Magyarország

2011.01.19. 14:12

Csepeli kettős gyilkosság - beadvány Deme Gábor ártatlanságáról

<p>Deme Gábor - a 2009. januári, csepeli kettős gyilkosság egyik gyanúsítottja - ártatlanságát hangsúlyozza a nemrég elkészült vádirathoz szerdán benyújtott védői indítvány. Az ügyben Demét, a Csepel-sziget Általános és Szakképző Iskola egykori gazdasági igazgatóhelyettesét bűnsegédlettel vádolják.</p>

Védője már többször is hangsúlyozta, most pedig a Fővárosi Bíróságnak benyújtott észrevételei között is szerepel, hogy meglátása szerint a vádiratot nem alapozza meg olyan bizonyíték, amely Deme Gábor bármilyen részvételét, közreműködését a gyilkosságokban, megalapozná. A vádiratból mindezek ellenére már korábban kiderült: a hatóságok szerint a fegyvert elsütő pedellus és Deme előre készültek a gyilkosságokra.

Ruttner György, a bűnsegédként vádolt Deme Gábor ügyvédje a Független Hírügynökséget szerdán úgy tájékoztatta, hogy a Fővárosi Főügyészségnek a vádiratára - "melyben Kun Tamás tettes mellett Deme Gábort is bűnsegédlettel gyanúsítja a több emberen, előre kitervelten, aljas indokból elkövetett emberölés bűntettével" - a védelem szerdán észrevételeket nyújtott be a Fővárosi Bíróságnak. A beadványban a védelem hangsúlyozza Deme Gábor ártatlanságát az emberölésben és azt, hogy semmiféle bizonyíték nem támasztja alá bármilyen részvételét vagy közreműködését abban.

A védelem által most benyújtott irat részletesen elemzi a vádirat hiányosságait, ellentmondásait és azt a körülményt, hogy leglényegesebb következtetései kizárólag csak feltételezéseken alapulnak. A védő szerint egyébként Deme Gábor mindössze rosszkor volt rossz helyen. Ruttner György elmondta: bízik abban, hogy a bíróság a bizonyítási eljárásban feltárja az ügy valóságos körülményeit és annak eredményeképpen Deme Gábort felmenti az emberöléssel kapcsolatos vádak alól. 

Mint a Független Hírügynökség korábban már hírül adta, 2010 decemberében vádat emelt a Fővárosi Főügyészség a csepeli kettős gyilkosság néven elhíresült ügyben. A vádirat szerint 2009. január 7-én, a Csepel-sziget Általános és Szakképző Iskolában a pedellus lőtte le az igazgatót és az egyik tanárt. A pedellus, Kun Tamás Deme Gábor volt igazgatóhelyettessel érkezett, hogy tárgyaljon az igazgatóval. A vádirat szerint már ekkor arra készültek, hogy megölik az iskola vezetőjét, hogy az általa a volt igazgatóhelyettes ellen az iskolából eltűnt pénzek kapcsán összegyűjtött bizonyítékok ne kerülhessenek a hatóságokhoz. A gyilkos fegyver a pedellus engedély nélkül tartott fegyvere volt. Mivel az igazgatóval egy másik tanár is elment a találkozóra, őt is lelőtte a vád szerint.

A fegyvert elsütő pedellust előre kitervelten, aljas indokból, több emberen elkövetett emberöléssel, valamint lőfegyverrel és lőszerrel visszaéléssel vádolják. Deme Gábor volt gazdasági igazgatóhelyettes ellen bűnsegédként, előre kitervelten, aljas indokból, több emberen elkövetett emberölés bűntette miatt nyújtott be vádiratot az ügyészség. Az iskola gazdasági ügyei kapcsán egyébként Deme Gábor ellen egy másik büntetőeljárás is tart.

- Független Hírügynökség -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!