne”.

– A megyei önkormányzat álláspontja továbbra is változatlan, az Ecce Homo nem eladó - húzta alá. – A Pákh Imre tulajdonában lévő kép viszont egy másik történet. Őszintén hiszem, hogy jó szándék mellett kíván gondoskodni róla, hisz kinyilvánította, hogy szeretné a képeket együtt tartani Debrecenben. De azt ne feledjük, hogy ő mégis csak egy üzletember, s így természetesen megmozgatja a fantáziáját, hogy valamiféle olyan akció is létrejöhet, ami számára kedvező – mondta a megyei önkormányzat elnöke. Hangsúlyozta, egyelőre nem derült még ki számára, hogy a megoldáskeresés alatt Pákh Imre pénzre gondol vagy esetleg műalkotások cseréjére, bár az amerikai milliomos korábban úgy nyilatkozott, tisztában van a város és a megye anyagi helyzetével, s tudja, hogy nem tudnak ilyen mértékű áldozatvállalást tenni. – Állami szinten azonban bármi megtörténhet - tette hozzá Bodó Sándor.

Képcserék

– Mindezek miatt úgy gondoljuk, hogy inkább a műalkotások cseréje van képben. Ha ez létrejöhet, akkor új fejezet kezdődhet. Pákh ugyanis nagy műgyűjtő, s ha értékarányban olyan képek tudnak szerepelni a mérleg két serpenyőjében, akkor bármi megtörténhet. Ezt azonban neki kell kezdeményezni. Mi nem mondhatjuk, hogy "Pákh úr, cseréljünk, boltoljunk!" Amennyiben ez létrejön, akkor nyilván nem tudjuk kikerülni, hogy a kulturális kormányzat beszálljon. Kósa Lajos és én is szívesen diskurálunk Pákh Imrével, de hárman nem tudunk megoldást találni, mert nincs meg a forrásunk sem készpénzben, sem műalkotások cseréjében – avatott be a részletekbe az elnök.

Bodó Sándor az egyre szövevényesebb történetet röviden summázva úgy fogalmazott, az a fontos, hogy akinek két képe van, az a hunyó. – Mivel nekünk már van egy, és ez nem változik, innentől az a kérdés, hogy meg tudjuk-e szerezni valamelyik másik kép felett a rendelkezés jogát. A harmadiknak ugyanis lényegében csak úgy van értéke, ha a másik két képhez igazodik.


Levél Réthelyinek

– Olyan ez mint a lego. Elindulhatunk a Hamilton-vonalon, itt szükség van diplomáciai kapcsolatokra, ami már állami szint. Vagy elindulhatunk a Pákh-vonalon, de ez meg már kulturális kormányzati szint ˜– mondta Bodó Sándor. Arról tájékoztatott, az ügy részleteiről már levélben tájékoztatta Réthelyi Miklóst, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium tárcavezetőjét. – Szerepvállalást kértem tőle – avatott be, megjegyezve: mindezt személyesen szeretné megbeszélni a miniszterrel, s erre - szavai szerint - rövid időn belül lesz is lehetősége.


Elsőbbségünk van a vásárláskor

– A Hamilton Galéria egy másik történet - kezdett a kanadai féllel való kapcsolat felvázolásába, mely - szavai szerint - nem túl intenzív, de mégis csak megvan. – Álláspontjukból az tűnik ki (bár ez nem hivatalos), hogy a moratórium lejárta után értékesíteni szeretnék a képet. Ennek szabálya pedig továbbra is az, hogy elsőbbséget élveznek a közgyűjtemények. Lássuk be, Kanada nem áll majd sorba Munkácsyért, így közvetlenül utána már jöhet Magyarország – mondta Bodó Sándor.


Kapcsolódó cikkek:

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!