Labdarúgás

2024.04.05. 13:47

A DVTK edzője megadta a kieső csapat elleni siker receptjét

Radenkovic szerint a legutóbbi bajnokihoz képest csökkenteni kell az eladott labdák számát.

Vladimir Radenkovic, a DVTK vezetőedzője a korábbi útra akarja visszaterelni a csapatát

Fotó: Árvai Károly

A Diósgyőri VTK labdarúgócsapata az NB I 27. fordulójában, szombaton 16.30-tól hazai környezetben a kieső helyen lévő Kisvárda MG csapatát fogadja.

A piros-fehérek három nappal azután képnek pályára, hogy szerdán este, Diósgyőrben, a Magyar Kupa-negyeddöntőben 2-0-ra alulmaradtak a Ferencvárosi TC csapatával szemben, és ezzel elbúcsúztak a kupasorozattól.

– A szerdai kupamérkőzésen szerettük volna meghálálni a szurkolóink buzdítását, azonban egy nagyon erős ellenféllel találkoztunk – mondta Vladimir Radenkovic, a DVTK vezetőedzője. – Az eredmény miatt szomorú vagyok, de srácok küzdeni tudása büszkeséggel tölt el. Néhány nappal korábban valóban rosszul játszottunk Zalaegerszegen, ezért volt nagyon fontos, hogy megmutassuk, ugyanaz a csapat vagyunk, amelyik korábban sorozatban négy mérkőzést megnyert, és egy döntetlent játszott.

A Diósgyőr egy hete a ZTE FC otthonában 5-1-re kapott ki, előtte, a szerb edző irányításával hazai környezetben legyőzte kupameccsen az egerszegieket (4-2), bajnokin a Fehérvár FC-t (4-0), a Paksi FC-t (2-1), és döntetlent játszott a Puskás AFC-vel (1-1), idegenben pedig a kieső helyen álló Mezőkövesd Zsóry FC-t verte (2-1). Most a másik kieső helyen álló csapat ellen meccselnek.

Más stílusban

– A Kisvárda egészen más stílusban játszik, mint az FTC, ezért nekünk is egészen másként kell játszani, mint legutóbb. Mostani ellenfelünk stabil védekezésből igyekszik gyors támadásokat vezetni, amit a legegyszerűbben úgy tudunk megakadályozni, hogy minimalizáljuk a labdavesztések számát. Zalaegerszegen éppen ez nem sikerült, és ebből adódott a problémáink többsége – mondta Radenkovic edző, majd arra is kitért, hogy mi lehet a Várda elleni siker receptje. – A saját játékunkat okosan játszva ezúttal is fegyelmezetten be kell tartani a meccstervet. Nem szabad ész nélkül előre menni, hanem türelmesen kell játszani, és amikor lehetőség nyílik rá, akkor az ellenfél kapuját támadni. A legutóbbi két mérkőzésünkön nem szereztünk sikerélményt, ezért fontos, hogy visszataláljunk a győztes útra, és ismét együtt ünnepeljünk a közönségünkkel.
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!