2023.10.07. 14:41
Veszélytelen támadójáték, az öngól sem segített
Ismét pont nélkül maradt és változatlanul kieső helyen áll a kövesdi labdarúgócsapat az NB I-ben.

Hazai pályán játszott szombaton a Kövesd
Fotó: Török Attila
A labdarúgó NB I 9. fordulójában, szombaton délidőben a Mezőkövesd Zsóry FC gárdája a Zalaegerszegi TE FC együttesét fogadta. A kieső helyekről, azok környékéről menekülő csapatok csatája nem hozta lázba a két fél szimpatizánsait, a kezdés előtt néhány százan várták a játékvezetőnek a mérkőzést indító sípszavát. És, azt, hogy milyen messze van egymástól földrajzilag a két csapat városa, és hogy mennyire elmarad a szurkolói várakozásoktól a zalaiak idei szereplése, hűen tükrözte a vendégszektorban helyet foglalók száma, ami éppen két tucat, vagyis 24 fő volt.
Kettő és kettő
A hazaiaknál, az előző forduló kezdőcsapatához képest két változás történt, Beriashvili a Paksi FC elleni, idegenbeli 2-1-es vereség során összeszedte ötödik sárga lapját, emiatt ezt a meccset ki kellett hagynia, rajta kívül Brtan maradt ki, aki a kispadra került. Ezzel szemben Illés B. a középpályán bizalmat kapott, míg a sárgás helyett Zahary kezdett a belső védő hármas tagjaként.
A ZTE gárdájánál szintén két változás volt az előző bajnokihoz, a Puskás AFC elleni, hazai 1-1-es döntetlenhez képest: Mim sérülés miatt keretben sem volt, Husztinak a cserepadon jutott hely, Todoroski és Spoljaric viszont a pályán volt a háromnegyed egyes startkor.
Vendég gól
Egy nagy vendég bombával kezdődött meccs, még egy perc sem telt amikor Mance lövését bravúrral kellett hárítania Piscitellinek. Az első percek vendég aktivitása után a Kövesd is elkezdte a meccset, ennek ellenére negyedóra játék után Lukic labdavesztése után Croizet üresen lőhetett, de elvétette a jobb felső sarkot. Frissebbnek, motiváltabbnak tűnt a vendég együttes, a folytatásban Spoljaric lábáról pattant a labda a léc fölé, majd Bedi a kapu torkában fordult lövésre, ám Piscitelli újra remekelt. A 26. percben az első cserét is bevetette Kuttor Attila, Brtan beállításával a középpálya közepén keletkező lyukakat próbálták betömni a hazaiak. Úgy tűnt ez sikerült, ám a zártabb játék ellenére, egy kövesdi kinyílást Mance egyedül büntette meg, előnyhöz juttatta csapatát, teljesen megérdemelten. Az MZSFC-nek nem volt középpályás támadójátéka, olyan játékosa, aki helyzeteket alakítson ki, nem is csoda, hogy az első góllal kecsegtető helyzet csak a 42. percben adódott a kék mezes együttes előtt, amit Nahirnij az égbe lőtt.
Egerszegi gólok
A félidőben újabb cserét eszközölt Kuttor Attila, a középpályás játék feljavítása érdekében, és négyvédős rendszerre állt át a csapat. Mivel Zahary a védelemből az öltözőben maradt, a két belső védő Lukic és Pillár lett, akik mellé Kállai K. és Nahirnij húzódott vissza, a szélekre. A friss erő, Molnár G. pedig a középpályára jött be. Ennek ellenére, illetve ezzel együtt is, a ZTE szerezhetett volna újabb gólt, Mance lapos löketét azonban a kövesdi kapus a jobb alsó sarok előtt hárította. A 60. percben a csereként beállt Mechack a felső lécet találta el, egy jól szabott egerszegi akció végén, majd nem sokkal később Mance lövése akadt el Piscitelliben. Ezután kettős hazai cserével próbálta felrázni csapatát a hazai tréner, ami után nem sokkal Lukic előtt már helyzet is adódott, – ez volt az első ezen a meccsen –, a védő 10 méterről a jobb kapufa mellé lőtt. Ami nem ment a Kövesdnek, abba besegített a ZTE, Evangelou a saját kapujába fejelte a labdát, egy beadás után, és ezzel döntetlenre alakult a meccs. A folytatásban Meshack lövésével vehette volna vissza az előnyt a ZTE, majd Ugrai hozta össze az első kaput eltaláló hazai lövést, a 74. minutában, ám Gyurján ezt védte. A hajrában Drazicnak volt egy mindenkit elfektetni akaró akciója, aminek a végén egy védőbe lőtt. A kettős csere után feljavult Kövesd, kis szerencsével akár a vezetést is megszerezhették volna, de a meccs egészét tekintve ez egy picit igazságtalan forgatókönyvet mutatott volna, az viszont reálisabb volt az összkép alapján, hogy a ZTE egy kontra végén Mancével újabb gólt rúgatott. Ez eldöntötte a meccset, és még nehezebb helyzetbe hozta az eddig is kieső helyen álló Kövesdet.
Labdarúgás: jegyzőkönyv A gólok története |