Magyarország

2010.06.29. 17:45

Fenyegették az áldozatokat az elfogott uzsorások rokonai

<p>Uzsorások rokonaira csapott le a rendőrség és az ügyészség kommandósok segítségével kedden hajnalban Heves megyében.</p>

A rokonság ugyanis megfenyegette a tarnabodi uzsorások ellen valló helyieket. Elfogásakor az egyik gyanúsított felesége a rendőröket is életveszélyesen megfenyegette. A hajnali akcióban négy embert fogtak el.

2010 márciusában indult nyomozás tarnabodi emberek feljelentései alapján az uzsorások ellen. Az áldozatok szerint a helybeli uzsorások kölcsönöket adtak, majd a pénz többszörösét követelték vissza. A fizetni nem tudókat súlyos fenyegetéssel kényszerítették, hogy pénzt szerezzenek nekik. A zsarolással gyanúsítható uzsorásokat már az elmúlt hónapban elfogták a rendőrök, azóta előzetesben vannak.

A nyomozás közben azonban olyan adatok merültek fel, hogy az előzetesben lévők hozzátartozói az áldozatokat többször megfenyegették, hogy visszavonják vallomásukat. Ezért a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság felvette a kapcsolatot az Egri Nyomozó Ügyészséggel és kedden hajnalban összehangolt akciót tartottak a fenyegetők elfogására. Négy embert vettek őrizetbe, köztük az egyik uzsorás feleségét. A nő egyébként a rendőröket is életveszélyesen megfenyegette. A négy ember ellen az Egri Nyomozó Ügyészség indított eljárást.

Az eset kapcsán a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője, Juhász István dandártábornok megvizsgáltatta a település közbiztonsági helyzetét. Tarnabodon 2009. első félévében 11 lopás és 8 betöréses lopás, míg az idei év azonos időszakában csak 1 lopás és 1 betöréses lopás történt. A településen júniusban tulajdon elleni szabálysértés miatt nem tettek feljelentést. A rendőrség szerint a közbiztonság ilyen mértékű javulásához az uzsorásokkal kapcsolatos eljárások, illetve a megyei rendőrség intézkedései és a Készenléti Rendőrség fokozott jelenléte is hozzájárult.
- Független Hírügynökség -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!