Helyi sport

2024.05.25. 13:19

A DVTK-s tizenegy helyet ment előre a döntőben

Guzi Blanka lett a legjobb magyar a női versenyző az öttusa világkupa döntő fináléjában.

Guzi Blanka (balra) a 7. helyen végzett Isztambulban

Fotó: Árvai Károly

A DVTK sportolója, Guzi Blanka a 7., az Újpesti TE versenyzője, Gulyás Michelle a 14. helyen végzett az öttusázók ankarai világkupa-döntőjében, szombaton délelőtt.

A világkupa-sorozat négy állomásán elért eredmények alapján, a legjobb 36 sportoló vehetett részt a szerdán kezdődött törökországi vk-döntőben, ahol a nyitónapi körvívás után csütörtökön rendezték meg a női selejtezőket. Ekkor a tét a legjobb 18 közé, vagyis a szombati fináléba kerülés volt, amelyet a három magyarból kettőnek sikerült abszolválnia. Bauer Blankának nem, Gulyás Michellenek és Guzi Blankának igen. Utóbbi, mint arról már beszámoltunk, csoportjából a 2. helyen jutott be a döntőbe, hibátlan lovaglásának, jó úszásának, és remek futás-lövészetének köszönhetően. 

A kombinált számban

A szombati versenyzést a DVTK sportolója a 18-as mezőny utolsó helyéről kezdte, ugyanis a szerdai rangsoroló víváson, a nagy döntőbe jutott mezőny tagjai közül, ő érte el a legrosszabb eredményt, a 35 asszóból mindössze 13-at tudott megnyerni. 

A szombat délelőtti fináléban Gulyás hiba nélkül ment végig a lovaspályán, Guzi egy akadályt vert le a lovával. A bónuszvívásban előbbi egy asszót nyert, a diósgyőriek öttusázója viszont nyeretlen maradt. A 200 méteres úszásban az újpesti lány 2:14.02 perccel a második legjobb eredményt érte el, ezzel összetettben a 7. helyre jött fel. Guzi úszásban, 2:16.97-tel a hatodik legjobb eredményt produkálta, és ezzel a zárószám előtt az utolsó előtti, vagyis a 17. helyen állt. A négy lövészettel megszakított 5x600 méteres futásban a DVTK versenyzője azonban remekelt, egymás után előzte meg az előtte haladókat, a harmadik körben Gulyást is maga mögé utasította, és végül a 7. helyen ért célba, úgy, hogy az övé volt a legjobb eredmény az összetett számban, és mindössze 9 másodperccel maradt le a dobogótól. Gulyás a táv második felében csúszott vissza, a kombinált számban 12:16.80-nal a 15. időt érte el. A világkupa döntőt a litván Gintare Venckauskaite nyerte.

Öttusa: női világkupa-döntő finálé, eredmények
1. Gintare Venckauskaite (litván) 1422 pont
2. Marija Gnedcsik (fehérorosz) 1405
3. Ilke Özjüksel (török) 1400
...7. Guzi Blanka 1391
...14. Gulyás Michelle 1353


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában