Helyi sport

2023.11.25. 06:30

Jovanovic nem csak a Vasas elleni meccset hagyja ki

A DVTK Hun-Therm női kosárlabdacsapata szombaton a fővárosban játszik bajnokit.

Kányási (jobbra) után Jovanovic is hetekre esett ki

Fotó: Koncz Márton

A női kosárlabda NB I/A 6. fordulójában a mezőnyben még egyedüliként veretlen, listavezető DVTK Hun-Therm csapata szombaton 17.00-tól a Vasas Akadémia együttesének vendége lesz Budapesten, a Pasaréti csarnokban.

A diósgyőri gárda jó szériában van, 11 veretlen meccsel a háta mögött áll ki erre a bajnokira. A piros-fehérek a bajnokságban eddig legyőzték a BEAC, a Szigetszentmiklós, a Cegléd, a Pécs és a TFSE csapatait, az Euroligában pedig a francia, az olasz, a lengyel, a román bajnok után szerdán a spanyolt is felülmúlták, és nem mellékesen, korábban a spanyol kupagyőztest is.

A DVTK Hun-Therm vezetőedzőjétől elsőként azt kérdeztük, hogy nemzetközi porondon elért újabb szép siker, az ünneplés után szóba került-e az öltözőben az Euroliga rájátszásába jutás.

– Nem beszélünk erről, ez nem volt téma az öltözőben, szerintem ezt mindannyian kabalából kerüljük – mondta Völgyi Péter, majd így folytatta: – Arról viszont szó esett, mert dicsértem a csapatot, hogy ilyen kevés pontot kaptunk a Valenciától, a spanyol bajnoktól. Büszkék lehetünk erre, úgy vélem, hogy a védekezésbe vetett hitünket megerősítette ez a találkozó. Persze támadásban is voltak extra dolgaink, a védekezésből a támadásba való átmenetünk egyre jobban tetszik, de ezen még tudunk javítani.

A percekről

Szóba hoztuk a szakvezetőnek, hogy az idei eredménysoruk alapján a Vasas elleni meccs, amolyan kötelező győzelemnek tűnik, egy olyan mérkőzésnek, amelyen nem kell minden alapembert huszonperceken át játszani. Ezzel kapcsolatban pedig arról érdeklődtünk, hogy sok percet tervez-e adni a fiataloknak ezen a bajnokin.

– A Vasas pálya nehéz pálya, kis terem, és általában nehezen lendül játékba itt a csapat, számolunk azzal, hogy nem lesz ez másképp most sem. Az első, és legfontosabb, hogy győzzünk, ezt szem előtt tartva alakítjuk majd a rotációt. És igen, szeretnénk, ha a fiatalok jóval több percet kapnának ezen a meccsen, ugyanis szükségük van arra, hogy a magyar bajnokságban edződjenek, fejlődjenek – mondta Völgyi Péter, akinél arról is érdeklődtünk, hogy Jovanoviccsal mi a helyzet, a szerdai sérülése mennyire komoly, tudja-e, tudná-e vállalni a játékot a Vasas ellen. – Milica térde óriási ütést kapott a spanyolok elleni mérkőzés végjátékában, és ott a helyszínen, majd este a meccset videóról visszanézve is, nagyon súlyosnak tűnt az eset. Szerencsére az MRI vizsgálat és az orvosi team véleménye szerint csak húzódása van, és úgy 2-3 hetet kell kihagynia. Remélem, hogy a visszatérésén tudunk gyorsítani, és ebben a naptári évben még pályára tud lépni. De vele is ugyanaz a helyzet, mint Kányási Veronikával, csak akkor számítunk rá, ha száz százalékos állapotban lesz. 

Völgyi Pétertől azt is megkérdeztük, hogy a jövő héten szerdai, Fenerbahce elleni Euroliga szuper rangadó előtt, ez a mostani meccs valamilyen formában szolgája-e a felkészülést, amire ezt a választ kaptuk:

Az a meccs nagyon más lesz. A mostani bajnokiba igyekszünk majd belecsempészni néhány olyan elemet, amit majd használhatunk, és azon leszünk, hogy a lehető legtöbb pozitívumot hozzuk ki a mostani mérkőzésből.

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!