Magyarország

2010.09.01. 15:56

A kormánytagok támogatták a földvásárlási moratórium meghosszabbítását

<p>2014. április 30-ig hosszabbítaná meg a termőföld-vásárlási moratóriumot a kormány, erről a szerdai ülésen döntöttek.</p>

Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a kabinetülést követő kormányszóvivői tájékoztatón elmondta: a részletes indoklást rövidesen az Európai Unió elé tárják, döntésre pedig október-novemberben számítanak a kérdésben.

Fazekas Sándor elmondta: a földmoratórium 3 éves meghosszabbítása mellett az a döntő érv, hogy a hazai földárak még nem olyan magasak, mint a többi tagországban. Az új szereplők megjelenése felhajtaná az árakat, ami nehéz helyzetbe hozná a gazdákat - tette hozzá. Mint mondta, nem szeretnének teret engedni a spekulánsoknak. A vidékfejlesztési miniszter arról is beszámolt: több európai agrárpolitikussal tárgyalt már a kérdésben, és úgy tapasztalja, hogy van lehetőség a hosszabbításra, de sokakat meg kell még győzni a magyar álláspontról.

A tárcavezető emlékeztetett: fontos változás az agráriumban a szerdán életbe lépett földtörvény-módosítás és megkezdte munkáját a Nemzeti Földalapkezelő. Az új szervezettől a többi között azt várja a kormány, hogy szűrje ki a spekulatív ügyleteket és a zsebszerződésekkel való visszaéléseket. A kormány a ennek érdekében évi 8-10 milliárd forintot különített el az állam föld-elővásárlási keretére.

Fazekas Sándor beszélt arról is: a kormány döntött, hogy a tárcavezetőre bízza a 20 évre vonatkozó birtokkoncepció kidolgozását, amely év végére készülhet el. Ennek részleteiről a miniszter nem beszélt.
- Független Hírügynökség -

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!