Helyi sport

2024.02.15. 13:40

Ketten távoztak, öten kooperációban, ketten kölcsönbe jöttek

Két játékossal csökkent a Kolorcity Kazincbarcika SC NB II-es labdarúgó csapatának létszáma. Az észak-borsodi klub azt közölte, hogy búcsút vett tőlük Szekszárdi Tamás. Az 1994-es születésű védő-középpályás a több és folyamatos játéklehetőség reményében köszönt el Barcikától. Szekszárdi Tamás – aki 2022 nyarán érkezett a vegyészvárosba – maga kezdeményezte kontraktusa felbontását, amelyet a klub a játékos érdekeit szem előtt tartva támogatott. A KBSC szerződést bontott Csilus Ádámmal, a 27 éves játékos 2023 nyarán igazolt a csapathoz. Amint az ismert, korábban már távozott a klubtól Nicolas Morínigo, Gyurkó Máté, Szemere Balázs, Bencze Antal, illetve Tóth Balázs, de az ő helyzete speciális.
Merthogy: ugyancsak a másodosztályú együtteshez kapcsolódik, hogy a Diósgyőri VTK-val történt megegyezés értelmében a KBSC-vel kötött kooperációban szerepel két kapus, Tóth Balázs, Bánhegyi Bogdán, a mezőnyjátékosok közül Szamosi Ádám, Fekete Vince, továbbá Demeter Milán, míg kölcsönbe került Kazincbarcikára az élvonalbeli piros-fehérektől Csatári Gergő és Vincze Dániel

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!