Labdarúgás: NB II

2024.02.10. 12:00

Másabb az ellenfél tavaszi filozófiája, mint az ősszel volt

NB II, 20. forduló

Pécsi MFC – Kolorcity Kazincbarcika SC (Pécs, vasárnap, 14.00)

Csábi József, a KBSC vezetőedzője: – Amilyenre számítottam, olyan lett az idénnyitó, Mosonmagyaróvár elleni hazai mérkőzésünk. Egy, a bennmaradásért harcoló csapattal találkoztunk, amelynél új edző van, új játékosok, plusz motiváció, beleálltak az összecsapásba, nem tudni, hogy öt-hat-hét forduló múlva ilyen, vagy esetleg más lesz a hozzáállásuk. Az első félidőben meg volt a dominanciánk, a helyzetek, igaz, gól nélkül, a második félidőben ez egy picikét visszavetette a csapatot, azonban a cserék után ismét mi irányítottunk. Győztünk – ami fontos volt – megérdemelten. Ezúttal egy nagyon szervezett ellenfélhez látogatunk, amelyik kevés gólt lő, és keveset is kap. Az őszi tizennyolc mérkőzésükön mindössze hétszer voltak eredményesek, egy hete viszont kettőt lőttek a Gyirmótnak. Ott is nemrég volt szakember csere a kispadon, amivel másabb lett a baranyaiak filozófiája, játékfelfogása is, megőrizve a szervezettséget, a fegyelmezettséget. Úgy érzem, mi rendben vagyunk, a téli szünetben érkezett új játékosok jól illeszkedtek be, elől is vannak variációs lehetőségek, úgyhogy bizakodva mehetünk bele ebbe a meccsbe. Felkészültünk, aztán majd a mérkőzésen kiderül, hogy mi lesz.

A Barcikánál Csatári eltiltása letelt, így az ő játéka az edzői döntésen múlik.

A KBSC várható összeállítása: Tóth B. (Bánhegyi) – Székely K., Szekszárdi M., Heil, Papp M., Kotula M. – Szabó B., Kártik, Pekár – Pethő B., Pinte.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!