Magyarország

2010.05.17. 18:33

Forgács Imre ismét feljelentette Vona Gábort

<p>Forgács Imre igazságügyi és rendészeti miniszter feljelentette Vona Gábort, a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnökét, miután az Országgyűlés alakuló ülésén az Új Magyar Gárda mellényét viselte.</p>

A miniszter feloszlatott társadalmi szervezet tevékenységében való részvétel miatt fordult a Budapesti Rendőr-főkapitánysághoz, hogy folytassák le a szabálysértési eljárást.


Forgács Imre legutóbb április elején jelentette fel Vona Gábort a Legfőbb Ügyészségen, törvény vagy hatósági rendelkezés elleni izgatás bűntettének gyanúja miatt. A feljelentés azután született meg, miután a pártelnök a Jobbik kampányzáró rendezvényén kijelentette, hogy a párt nem fogja megtagadni a Magyar Gárdát, és ő az újonnan alakuló parlament első napján gárda-mellényben fog megjelenni. A feljelentés szerint Vona Gábor a fenti kijelentésével nagy nyilvánosság előtt uszított.

Az ügyet az V. és XIII. kerületi ügyészség vizsgálta, majd a feljelentést bűncselekmény hiányában a múlt héten elutasította. Az elutasítás miatt Forgács Imre panasszal fordult a fővárosi főügyészhez, véleménye szerint ugyanis a feljelentés elutasításának indokolása kizárólag a "gárdamellény" előre bejelentett parlamenti viselésének jogi minősítését vizsgálta, és nem foglalkozott a nagy nyilvánosság előtt elhangzott kijelentésekkel, illetve azok hatásaival. A rendészeti miniszter panaszában azt kérte a fővárosi főügyésztől, hogy változtassa meg a kerületi ügyészség elutasító határozatát és rendeljen el nyomozást az ügyben.

A pártelnök a mellény viseléséért legfeljebb 50 ezer forint pénzbírsággal büntethető, ugyanis a törvény kimondja: "aki nyilvános rendezvényen a bíróság által feloszlatott társadalmi szervezet egyenruháját, vagy formaruháját viseli, továbbá aki nyilvános rendezvényen olyan egyenruhát, vagy formaruhát visel, amelyről - annak jellegzetes tulajdonságai miatt - bíróság által feloszlatott társadalmi szervezet egyenruhája, formaruhája ismerhető fel, ötvenezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható".
- Független Hírügynökség -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!